A Híd, 2002. január-június (2. évfolyam, 33-58. szám)
2002-03-15 / 43. szám
10 a híd________________________________Kultúra_______________________________________________________2002. március 15. 200 ÉVES KOSSUTH A nap ugyan rámosolygott a 113. utca és Riverside Drive sarkán gyülekező magyarokra, de a soványabbja tarthatott attól, hogy elviszi a szél és bizony a hőmérséklet sem volt valami tavaszias. A körülményekhez képest mégis szép számban összejöttek a honfitársak, hogy fejet hajtsanak az 1848-as Forradalom és Szabadságharc vezéralakja, Kossuth Lajos előtt és összekötvén március idusát a kormányzóelnök születésének 200. Évfordulójával megkoszorúzzák szobrát. Az ünnepség bensőséges és rövid volt. Hóka Ernő a magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség elnöke tömören összefoglalta a nap jelentőségét, majd a cserkészek négy rendőrgépkocsi és néhány magyarokkal telt autó kíséretében, égő fáklyát vittek a szobortól a 76-os utcában lévő Wagner középiskoláig, ahol az igazi megemlékezésre került sor. A műsor az Arany János Iskola bevonulásával vette kezdetét, majd Ferenczy Zsuzsa természetesen a hallgatóság közreműködésével elénekelte az amerikai és a magyar Himnuszt. A magyar iskola gyermekeinek műsora következett, amit a megjelentek viharos tapsokkal kísértek annál is inkább, mert a sok kis gyerkőc bizonyságát adta annak, hogy bár idegenben élünk, anyanyelvűnk a legbecsesebb kincsünk. A kicsinyek után Czinkota Mihály aranydiplomás színművész lépett a mikrofon elé és Radnóti Miklós, illetve Szerb Antal mesterének, Sík Sándornak “Az andocsi Máriához” című versét adta elő a tőle megszokott, magas színvonalon. Hóka Ernő, aki a műsorvezető szerepét látta el, felkérte Rakovszky Ernő főtisztelendő urat, hogy mondja el megnyitó imáját. Az ájtatosságot követően Kiss Krisztina a New York-iak kedvenc zongoraművésze Liszt Ferenc “Rákóczi induló” című művét adta elő olyan szívet melegítő lelkesedéssel, hogy a hallgatóság vastapsa közepette kénytelen volt visszaülni hangszeréhez és eljátszani Liszt “Második Magyar Rapszódiáját”, amely az első számhoz hasonló sikert hozott. A muzsika előkészítette a talajt, hogy Hóka Veronika felolvashassa George E. Pataki, kormányzó, majd Michael R. Bloomberg, polgármester kiáltványát, amelyben március 10-ét mindketten Kossuth Nappá nyilvánították. A lelkesítő szavak aratta tetszésnyilvánítás elükével Pál László bemutatta Cserey Erzsébetet, a New York-i Magyar Színház igazgatóját, aki megemlékezett Petőfi Sándorról, majd elmondta a költő “Egy gondolat bánt engemet” című versét, olyan mélységes emberi érzéssel tolmácsolva annak líráját, hogy a nézőtér hálája nem maradhatott el. A prózát zene követte, amelynek hangjaira a New York-i Ritka Magyar Tánccsoport szatmári táncokat adott elő. A népviseletbe öltözött fiúk-lányok elégedettek lehettek a fogadtatásukkal. A műsorvezető ezután felkérte Sárközy Péter New York-i helyettes főkonzult, hogy lépjen a színpadra. A diplomata üdvözölte a megjelenteket, majd ismertette Jeszenszky Géza washingtoni nagykövetünk köszöntőjét, amelyben méltatta Kossuth történelmi jelentőségét. “A kishitűek ma is azt mondják, hogy Kossuth nem érte el a célját, a szimpátián és egy kevés pénzen kívül semmit sem vitt magával, amikor 1852 nyarán visszatért Európába. Valójában igen sokat elért. Nemcsak azt, hogy hatalmas ovációval fogadták. Nemcsak azt, hogy a Kongresszus mindkét háza ünnepelte és az elnök vacsorát adott tiszteletére a Fehér Ház-ban... Elérte, hogy külpolitikai eszméi széles körben elfogadást nyertek a XX. században, sőt az amerikai külpolitika alapelvei közé emelkedtek. Érthetjük ezalatt a diktatúrákkal szembeni kiállást, a népek önrendelkezési jogának támogatását, az atlanti szövetséget, nem utolsó sorban pedig az Egyesült Államok és Magyarország barátságát és szövetségét. Kossuth emlékét szobrok, utcanevek és történelemkönyvek mellett, a leghívebben talán a magyar nép ajkán született Kossuthnóta őrzi. Nemcsak szabadságharcainknak, de mindennapjainknak is a refrénje marad: Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” A helyettes főkonzul után Hóka Ernő és Veronika bemutatták Weiss Ferencet, aki a cserkészek képviseletében angol nyelven ismertette Kossuth amerikai útját. A szünet után ismét a táncosok kápráztatták el a közönséget, majd Hóka Ernő ünnepi beszéde következett, amelyben méltatta a nap jelentőségét, majd elemezte a magyarországi helyzetet kiállván a jelenlegi kormánypárt mellett. A megemlékezést a Garíieldi férfikórus műsora, végezetül a Szózat zárta. Színvonalas márciusi délután New Brunswick-ban Nikovics Anna Március közepe táján szinte minden magyar szívében megmozdul valami. Ez az az időszak, amikor lelki szemeink előtt Kossuth képe dereng fel és Petőfié - szinte látjuk, ahogy a Nemzeti Múzeum előtt szavalja a „Nemzeti dalt”. Látjuk a szabadság szellőjétől megmámorosodott magyar népet, amint lelkesen hallgatja a vers buzdító sorait. Magunk se tudjuk miért, a Himnusz méltóságteljes dallama cseng fülünkben, s belefeledkezünk a kokárda - számunkra oly kedves - színeibe. Március 15-e minden magyar szívet megdobogtat. Ez a nap az emlékezésé - arra a nagy Március 15-re emlékezünk, ami akkor, ott, 1848-ra virradt. Hasonlóan tette ezt a New Brunswick- i Magyar Egyházak és Egyesületek Bizottsága is, amely színvonalas kultúrprogrammal állított emléket a jeles napnak március 10-én, a helyi Magyar Amerikai Adéta Klub dísztermében. Az ünnep hangulatát fokozta az a szép gesztus is, hogy belépéskor minden érkező kokárdát kapott, amelyet valamennyi vendég büszkén viselt. Az ünnepi megemlékezés a cserkészcsapatok zászlós bevonulásával kezdődött, majd az amerikai és a magyar Himnusz éneklése csalt könnyeket a szemekbe. Ezt követően Galambos István atyának, a Szent László Egyházközség lelkipásztorának felemelő imáját, majd Stumpf Máriának, az AMAK elnökének köszöntő szavait hallhattuk. Szót kapott Harkó Gyöngyvér, a MEEB elnöke is, akinek szavait a helyi Széchenyi Magyar Iskola és Óvoda műsorszáma követte. Színvonalas előadásukon, amelynek keretében népdalcsokor és a szabadságharc dramatizált megjelenítése került bemutatásra, a gyerekeket előkészítő pedagógusok gondos munkája látszott. Megemlékezésük után Abraham-Nagyi Márta zongoraművész virtuóz játékát hallhatta a közönség, aki Chopin és Kodály művekkel szórakoztatta hallgatóságát. Petőfi „Nemzeti dalának” sorait hevesen dobogó szívvel követte valamennyi jelenlevő magyar, a fiatal, ám annál tehetségesebb Bodolay András előadásában. A lelket üdítő programot szünet szakította félbe, amelyben testet üdítő finomságok kerültek a kiszolgálópultot jelképező asztalra: friss kávét és ínycsiklandó süteményeket vásárolhattunk, a helyi magyar iskola támogatására. A desszert után folytatódott a műsor. Mustos István atya a program egyik kedves vendége mondott ünnepi beszédet. Felhívta a hallgatóság figyelmét arra a nagyon furcsa tényre, hogy nem elég csupán magyarnak születnünk: ánnak is kell maradnunk és ezt a gyönyörű kultúrát, amit őseinktől kaptunk, csorbítatlanul át kell adnunk utódainknak. Hangsúlyozta azt is, hogy mi, magyarok Mária népe vagyunk, hiszen királyunk a Szűzanyának ajánlotta fel országát, ennek megfelelően kell hát ápolnunk magyarságunkat, óvnunk és szeretnünk magyar hazánkat, kultúránkat. Szavai után nagy örömmel hallgattuk azt a kiáltványt, amelynek értelmében Janes McGreevy, New Jersey állam kormányzója március 15-ét a Magyar Kultúra Napjává nyilvánította. Ezt követően a helyi magyar cserkészek dalelőadásában a magyar hadifoglyokért való könyörgést hallhattunk, majd Kozma Andor: „A karthagói harangok” című versét kísérhettük figyelemmel Bállá Zsolt színvonalas előadásában. A szavalat után az Életfa együttes hangszerjátékába és népdalaiba feledkezhettünk bele. A következő műsorszámban szintén ők húzták a talpalávalót a New Brunswick-i Csűrdöngölő Tánccsoport fürgelábú tagjainak, akik néptáncokkal varázsolták korunkba a régi magyar kultúrát. Az AMAK énekkara Kossuth dalokkal és népdalfeldolgozásokkal mutatta be széphangú énekeseit, akik dallamos kánonokkal szórakoztatták a nézőket. A dalok után imával zárult a műsor. Skinta István a Szent József Görög Katolikus templom lelkipásztora jóvoltából. Szinte egyszerre álltunk fel, amikor a Szózat dallama csendült fel. Az ezt követő Székely Himnuszszál zárult ez a gazdag műsor. Valamennyi résztvevő hálás ezért a magas szintű vasárnap délutáni megemlékezésért, amely felejthetetlen szórakozást nyújtott. Valódi oázis volt: „kis Magyarország”.
