A Híd, 2002. január-június (2. évfolyam, 33-58. szám)
2002-03-01 / 41. szám
12 ahíd__________________________Színes 2002. MÁRCIUS 1. Röviden TILTOTT DELFINKERESKEDELEM ■ Orosz ZENÉSZEK ÖKÖLHARCA Orosz zenészek ökölharcot vívtak egymással a finn légitársaság egyik járatán. A szentpétervári Marinszkij Színház - a volt cári opera - 80 tagú zenekara Helsinkiből utazott New Yorkba. A társulat alaposan bevásárolt a finn főváros repülőterén vámmentes italokból, amelyeket azután többen meg is kóstoltak. Ennek hatására valahol Norvégia és Izland fölött kitört a légiháború: öt zenész úgy összevitatkozott, hogy ökölre ment egymással. “Már korábban is voltak hasonló gondjaink ezzel a társulattal’’ - mondta az egvik vezető és megjegyezte, hogy a zenekar a jövő héten ugyanezen az útvonalon és ugyancsak egy Finnair gépen tér vissza. ■ McCartney házában halt meg Harrison Megoldódott a rejtély George Harrison halálának helyszíne körül: a Beatles egykori gitárosa egy Hollywood Hills-i házban hunyt el, amelyet korábban zenésztársa, Paul McCartney bérelt. George tavaly november 29-én halt meg 58 évesen, tüdőrákban és betegségének utolsó szakaszában New Yorkban, illetve Los Angelesben kezelték. A zárkózott természetű muzsikus családjának szóvivője ezt követően félrevezette a hatóságokat, mert nem akarták, hogy' az ereklyevadászok megszállják azt a helyet, ahol a gitáros utolsó óráit töltötte. Éppen emiatt Harrison halotti bizonyítványa is “hamisnak” bizonyult, mivel a halál beálltának helyeként egy kitalált Los Angelesi cím szerepelt. ■ Buddha úja Tajvanon Száz buddhista bonc kíséretében Kínából Tajvanra utazott Buddha egyik ujja. Az ereklye 37 napt tölt Tajvanon. Buddha időszámításunk előtt 485-ben halt meg, az ujja pedig kétszáz évvel később került Indiából Kínába. 874-ben a 'láng-dinasztia egyik császára egy hszieni pagodában helyezte el. Az ujjat hosszú időre elzárták a nagyközönségtől, ráadásul a pagoda 1981-ben összeomlott egy felhőszakadástól. Miután a romokat eltakarították, meglelték az ereklyét és újra bemutatták. Az ujj utaztatását most Hszin Jun mester, a tajvani Fokuangsan kolostor elöljárója eszelte ki. Szerinte az ereklye segíthet a szigetnek, “hogy megszabaduljon a társadalmi bajoktól”. Egy másik szerzetes úgy7 véli, békét és baráti szeretetet hozhat Tajvan és az anyaország között. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a becses testrész a repülőtérről egy stadion felé vette az irányt, ahol buddhista szertartás főszereplője lesz. ■ SÜNDISZNÓÖLÉSÉRT FÉL ÉV SZABADSÁGVESZTÉS Hathónapi szabadságvesztésre ítéltek egy morvaországi férfit, aki tavaly ősszel többek szeme előtt durván széttaposott egy sündisznót. A bíróság állatkínzásnak minősítette az esetet, ezért szabta ki a rendkívül szigorú, példa nélkül álló büntetést. Szemtanúk szerint a 44 éves férfi a előbb néhányszor odadobta a kutyájának a sündisznót, majd azután többször a földhöz vágta, végül durván széttaposta. A bíróság előtt azzal védekezett, hogy' a kutya már úgyis megharapta a sünt és hogy ne szenvedjen, inkább megölte. Az ügy nagy vihart váltott ki Csehországban. Éles vita alakult ki arról, hogy szükséges-e ilyen szigorúan büntetni az állatkínzásnak minősített eseteket vagy sem. Korábban ilyen ügyekben a bíróság csak feltételes büntetéseket szabott ki. Az amerikai vámhatóság lépéseket tett, hogy mérsékelje a karibi szigetvilágban elharapódzó illegális delfinkereskedelmet. A gyanúsítottak listáján többek között a kubai forradalmár, Che Guevara lánya is szerepel. A karib szigetek egyik turistacsalogató látványosságai, a delfináriumok gyakran a feketepiacon szerzik be a tengeri állatokat. Az Egyesült Államok is harcba szállt a törvényellenes állatkereskedelem megszüntetésére, és nyomozást indított az ügyben. A vámhatóság több szálat is vizsgál. Még mindig Kuba a világ vezető delfinexportőre, ezért az illegális kereskedelem egyik kulcsfigurája úgy tűnik a legendás kubai forradalmár lánya, Celia Guevara, aki jelenleg a Havannai Nemzeti Akvárium vezető állatorvosa. Celia Guevara mellett a másik gyanúsított Graham Simpson, aki a brit fennhatóság alatt álló Anguilla-szigeteken működteti tengeri szórakoztató központját, ahol a turisták delfinekkel úszhatnak együtt. Az amerikai hatóságok a szigetre érvényes zárlat megszegésével vádolják. Simpson nemrégiben illegálisan hat delfint vásárolt - egyenként több száz ezer dollár értékben - a Havannai Akváriumtól. Az állatok már betegen érkeztek a turistaparadicsomba, mert a kubai feladó nem biztosította a megfelelő szállítást. Mint vezető állatorvost, Celia Guevarát terheli a felelősség a delfinek állapotáért. Az állatokat egy orosz repülővel vitték a Kubától északra fekvő Anguilla-szigetekre. Amennyiben bűnösnek találják Graham Simpson cégét, a Dolphin Fantaseast, a tulajdonosra és társaira egymillió dolláros bírság és akár börtön is kiszabható. Az Egyesült Államok még 1990-ben önként hirdetett tilalmat a delfinek elfogására, ezzel előnyös helyzetbe juttatta Kubát, amely jövedelmező iparágat fejlesztett ki a delfinkereskedelemből. Elárverezik a Beatles Hey Jude-jának kéziratát Áprilisban elárverezik a Beatles Hey Jude című 1968-as világslágere szövegének eredeti, ám hiányos kéziratát. A 19 soros, Paul McCartney által kék tintával írt szöveget 1971-ben, egy évvel a legendás zenekar feloszlása után egy piaci standon találta meg egy Beatles-rajongó. A ritkaságot, amelyből hiányoznak a befejező sorok, a Christie’s cég bocsátja árverésre április 30-án Londonban, értékét 80 ezer fontra becsülik. A dalt, a Beatles egyik leghosszabb, több mint hétperces, nagyzenekarral kísért felvételét McCartney eredetileg John Lennon fiának, az akkor ötéves Juliannek szánta vigasztalásul szülei válása miatt. Lennon abban az évben szakított végleg első feleségével, Cynthia Powell-lel, és hamarosan elvette Yoko Ono japán képzőművész-filmrendezőt. Paul, mint a család barátja, kötelességének érezte, hogy a kisfiúnak valami “derűlátó üzenetet” küldjön. A címben és a szövegben eredetileg “Jools”-nak szólította Juliánt, később, az Oklahoma című musical egyik szereplője nyomán változtatta meg Jude-ra. Maga John viszont azt hitte, hogy a dallal Paul “tudat alatt” őt bíztatja, hogy ne mondjon le Yokóról. Ez némileg ellentmond annak, hogy állítólag Macca ki nem állhatta a japán művésznőt, és később őt tette felelőssé a Beatles széthullásáért. Az 1968 augusztusában megjelent kislemez, amelynek B-oldalán a világon végigsöprő diák- és békemozgalmakról szóló Lennon-dal, a Revolution szerepelt, két hétig volt listavezető Angliában és kilenc hétig az Egyesült Államokban. A Hey Jude-ot többen feldolgozták, köztük Tom Jones és Wilson Pickett. Julian Lennon az árverés katalógusához írt jegyzetében bevallotta: csak 20 évvel később tudta meg, hogy a Hey Jude róla szól, de még ma is libabőrös lesz, ha meghallja a dalt. Nőgyógyászati vizsgálat Mayánál A Nyíró Gyula Kórház szülész-nőgyógyász orvosa meglátogatta Mayát, a Fővárosi Állatkert orangutánját. Mayán - bár párja tavaly szeptemberben elpusztult - a vemhesség jelei mutatkoztak. Hasa az utóbbi időben egyre kerekedett, nemi szerveinek tájéka megduzzadt, sokat pihent, s étvágya sem volt a régi. A tüneteket látva, Maya ápolói megpróbáltak vizeletmintát venni egy humán terhességi vizsgálat elvégzéséhez, sikertelenül. Az emberi használatra készült teszt emberszabású majmoknál is alkalmazható, bár a vemhesség második szakaszában náluk hamis eredményt adhat, mint ahogy történt az előző orangutánvemhességnél, amikor a negatív eredmény másnapján egészséges kölyök született. Maya esetében az állatorvosi tanács úgy döntött, humán szakemberek segítségével megvizsgálják az orangutánt, vállalva az altatás kockázatát és hogy ez a lehető legkisebb legyen, a Bethesda Gyermekkórház szakorvosa vigyázta a majom álmát, míg kollégái elvégezték a hüvelyi és az ultrahangos vizsgálatot. Az orvosok farfekvéses, egészséges szívműködésű, egv kilogramm körüli magzatot láttak mocorogni a magzatvízben. A nőgyógyász úgy találta, hogy nem kell szövődményektől tartani ezért nincs is szükség rendkívüli orvosi beavatkozásra. A konzílium egyetértett abban, hogy a kis orangután talán már a napokban megszületik. Igazi lutri a választás A németek és az ördög Csaknem minden negyedik német (23 százalékuk) hisz az ördög létezésében. Ez derül ki az ezer ember megkérdezésével a “PM.” magazin megbízására készült felmérés hétvégén nyilvánosságra hozott adataiból. A megkérdezettek csaknem fele azt válaszolta, hogy az ördög “mint sötét lélek” mindnyájunkban ott lakozik. A felmérés alanyainak fele számára úgy vélte: az egyházak találták ki, hogy “nyomást gyakoroljanak az emberekre”. A tisztviselők nagyobb arányban hisznek az ördög létezésében, mint a háziasszonyok. Ami pedig az egyes vallásokat illeti, több katolikus hisz Lucifer létezésében, mint amennyi protestáns. Valódi lutri lehet a választás Thaiföldön: mivel a lakosság már torkig van a politikával és nem kívánkozik elmenni szavazni. A parlament elnöke lottózással akarja i egybekötni a vokso- ( lást. Elképzelése szerint a választási lottó főnyereménye minden egyes ' választókörzetben 100 ezer baht lenne - mintegy 2200 dollár -, a második díj pedig 20 ezer. Mivel 400 szavazókörzet van, a lutri összesen 40 millió bahtba kerülne az országnak, ami csupán tizede annak, amennyit a kambodzsai Választási Bizottság a lakosság részvételi kedvének felcsigázására költött a legutóbbi országos választás előtt. A lottós mézesmadzaggal nem csupán nagyobb részvételre lehetne csábítani a lakosságot, hanem megelőzné a csalásokat is- magyarázta a thaiföldi parlament elnöke. Az ázsiai országban a legutóbbi választáson elég sok szabálytalanság történt, tömeges volt a szavazatok megvásárlása. Az idén március 3-án 14 szavazókörzetben tartanak időközi választást - jelentették a hírügynökségek.