A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-02-28 / 9. szám
A HÉT 3 PRÓNAYÉK VÉRES UTJÁN a prónay különítmény névtelen jegyzőjének emlékezései az elmúlt napokra AMIRŐL az emberek öt esztendő óta csak suttogni mertek Magyarországon, a fehér terror ezrekre menő gyilkosságairól, most egymás után rántják le a titokzatosság fátyolát. Három héttel ezelőtt Fényes László cikksorozatban leplezte le a Kmetty- és a Lederer-féle gyilkosságokat, majd Beniczky.Ödön volt belügyminiszter ajánlotta föl, hogy a Somogyi és Bacsó gyilkosainak nevét nyilvánosságra hozza, most pedig a “Világ”, amely valamennyi magyarországi lap közül a legbátrabban verekedett a terror és a reakció ellen, közöl egy szenzációs cikksorozatot, amelyben a Prónay-féle terrorkülönitmény egyik volt tagja mondja el azoknak a a sorozatos gaztetteknek a históriáját, amelyeket Prónay, Salm gróf és Lederer, a Kudelko-gyilkosságban letartóztatott rablógyilkos elkövettek. Minden kommentár nélkül adjuk itt ezeket a borzalmas, vérfagyasztó közléseket, amelyekhez csak egy megjegyzésünk van: Az amerikai magyarságnak van egy, nem is kis számú, része, amely, miután az itteni lapok éveken át leagadták a véres, * fehér terrort és amely nem volt Magyarországon a háború óta, nem tudja megérteni azt, hogy Magyaország egész jövője attól függ, hogy az a rendszer, amely ezeket a hajmeresztő gaztetteket öt éven át tűrte, a gyilkosokat palástolgatta, rejtegette, sőt nemzeti hősökké avatta, eltűnjék a magyar fórumról. Azoknak a jóhiszemű amerikai magyaroknak, akik csak hallottak a féhér terrorról, de nem tudták pontosan, mi volt az, még azt is figyelmükbe ajánljuk, hogy öt év óta most hozzák először nyilvánosságra ezeknek a borzalmaknak a hiteles történetét, és hogy a gyilkosok nia is szabadon járnak Magyarországon. . A “Világ” krónikásának feljegyzései itt következnek: SZEGED FELŐL JÖNNEK ... Találkozás Prónayval. Csavarogtam és bujdostam, mint a vándor a zavaros időkben és igy kerültem Szegedre. Tényleges katonatiszt voltam, tehát katonai szolgálatra jelentkeztem a fehér Szegeden. Hallottam már az első napokon, hogy van itt hadügyminisztérium, itt szoktak jelentkezni azok a katonatisztek, akik a városba érkeznek és szolgálatot akarnak teljesíteni. Fogalmam sem volt arról, milyen ez a szolgálat, egyelőre nem is érdekelt, mit kell tennem, mivel biznak meg, hová állítanak: életem furcsa és zavaros körülményei hozták magukkal, hogy állás után néztem és igyekeztem elhelyezkedni. Jelentkeztem. Egyszerűen, simán folyt le ez a jelentkezés a szegedi hadügyminisztériumban. Különböző katonai alakulatok voltak akkor Szegeden és a hadügyminisztérium tetszése szerint osztotta be a jelentkezőket az alakulatok valamelyikébe. Nekem, amikor igazoltak, ezt mondták a hadügyminisztérium ban: — Menjen kérem a Madách uccába. Az ottani iskolában székel a kormány törzsszázada, Prónay százados parancsnoksága alatt. Ekkor hallottam életemben először Prónay Pál nevét. Egyelőre örültem, hogy állást kaptam és szolgálatra rendeltek. Az utasítás szerint elmentem a Madách uccai iskolába, ahol katonatisztekkel találkoztam. Megmutattam nekik a kezemben lévő cédulát és a tisztek szívesen fogadtak. Jelentkezésemkor Prónay nem volt a Madách uccai kaszárnyában és tiszttársaim elvezettek a Kass-kávéházba. Itt találkoztam először Prónay Pállal. Hosszú, magas, mogorvaképü katonatiszt. Szigorúan átvette a hadügyminisztérium íparancsát, melyet magammal hoztam, helyeselte, hogy szolgálatra jelentkeztem és még néhány szót váltottunk. Ettől a perctől tagja voltam Prónay törzsszázadának. A Madách uccai laktanya. A törzsszázad négy szakaszból állott. Az első szakasznak Salm Hermann gróf volt a parancsnoka. Ez az első szakasz volt a legtekintélyesebb a törzsszázadban. Ennek a szakasznak a tagjai hangoztatták a legélesebben a tisztitó és bosszúálló hadjáratnak szükségességét, ők vonultak félre, sugdolózva és tervezgetve, de terveiket előttünk titokban tartották és pontosan emlékszem, sokszor bizalmatlanok is voltak a többséggel szemben. A törzsszázad nagy többsége jószándéku, derék menekült fiatalemberekből állott, akiket soha nem avattak bele a titkos tanácskozásokba. Salm grófék külön is laktak és keveset érintkeztek velünk. Salm legjobb barátja Liptay báró volt, és még az ő körükhöz tartozott egy Kovács Pál nevű tiszt, aki később a Britanniában szerepelt. Őszintén megírhatok mindent Salmékról, mert a gróf akkor is és azután is büszkén mesélte el az erkölcs és a hazafiasság nevében elkövetett véres tetteit, sőt még ma is büszkén vállalja mindazt, amit tett. A törzsszázadnak azok a tagjai, akik az ő szakaszában voltak, gúnyolódtak rajtunk, a többieken és minduntalan szemünkre vetették, hogy nem vagyunk bátrak, — félünk a vértől. Tizen-tizenketten lehettek mindössze Salm gróf cimborái, akik igy gúnyolódtak velünk, ők maguk őrizték az iskola pincéjében az odahurcolt foglyokat.. Vallatás a vasrács mögött. Ismétlem, az első hetekben, hogy tagja lettem a törzsszázad' nak, semmi különös nem történt. De egyszerre csak a pince megtelt foglyokkal, akiket Salm ék hurcoltak be ide. Azt mondták róluk, hogy gyanús idegenek, a bolsevistáknak kémkedtek, el kell bánni velük és meg kell tisztitani az országot az ilyen gyanús elemektől. Ezek az emberek, akár tudták igazolni magukat, akár nem, bekerültek a pincébe. Salmék szenvedélyesen őrizték ezeket a “gyanús idegeneket.” Ők maguk álltak őrt a pince rácsos ajtajánál, bennünket oda nem szívesen bocsátottak. Nem tudom, Prónaynak micsoda része volt ezeknek az embereknek az, elfogatásában. Az a véleményem, hogy nem adott ki parancsot ilyesmire, de ő maga gyakran kihallgatásra rendelte szobájába a foglyokat. Az ilyen kihallgatáson néha jelen voltam. Rövid ideig tartott. Prónay kemény, éles hangon tette föl a szokásos kérdéseket, de nem bántotta az embereket. Ezek az emberek már összeverve, megdagadt testtel kerültek a parancsnok szobájába. Prónay kérdései mi n d i g ugyanazok voltak: Mit keresett a gyanús idegen a városban, honnan jött, micsoda kommunista összesküvésben vesz részt, hová akar menni- Akármit válaszolt a gyanús idegen, a vége mindig ugyanaz volt: visszavitték a pincébe. Egy napon Salm grófék egy uszályhajót állítottak meg a Tiszán. Egy Malonyay nevű fiatalember volt a hajón, őrá is azonnal alkalmazták a megszokott sémát: vörös kém, le kell tartóztatni és a pincébe kell zárni. Amikor Malonyayt az uszályhajóról behozták a Madách uccába, én épp az internátus előtt állottam őrt. A pince-étterembe vitték és ott vallatták a szokásos eszközökkel. Véresre verték a fiatalembert vallatás közben, aztán bezárták a pincébe. Végig kellett néznem, hogy kínozták és egy szót sem szólhattunk, sem én, sem mások, mert mindnyájan rettegtünk az első szakasz tagjaitól. Veszélyes lett volna minden szó, amelyet bárki a gyanús idegenek érdekében mon dott volna. Irtózatos látvány volt a szerencsétlen fiatalember megkinzása. Elszállították a pincébe és azóta sem én, sem a többiek nem láttuk az uszályhajóról elszállított Malonyayt.
