A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1925-02-07 / 6. szám

VOL. II. No. 6. NEW YORK, FEB. 7, 1925. EGYES SZÁM ARA: 10c

Szerkesztik DÉRI IMRE és KENDE GÉZA

A HÉT, published Every Saturday by A HÉT, Inc., at 205 E. 85th St., New York, N. Y. Subscription Rates: One Year $4*00. Six Months $2.00. Single Copies 10c. Entered as

Second Class Matter, March 13, 1924, at the Post Office of New York, N. Y., under the Act of March 3rd, 1879.

LEJÁRATTÁK BUDAPESTEN AZ AMERIKAI MAGYAROKAT

Budapest, január végén.

(A HÉT budapesti tudósitójától.)

Igazán sajnálnám, ha ez a tudósitás rosszul esnék az amerikai magyaroknak. De úgy gondolom, mégis csak jobb, ha az amerikai magyarok tisztában vannak a tényleges helyzettel, tisztán látják a valóságos viszonyokat, mintha abban az illúzióban ringatják magukat, hogy Pesten még mindig ünnepük őket. Ez, bizony, súlyos tévedés. A hazaránduló amerikai magyart nem ünnepük Budapesten. Ellenkezőleg: észre se veszik.

Ennek az óriási változásnak, amelyen a budapesti közvélemény az utolsó egy-két év alatt keresztülment, magától érthetődőleg megvannak a maga természetes okai. Három évvel ezelőtt még úgy fogadtak minden amerikai magyart, aki egy pár hétre vagy pár hónapra hazarándult, mint valami nábobot, mint valami nagyságot, aki leereszkedik az elszegényedett rokonsághoz. Három évvel ezelőtt nagyszerű dolog volt amerikai magyarnak lenni Budapesten: a korona olyan rosszul állott, hogy napi öt dollárt akkor sem költhetett el Pesten az amerikai magyar, ha a legfényüzőbb módon élt és aki pár száz dollár szánt néhány heti budapesti tartózkodására, az Krőzus volt a szegények között és egy mesebeli gazdagság csillogását vihette magával. A távoli, messzi Amerikáról nagyon keveset tudott a pesti ember. Fantasztikus, elmosódó fogalmai voltak e mesebeli országról, amelynek csak a gazdagságáról, hatalmáról tudott és mert szegény amerikait még soha nem látott, elhitte, hogy minden amerikai magyar legalább is gazdag ember, — ha nem milliomos. A hazavándorló amerikai magyar pedig nemcsak, hogy nem ábrándította ki a pesti magyart ebből a felfogásásából, hanem ellenkezőleg: a könnyen táguló fantáziák elé egy fantasztikus meseország képét rajzolta az ámulók és irigykedők elé, amelynek a középonjában persze ő állott, az amerikai magyar, a magyar, a maga dollárjaival, automobiljával, saját házával, gyárával, részvénytársaságával, angol tudásával, stb., stb.

Ez meglehetősen ártatlan mulatság volt a hazaránduló amerikai magyar részéről, és lélektanilag érthető is. Hiszen az amerikai magyaroknak talán túlnyomó része egész életén át azért robotolt, hogy egyszer majd hazamehessen és megmutathassa, hogy ő milyen karriért csinált Amerikában. így aztán minden amerikai magyar, aki a háború után visszament rövidebb-hosszabb időre, karrier lett — Magyarországon.

A RABLÓLOVAGOK.

A kiábrándulás akkor kezdődött, amikor egyes amerikai magyarok kezdtek állandó tartózkodásra átjönni Magyarországra. Ezek az amerikai magyarok azt hitték, hogy azt a legendás hangulatot, ami az Amerikából jött embert Magyarországon körülveszi, üzletileg is pompásan ki lehet, sőt ki kell használni. Összetévesztvén Budapestet a Balkánnal, pár száz vagy pár ezer dollárral hatalmas vállalatokat próbáltak alapitani, fényűző módon éltek, azt a hitet keltették, hogy milliók állanak a hátuk mögött és sok száz, sőt sok ezer embert beugrattak teljesen egészségtelen, tisztára bluffre alapított vállalkozásokba. Hogy csak egyetlen példára hivatkozzam: itt volt a Magyar- Amerikai Bank, amely a kis exisztenciák ezreit tette tönkre, itt volt az Unió színházi részvénytársaság üzlete, amelyet né hány amerikai magyar hihetetlen járatlansággal és éretlenséggel vezetett és itt volt még egy pár hasonló üzlet, amely mindig azzal végződött, hogy a közönséget kifosztották. Megjelent a láthatáron a szeretet-csomag akció, amelyet eleinte óriási lelkesedéssel üdvözöltek Magyarországon ; kiderült azonban, hogy a nagyszerű jótékonyság mögött a legnyersebb és nem is egészen korrekt üzlet húzódik meg, politikai botrány lett a dologból és a lelkesedés átcsapott kiábrándulásba, majd felháborodásba.

Közben aztán sok minden kiderült azokról az urakról, akik itt ünnepeltették magukat. Az emberek kezdtek óvatosak lenni, kezdtek kutatni a hazalátogatók amerikai múltja és jelene után és megállapították, hogy

például az a férfiú, aki milliomosnak adta ki magát a pesti szinészbálon, meglehetősen rosszhirü telekügynök; hogy ama másik ur, aki óriási összegekben kártyázott, egy időben a Sing Singben tanulmányozta az amerikai börtönviszonyokat, az a harmadik, aki egy volt miniszternek előkelő gesztussal nyújtotta át egy amerikai gyűjtés eredményét jelentő csekket — rossz csekket adott. A rablólovagokat leleplezték, a nagy bankárokról megállapították, hogy pénzügynökök, akik Amerikából szöktek és azokról a különben derék) emberekről is, a kik egy pár ártatlan hazugságban élvezték ki a pesti tartózkodás örömeit, kiderült, hogy bizony ideát nyomorgó, szegény emberek, akiknek éppen olyan rosszul megy, mint a pesti emberek legnagyobb részének. Ma

már pontosan tudják Pesten, hogy Király Ernőt nem ünnepelték Amerikában, hogy Fedák Sári nem kultúrát terjeszteni jött az amerikai magyarok közé, szóval, hogy nem mind arany, ami Amerika.

A kiábrándulás.

A csalódott szerelmes gyűlöli azt, akit azelőtt az egekig emelt: az amerikai magyarok egy kis részében csalódott Budapest átcsapott a másik végletbe és most utálja az amerikai magyarokat. Természetesen itt is éppen olyan naiv, gyerekes és szertelen, mint volt azelőtt a csodálatban. Azelőtt azt hittek, hogy minden amerikai magyar milliomos, most azt hiszik, hogy mindegyik koldus és amellett hazug. Nem képesek belátni, hogy az amerikai magyar olyan,