A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-01-03 / 1. szám
6 A HÉT KORFONÁLTA , KORGALYTA A KORGÁLYT es A KORFON YÁT (EGY MARSBELI MIN. OSZT. TANÁCSOSNAK A FÖLDRŐL FELKÜLDÖTT HIVATALOS JELENTÉSÉBŐL.) A HÉT számára közli: YARTIN JÓZSEF-----------------------------------------------/ II. Nálunk 178 ezer esztendő óta megvan a nagy Egység, a nagy harmónia, egyenletesség és egyformaság úgy tettekben mint gondolatban és érzésben, a föld azonban még a nagy kettőség kezdetleges, korszakát éli. Itt minden kétféle. Hogy az itteni szavakkal éljek, itt minden jó vagy rossz. Vagy sikerül, vagy nem Szerencsés vagy szerencsétlen. Beteg vagy egészséges. Bősz vagy alkalmazott. Igen vagy nem. Adós vagy hitelező. Jövedelem vagy adó. Háború béke. Pangás vagy prosperitás. Igaz vagy hazug. Sülve vagy főve. Matróna vagy aggszüz. Szép vagy rut. Mit oder ohne. Dupla vagy semmi. Mennyország vagy pokol, öröm vagy bánat. Mi a nagy Egységünk mellett úgy cselekszünk ahogy hirdetjük, s úgy hirdetjük, ahogy gondoljuk. Mi egyformán érezünk, ha anyánk meghal vagy fiunk születik,....... de mit fejtegessem tovább az otthoniaknak, akik gondolatra, érzésre, cselekedetre s minden elképzelhetőre nézve egyformák, s inkább csak azt akarom megérthetővé tenni, hogy mily nehéz nekem ezt a földi Kettősséget megérteni, s azt a különbséget akarom föltüntetni, ami a földi és marsbeli nyelvek közt van. 'Mivel itt minden kétféle, a szótáruk is kétszer annyi szóból áll, s ezt ugynevezik, hogy: szókincs. Kávéházi emberem vezérfonalával elmentem gyakorlati tapasztalatokra, hogy egészen megértsem, micsoda is voltaképen az a kettőség. Kávéházi emberem azt mondta, hogy menjek először Wilbur GÍen Volivához, aki Zion Cityben lakik, s Dove Illés próféta örököse és utóda. — De miért menjek oda? — Mert ő egyike azoknak, a kik legjobban tudják korfonyálni a korgályt és korgályni a korfonyát. Hát elmentem. Vasárnap volt. Nem vette észre, amikor benyitottam hozzá. Asztalnál ült s rengeteg rakás cifra papiros volt előtte. Az volt mindegyikre nyomtatva, hogy Bankrészvény. Voliva borzasztóan el volt foglalva. Egy nagy ollóval szeleteket vagdosott le a papirosokról. (Később megtudtam, hogy ezeket a szeleteket couponoknak hívják s mindegyikért pénzt adnak oly szép házakban, amelyek bankoknak mondatnak lenni.) Mikor megérezte, vagy meghallotta, hogy valaki jön a háta mögött, a papirrakást hirtelen beborította egy nyitott nagy könnyvvel, mely a a papirrakás mellett feküdt. Ahogy odapillantottam, ez állt az egyik lapon: “119-ik Zsoltár.” Mikor megérintettem a vállát, hangosan kezdte olvasni a zsoltárt: “Boldogok, akiknek utjok feddhetetlen, akik az Ur törvényében járnak. És nem cselekesznek hamisságot; az ő utaiban járnak........ Inkább gyönyörködöm a te bizonyságaidnak útjában, Ó Uram, mint minden gazdagságban.” Kezdtem mondani, hogy idegen vagyok, de ő szavamba vágott s azontúl mindvégig csak ő beszélt, egyre a nyitott ajtóra sandítva. — Idegen?....... ejnye, hogy nyitva felejtettem az ajtót, mert senkinek sem volna szabad nyugalmamban háborgatnia. Ez az istennek a napja, amikor egy cérnaszálat sem szabad leverni a kabátunkról, mert az is munka, hanem teljes mozdulatlanságban egész nap a szent bibliát kell olvasnunk és a mennybéli üdvösséghez vezető útról elmélkednünk. Hm, hm, hát ön idegen?. ... Ön is jobban tette volna, ha otthon maradt volna a szent könyvet oivosni. — Hát vasárnap semmit sem szabad csinálni? kérdeztem tőle. —Volina összetette a két tenyerét, egymáshoz támasztotta a két hüvelykujját. Azután fölmeresztette szemeit a szobája tetejére s elkezdé a földiek elnevezése szerint “kenetes”, “bibliás” hangon, előbb nyugodtan, azután mind hangosabban, s végre elfogta az itt szent dühnek nevezett állapot. — Az Vasárnapnak minden részletében teljes megbecsülése az Úristennek legfőbb parantsa. Ezt nemtsak magunknak kell megtartanunk, de meg kell tartatnunk minden élőlénnyel e föl dön. Az iSabbath megbetsülése okából Vasárnap mindenek zárva legyenek. Ennélfogva tilalmas lágytojásnak feltörése, tilalmas az osztriga nevezetű otsmány tengeri állat kagylójának felnyitása abból az tzélból, hogy az a nyáladék általatok kiszürtsöltessék. Tilalmas nemtsak az ablak kinyitása, de az mellény nevezetű mell-védő kigombolasa is. Az lelketeket is tilalmas Vasárnap kitárni, ellenben zárkózottnak kell lennetek. Ennek okából ajánlatos Vasárnap nem adni ételt az éhezőknek és italt az' szomjuhozóknak, mert ez felvidámitaná önönlelketeket, az Vasárnap pedig az szorosan elmélkedés és magábaszállás napja légyen. Ha kinek házába bétsap Vasárnap az tüzes ménkű, az uttcasarki tüzes sípot tsak hétfőn szabad megrántzigálni, nehogy az tüzek oltói már Vasárnap elésiessenek hosszú lajtorjáikkal s az városotok lakóit megturbálják szent elmélkedéseikben éktelen nagy zenebonájukkal, amit egymáshoz kiabálván okoznak. Az kanári nevezetű sárga madárnak Vasárnap száját béfogó kosarat kell kötni az tsőrére, hogy ne nótázhasson hivságos módon. Az erdei harkálynak és hasonlatosképpen által kell kötözni az tsőrét már szombat délután, hogy Vasárnap ne kopogtathassa az fa derekát, ezáltal az vasárnapi szent pihenés megtsufolására példát adván az embereknek, mert amúgy is hajlók az rossz példák követésére. A'asárnap mindenféle dolog és munka tilalmas. Az ki tehát az időt mutató óráját az mellénye zsebéből vasárnap kiveszi, hogy fölhúzná, három napig követ törjön az országúton. — De kérem....... — Tilalmas az diónak ropogtatása, az levesnek szürtsölése, mert ezek a lármák megtsufolják az Vasárnap ájtatos tsendjét. Szintazonképpen tilalmas mást képen teremteni, s az tzipős bokákat összeütni, akár viseltetik rajtuk sarkanyunak nevezett lóősztökélő, az cowboyoknak divatja szerint akár penig nem. Mert ezek is hivságos lármát tsapnak. Ha kinek házában szilva vagy pedig mazsolaszőlő fermentálódik, hogy abból tilalmas bor vagy pálinka lenne az szent Prohibició kaján megtsufolására, az fermentálódó szilva és mazsola rotyogása, poszogása, bugyborékolása, Vasárnap megállitassék. —De kérem szépen....... Hiába kértem. Voliva már szinte önkivületben folytatá: — Vasárnap tilalmas az szende ibolyának nyílni, az szellőnek lengedezni, az tsengő fület megpiszkálni, az bolhacsipést megvakarni, az fűnek, fának nőni, az sweethart nevezetű leányzóra gondolni, az levegőt sóhajtásokkal fogyszatani.... Elrohantam. Nem bírtam kitartani. Midőn kisvártatva viszszaosontam s beleskelődtem az ablakon. Volivának nagy fekete szivar füstölgőit a szájában, egy nagy ollóval gyorsan nyesegette a couponokat s midőn ezeket föl nyalábolva elrakta egy nagy vas-szekrénybe, boldog mosolylyal ütötte össze a két tenyerét a kétféle ember. Amit nekem beszélt, merő üresség, szél, levegő, gáz volt. Korfonyálta a korgályt s korgályta a korfonyát. Most már teljesen megértettem a földiek kettősét. Azután voltam egy gyűlésen. A vezérszónok egy úgynevezett politikus volt. Azt bömbölte oda a hallgatóságnak, hogy Amerika a nagy világháborúban megtalálta a saját lelkét. Hogy voltaképpen mit érzett ez óriási kijelentés alatt, ő sem tudta. Valószínűleg semmit. Vagyis korfonyálta a korgályt és korgályta a korfonyát. Legalább tízezer pap van a világon, aki nem tudja, hogy mi a lélek “voltaképpen”, mert a betanult szent magyarázat nem elég szavahihető. Mi több, a chicagói vágóhidakon legalább húsz ezer munkás van, aki nem tudja. Még William Jennings Bryan sem tudja. És még ami ennél is több, a mi marsbéli orvosaink, filozófjaink és biológjaink sem tudják. Én csak annyit tudtam meg, hogy ha az amerikai jogokat megint megsértenék, Amerika újra belemenne a háborúba.* S oly információim vannak, hogy Amerika inkább a pénzét szeretné visszakapni az európai országoktól, mint a lelkét megtalálni. Azután hallottam egy nagy gyárost. Valami zavargás kitörése előtt azzal akarta lenyugtatni a háborgó munkásokat, hogy a munka nemességéről és méltóságáról szónokolt nekik. Korfonyálta a korgályt. Nesze semmi fogd meg jól. Üresség, szél, levegő, gáz! Hallottam egy másik politikust egy Hallban. A fenséges, dicső Libertyről fecsegett nekik, persze azért, hogy rászavazzanak.
