A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1925-06-27 / 26. szám

A HÉT 5 tt / FELHOKARCOLO JERUZSÁLEMBEN A HÉT számára irta: YARTIN JÓZSEF Nagy baj, ha egy óriási múlttal, rettenetes hagyomá­nyokkal biró hires város föltá­mad, mert többé soha nem lesz az, ami volt. Ebben a tekintet­ben kivételesen nagy szeren­cse jutott Velencének, a min­denféle romantika kedvelőinek nagy örömére. Mert Velence semmiképpen föl nem támad­hat, még akkor sem, ha az egész levantei hajózásnak és kereskedelemnek kiinduló góc­pontja lenne, mint valamikor volt. És még akkor sem, ha ma ismét ott székelnének a posz­­tófejedelmek és bankárok, mint valamikor. A földrajzi fekvés folytán, a városnak szi­get-volta folytán és sok egyéb tudott dolog folytán Velence meg van kövesedve, mint négy­száz éves múlt, s ebben az álla­potban fog maradni örökké. A város már századok óta úgy kész, hogy nem terjedhet, s a real estate üzlet nem garázdál­­kodhatik benne. Aki a Canal Grandén végig­megy, aki a Piazza di San Mar­­cón ődöng, aki a Rialtóról j ár­tatja végig tekintetét, szakasz­tott ugyanazt látja, amit Ve­ronese, Tizian, Tintoretto lá­tott századokkal ezelőtt. A leg­kisebb részletekben sem mást. Mert ami kevés változás a ti­zenhatodik századtól mind mai napig történt (az azóta épült Pisani-, Loredan-, Cavalli-pa­­loták), azok stilszerüségükkel annyira belevesznek a nagy együttes benyomásba, hogy észre sem vehetők. S ahogy Velence már századok óta mai napig áll, úgy változatlanul fog állni még századokig s ez­ért a müvészettörténelmi, poli­tikai történelmi, épitészettör­­ténelmi becse és értéke min­den egyes századdal óriásit fog nőni. Rómával, az “örök város­sal” már másként áll a dolog. Valamikor cssázári és pogány volt. Azután pápai és keresz­tény lett. Az uj hitnek monu­mentumaival lett tele a város, a pogány emlékek mindjobban meghúzódtak Aurelián császár falain belül, a pogány múltnak a hangulata pedig teljesen ki­szorult a Campagnára. Végül pedig modem és olasz lett, az egységes Olaszország főváro­sa, s azóta már nem abszolút pápai Róma többé, hanem na­gyon is vegyes, mindinkább a modern haladás javára. Azelőtt Róma merő egy muzeum volt, most pedig az antik rész, a fó­rum, a Palatin és környéke, Diocletian fürdője aránylag mind kisebb területű lesz a ne­kilendült modern Rómával szemben. Régi utcák' eltűntek, uj utcákat törtek keresztül-ka­­sul, hatalmas középületek, gyönyörű villanegyedek, mo­dern bérpalotákból álló egész városrészek keletkeztek. Ural­kodik a jelen, és jelentkezik a jövő, és a mostani Róma már merőben más, mint mikor Goethe ott volt, s az Antico Cafe Greco-ba járt reggelizni. (Ez a kétszáz éven át változat­lan berendezésű hires hely sincs már meg.) Most meg azt Írják a lapok, hogy Jeruzsálemben egy ame­rikai társaság felhőkarcolót, tizenegy emeletes hotelt épít­tet, s hogy ugyancsak föllen­dült ott a real estate üzlet, üzérkedés és üzelem. Nem a világnak akármelyik patinás, ősi városában, nem Konstanti­nápolyban, nem a szintén har­­madfélezer éves Szalonikiben, nem is Bagdadban, a kalifa hi­res városában (s önök jól tud­ják, hogy melyik kalifáról van szó), hanem a Szent Jeruzsa­­lájimban, a Dávid városában, a Salamon városában, a Jézus temetkezési helyén, a megvál­tás városában, hol egy földre szállt isten visszament a nagy univerzumba, az Atyjához. Még csak az kellett, hogy Jeruzsálemet “uj életre” tá­masszák. Ettől Jeruzsálem, “mint olyan”, meg fog halni. Hogy az az átkozott evolúció neki sem hagy békét. Persze haladás, fejlődés kell a tudós uraknak, akiknek nincs egyéb dolguk, mint mindent rontani és mindent jobban tudni. És azok az istentelen real estate­­sek még a kezükre járnak. Hiszen ha ott egy felhőkar­­colós hotel lesz, \kkor lesz majd egy második, ötödik, ti­zedik felhőkarcoló, s megint csak az átkozott evolúció sze­rint mindegyik magasabb akar lenni az előbbinél. És a hotel­ben nem lesz “bar”, ahol az erős kármel-hegyi vörösbort, az édes számoszi görög-bort fogják mérni, sok mindenféle modern hűsítő italokkal egye­temben? És ha már meg van a hatalmas hotel, nem kell azt gyümölcsözővé, jövedelmezővé tenni? Dehogy is nem, tehát lesz a hotelben lobby a fiirt számára, lesz parkett-tánc és lesz jazz-muzsika. És ahol Dá­vid király a Korah fiai számá­ra irta a 47. zsoltárt (“hang­szerekre) , ott a “választott nép” modern fiai talán még azt is fogják üvölteni, hogy igenis, nekik nincs banánjuk. Kitelik tőlük. És a legények hogy mennek haza késő éjszaka a hotelből? Persze hogy úgy: automobi­lon. És kikkel? A szvithártjuk­­kal. És hova? A próféták sírjá­hoz? A Siloah tavához meg­tisztulni a bűntől? Nem, ha­nem egy másik mulatónak a roof-gardenjába, megnézni az ottani Ziegfeld uj lányait. Az a komiszság abban az un­dok evolúcióban, hogy egyik micsodát a másik micsoda után vonzza. Ha egyszer Jeruzsále­met “uj életre” ébresztik és ki­törlik a szeméből a háromezer esztendős álmot, akkor telje­sen ki is forgatják az ősrégi múltjából s e múlt hagyomá­nyainak a hangulatából. Lesz ott aszfalt, villanyvilágítás, sweatshop, sztrájk, palm beach suit, kínai laundry, kettős, könyvvitel. Szulamith Írógépen fog kopogni s nyakon teremti a too “fresh” managert, Esz­ter fölbóbált hajjal, a Wrigley gummiját rágiva megy shop­­pingolni a department-storeba, Rákhel pedig egy “stricktly” idővel, nem is oly soká, mekko­ra őrült “uj élet” lesz az egy­kor oly szent Jeruzsálemben a keresztény lunchroom cash re­­gisterét fogja nyomkodni. Ki sem lehet mondani, hogy Mózes-Avenuen, a Dávid-téren és a Józsuah-parkban. De egyébként is hallatlanul össze fog keveredni minden. A zsidó kórházban keresztény orvosok fognak gyógyítani, a legjobb sertéssonkát az Aaron Israels­sohn and Co. cég fogja füstöl­ni, a legjobb sóletet az Olaf Nielssen felesége főzi. Ez mind szép. De nem gon­dolunk-e arra, hogy Isaiah, Ezekhiel és Nehemiah meg fognak fordulni a sírjukban? Gondolunk-e arra, (vagy nem gondolunk-e arra), hogy az uj élet, a föltámadás, a fejlődés, a haladás nivellálódást is je­lent minden tekintetben? Gon­­dolunk-e arra, hogy faji büsz­keség, hitbeli fanatizmus, a roppant múltnak és hagyo­mányoknak tudata általános nagy közönybe olvad össze, a melybe belefullad Jeruzsálem egész jelentősége? Hogy ott van a Szent Sir, amott a Mo­riah hegye, a Zion, amott a fájdalmak Útja, amott pedig a Golgotha? Hát aztán? A legé­nyek cigarettázva s az esti táncmulatságra gondolva, a lá­nyok vihogva, az orrukat pu­­derozva, éktelen közönnyel mennek el mellette, mint a ke­resztény felláhok és arab her­cegnők a pyramisok mellett, mint a talián a fórum és Ag­­rippa Pantheon ja mellett, sőt mint a San Pictro mellett, és mint a mai korcs görög az Ak­ropolis mellett. És mint a bir­kapásztor az Olympus mellett. Pedig ott az Istenek tanyáztak. ÉRTESÍTÉS Értesítem a volt vendégeimet, hogy éttermemet, a GAINSBOROUGH RESTAURANTOT, 222 w. 59th St. a volt FÉSZEK klubhelyiségét eladtam MAX PFEIPFER urnák. Midőn arról biztosítom mélyen tisztelt vendégei­met, hogy utódom ugyanazzal az igyekezettel fog szolgála­tukra állni, mint magam, ajánlom őt szives pártfogásukba. AUSTERLITZ LÁSZLÓ.

Next

/
Thumbnails
Contents