A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-06-13 / 24. szám
Szerkeszti: DÉRI IMRE. A HÉT, Published Every Saturday by A HÉT, Inc., at 205 E. 85th St., New York, N. Y. Subscription Rates: One Year $4.00. Six Months $2.00. Single Copies 10c. Entered as a Second Class Matter, March 13, 1924, at Post Office of New York, N. Y., under the Act of March 3rd, 1879. AMERIKAI NYARALÁS. Nekünk szeglény embereknek, nem jó ilyenkor, junius táján, lapozgatni az európai újságokat, leveleket kapni hazulról és tudomást venni, hogy ki hol nyaral. Mert hiszen azok közül, akiket mi ismertünk, mindenki nyaral valahol. Nem jó ilyenkor visszaemlékezni arra, hogy egyszer, régen, két éve vagy tiz éve mi is ott ültünk a dolgozószobánkban, térképek és menetrendek fölé hajolva és egy utazási iroda alkalmazottjának precizitásával számítottuk ki, hogy Ostendéből bői melyik a legjobb összeköttetés Londonba, Párison vagy Marseilesen keresztül jobb-e Biarritzba menni és okosabb-e eltölteni négy nyugodt hetet valami északnémet, csendes fürdőhelyen avagy pedig érdekesebb lenne-e megvalósítani azt az álmunkat, amely hideg, téli éjszakákon annyiszor foglalkoztatott bennünket — miközben dideregve döcögtünk haza a savanyu szagu konflison: kiszállni a hajóról Anconában és nekimenni terv nélkül az álmos, a renaissanceból ittfelejtett középolasz városoknak, halszagu osteriákban enni fritto mistot, kódorogni éjszakánként Ravenna utcáin és bemenekülni a déli nap heve elől a ferrarai dóm hüs bolthajtásai alá? Jött a nyár és jött a junius és jött az a bizonyos négy hónap, amikor a magunkfajtáju szegény ember is kéjutazó lehetett, amikor úgy barangolhatott a külföldön, hogy nem kellett dolgozni, nem kellett táviratokat küldeni, híreket hajszolni, a mikor nem hires emberekkel kerültünk össze, akikhez alapjában véve ezen a világon semmi közünk nem volt, hanem minden ambíciónk oda koncentrálódott, hogy megismerkedjünk azzal a vöröshaj u aszszonnyal, aki a table d’hote-nál szemben ült velünk és aki e percben a mi számunkra érdekesebb volt minden volt vagy jelenlegi miniszterelnöknél. Ez volt az az egy hónap, amiért érdemes volt munkában, gyötrődésben leélni a másik tizenegyet, ez volt az a négy hét, amit úgy hosszabbítottunk meg két nappal, hogy szombaton este utaztunk el a fiumei gyorssal és igy a szabadság csak hétfőn kezdődött, ez volt az a négy hét, ami igazán jelentette nekünk Európát és talán szabad azt mondani, hogy az egész Európából ez a négy hét az, ami nekünk a legjobban hiányzik. * Az európai ember kétségbeesetten ragaszkodik a nyaraláshoz, a szabadsághoz és ostoba ember az, aki ezt a ragaszkodást rossz néven veszi. Meg kell érteni az európait, a mikor inkább hajlandó egy szoba bútorát eladni, de a nyaralásról nem mond le és be kell vallani, hogy bizony mi is sokkal szívesebben nélkülöznénk egy szoba bútort, ha ugyan megengedhetnők magunknak azt a luxust, hogy egyáltalában nélkülözzünk valamit, semmint azt az egyhónapi pihenést, ami — higyjék el — jobban kell av. űnr>Wv~~«i- — -*it az ben. Nem igaz, hogy az amerikai berendezkedés a praktikusabb, az okosabb, a szorgalmasabb, hogy az emberek nem mennek nyaralni. Az amerikai azért nem megy nyaralni, mert nem mehet, mert nincs pénze, mert nem hagyhatja itt a businessét, mert nem kap szabadságot és ha nem vágyódik erre a nyaralásra, ez onnan van, mert nem volt módjában kipróbálni, hogy mit jelent örömben, pihenésben, felfrissülésben, testi és szellemi erőinek uj születésében ez a négy hét, amikor végre a dolgozó állatból, a pénzkereső gépből — ember lett... De mi, akik kiélveztük ennek a szent nyaralási hónapnak minden gyönyörűségét, mi tudjuk, hogy titokban lelkünk mélyén vágyakozva fogunk gondolni egész nyáron át azokra, akik Európában élnek és vakációznak, a nyaralásra, amiért bizony, bizony, nem pótol bennünket az, hogy a dollár a világ legértékesebb pénze. * Amerikában nemcsak azért nem lehet nyaralni, mert az embereknek nincs hozzá idejük vagy pénzük. A nyaralás nemcsak azt jelentette, hogy az ember elment valahová és négy hétig kedve szerint élt. A nyaralás jelentette a változatosságot, a rendes környezetből való kiszakadást, azt, hogy a lélek megtelt uj színekkel, hogy ez alatt a mi életünk más volt: az emberek körülöttünk más nyelvet beszéltek, az ételt, amit megettünk, másféleképpen főzték, — egy más világban töltöttük el ezt a négy hetet. Próbáljanak csak, tisztelt barátaim, Amerikába menni nyaralni. Akárhova mennek, ugyanabban a drugstoreban isszák meg ugyanazt az orangade-et, ugyanolyan vendéglőkben eszik meg ugyanazt a steaket, ugyanazt a cigarettát fogják szivni és az emberek ugyanazokat a dolgokat beszélik a businessről, a melegről és Coolidgeról, mint New Yorkban. Lehet, hogy ez a falanszter-rendszer civilizáltabb és fejlődöttebb, mint Európa sokszerüsége és ezer színe, lehet, sőt bizonyos, hogy a fürdőszoba-rendszer itt sokkal jobban van megoldva, — ellenben vannak pillanatok, amikor az ember a lelkét és az agy velejét is meg szeretné fürdetni egy kicsit és szívesebben elviseli a kevésbé tökéletes fürdőszobát, ha ehelyett megfürödhetik az olasz éjszakák romantikájában. * Ez az, mondják az amerikaiak, maguk nem szeretnek dolgozni. Maguk folyton a pihenésen törik a fejüket, a nyaraláson, me gilyesmiken. Ebben pedig az amerikainak igaza van. Mi, európaiak ilyesmiken törjük a fejünket és nem vagyunk elragadtatva attól a gondolattól, hogy dolgoznunk kelljen, napról-napra, hónapról-hónapra, megállás nélkül, szünet nélkül, addig, amig beleszáradunk, amig kiszikkad az agy velőnk, amig elveszítjük az érdeklődésünket minden iránt, ami szép és amig beletörődünk abba, hogiy örökkön-örökké a ■
