A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1925-05-30 / 22. szám

A HÉT 15 A TEGNAPOK KÖDLOVAGJAI (Folytatás a li-ik oldalról) zonyos Eotschild itt lepkehá­lójával megjelent, mikor a naptár a II-ős jegyű hónapot mutatta. Bizony ez a táj, akármint nézegettem, nem igen látszik arravalónak lenni, hogy itt egy Rotsehild lepkehálóval sza­ladgáljon. Turjános, (amely szó bizonyára valamely Túr János nevű, hosszukoponyáju kun embert jelentett valaha), mocsaras, lápos, országuttalan terület, ahol ló és kocsi a maga ösztöne vagy bizonyos messzi jegenyefa vagy kutágias jel­adásai szerint mendegél célja felé. A telefonpóznákon kalan­dozó vércsék röpködnek a ko­csi előtt, vadmadarak szokása szerint mindig szemközt for­dulva az emberrel. A vadga­lambok májusa felejthetetlen­né teszi azokat az útrészeket, amelyeket kétoldalt céltalanul megnövekedett ákácok, jege­nyefák is őriznek. Emberevő ebek rohannak elő onnan, ahol valami emberi hajlék is mutat­kozik. Nem, még a régi betyár csárda maradéka sem, ahol vén juhászné vágja el ollójával nyúlós borát, sincs Rotschild­­ról elnevezve, hanem Beleznay­­háznak mondják napjainkban is, ama tüzes uraság emlékeze­tére, aki olyan kegyetlenül bánt el a nőkkel. A levegőben néha vándordaru elhullajtott tolla szálldos, mintha a rejtel­mes légiutazó még mindig nem tudná, hogy elmúlt már erről a tájékról a futóbetyárok ide­je, amely betyárok a kalapjuk mellé tüzködték az ilyen tolla­kat. Aki pedig a földre) néz és a keréknyomon akarna elin­dulni, az bizonyosan soha sem találhatna el ama néma er­­dőcskéig, amelyben az a ritka kéklepke tavaszonkint megje­lenik, csak annyi időre, ameny­­nyi ideig az üstökösök szoktak látszani az égboltozaton. Bogarászok, lepkészek job­ban tudják ennek a dolgát, én csak a Rotschild-legendák ki­egészítése végett jegyzem fel, hogy a zordon, barátságitalan Kiskunságban évtized előtt ta­vaszonkint gyakran jelent meg olyan nagy szemüvegü férfiember, amilyen szemüve­get itt a napba néző kunok az­előtt sohasem láttak. Egyedül bukkant fel mindig a naper­nyőjével, a Stanley-sisakjával, a turistaruhájában ama kis er­­dőcske közelében, amelyben a hires lepke lakott. Miután sen­kitől sem kért szállást, nyil­vánvaló volt, hogy a harmatos éjszakákat is a szabadban töl­ti. Ami pedig az érkezését ille­ti, arról csak egy juhászné be­szélhetne, aki egyszer eladott neki egy darab sajtot. Egyéb­ként zöld lepkehálójával ott ta­nyázott mindig a jelentéktelen erdőcske szélén, amelyet vala­mely érthetetlen okból lakóhe­lyéül választott. Hinger ur, aki a környéken szép darab állami földet bérelt a kultuszkor­mánytól, barátságos ember lé­tére szívesen felajánlotta az idegennek, hogy a lepkefogás­­höz kirendel majd néhány bé­resasszonyt. Mire az idegen azt felelte, hogy azt a lepkét neki személyesen kell elfogni, azért tette meg a nagy utat. És ott őrködött tovább a kis erdő tá­jékán szótlanul, egyedül... Migi aztán egy unatkozó csend­őr megszólította, hogy kicso­da, miféle ember) volna őkelme ebben a furcsa ruházatban? Ekkor derült ki, hogy a lepke­vadász senki más, mint az a hires lepkegyüjtő Rotsehild báró, akit erről a szenvedélyé­ről ismernek az egész világon. ... Barátom egyszer kocsi­ján vitt a kiskunsági uttalan­­ságokon és messziről mutatta az idegen urat, aki az erdőszé­len várta a lepke megjelenését. — Rotsehild! — mondta ba­rátom —. Az ő helyében egyéb dologgal is tudnék foglalkozni. — Mivel például? — kérdez­tem. — Most van soron a birka­­nyirás. Nagy mulatság az. Megfogta-e Rotsehild báró a kék lepkét? Annyi bizonyos, hogy legen­dás alakja eltűnt a Kiskunság­ból, manapság csak szelíd le­gyintéssel emlegetik őt. Nem lehet róla semmi különösebbet mondani, egyetlen nevezetes dolgot se követett el. Talán még a kék lepkét sem tudta megfogni. PHONOFILM. A napokban egy uj találmánynak, a “phonofilm”-nek a bemutatására hivtak meg. A találmány nem egé­szen uj, legalább is amerikai érte­lemben, hiszen néhány hónappal ez­előtt láttuk már egy Broadway-mo­­ziban, amikor az elnökjelöltek prog­­rammbeszédjét lehetett hallani és látni. Hane mabban a formában, a hogy ezt a beszélő filmet ezen az es­tén láttam valóban uj volt, olyan uj és frappáns, olyan szenzációs, mint amilyen a rádió volt első megjelené­sekor, vagy amilyen a telefon lehe­tett valamikor. Ez a beszélő film t. i. igazán beszél, még pedig nem úgy, mint ahogy hittük, legalább is e so­rok Írója hitte, hogy a filmmel kap­csolatban egy grammofon dolgozik, hanem úgy, hogy valami furcsa és általam tökéletesen érthetetlen eljá­rás segítségével ráfotografálják a hangot ugyanarra a filmre, amely­­lyel a mozit veszik fel. A dologban ez a legszenzációsabb: a hang fotog­­rafálhatósága. De Forest találta fel ezt az eljárást, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a beszélő filmnél a hang és a mozgás tökéletesen egybe­vágó, a filmen a száját mozgató em­ber tényleg beszél és ez a beszéd nem egy rossz grammofon nyikorgó kel­lemetlen hangja, hanem tényleg az emberi hang. A legfrappánsabb volt az előadásban az a rész, amikor tán­cokat mutattak be zenével. Még valamit: azt hittem, hogy va­lami embrionális kísérletet fogok látni a phonofilm bemutatóján. Té­vedtem. A kísérleti stádiumon régen túl van ez a találmány, amely való­színűleg meg fogja változtatni és forradalmositja majd az egész szín­házi üzletet. A vaudevillet egyszerű­en kivégzi a beszélő film, mert a vaudeville-produkciókat ép oly töké­letesen kapjuk meg a beszélő filmen, mint az igazi színpadon. Operaelőa­dásokat lehet elvinni majdnem költ­ség nélkül azokba a városokba, ahol operaelőadásokat soha nem hallanak az emberek, ügy hallom, a jövő hó­napban az egész “Chauve souris”-t előadják phonofilmen a Capitol-mo­­ziban. Hozzájárul ehhez még az is, hogy a színes mozi, amiből ugyan csak adtak egy kis ízelítőt az elő­adáson, bámulatos módon tökéletese­dett. Estéről-estére bemutatják most ezt a szenzációsan érdekes talál­mányt a Phonofilm helyiségében, a negyvenötödik utcában. A Hét szer­kesztősége kieszközölte a De Forest társaságnál, hogy a bemutató elő­adásokra A Hét bármelyik olvasójá­nak szívesen küldenek ingyen jegyet. Aki A Hét szerkesztőségében jelent­kezik és megírja hogy mikor akar el­menni a beszélő film előadására, an­nak a társaság szívesen küld jegyet Ajánlatos azonban a dolgokat úgy intézni, hogy mindenki néhány nap­pal előbb kérje a jegyét. A Hét e he­lyen is köszönetét mond a De Forest társaságnak ezért az előzékenység­ért, amelyben A Hét olvasóit része­sítették. A Hét olvasói mától, junius 6-ig bármely napon elmehetnek a De Forest Phonofilm Stúdiójába (45 W. 45th St., 4. emelet) és a névre szóló jeggyel végignézhetik az előadást. A Phonofilmet naponta háromszor mu­tatja.be a társaság meghívott közön­ségnek, és pedig 1 órakor, 3 óra 30- kor és este 8 órakor. Vasárnap és hétfő kivételével. Ha jegyért ir, irja meg, hogy hány családtagja részére kér belépési engedélyt a Stúdióba. NEM KELL PÉNZT KÜLDENI ezárt a remekszép 14 karátos arany töltőtollért, — melybe nevét ingyen véssük 14 karátos aranyból. A legszenzációsabb töltó'toll ajánlat Hogy a mi “Wonder^ töltőtollunkat bevezessük a piacra, a $3-os tollat kivételesen $1.75-ös árban adjuk és INGYEN belevéssük arany betűkből a nevét egy szabadalmazott, uj módszerrel. A “Wonder” egy kitűnő töltőtoll, 14 karátos arany tollheggyel és gold filled biztonsági tartóval. Ugyan­az a toll nőknek való nagyságban is kapható, a végén egy szép arany gyűrűvel és lánccal, nyakban való hordáshoz. kiílHinn perv PPnfpf cp? Csak a nevét és címét küldje be. A postásnak fizeti az $1.75 centet 1^1 C iVUlllJUll UC11LCL öc* ^s a postaköltséget, ha a tollat megkapja, vagy küldjön money ordert és akkor a szállítást mi fizetjük. írja meg nevét és címét tisztán és oWashatóan, hogy hibás címzés miatt késedelem és fennakadás ne történjék. THE BRITMOR CO., Dept. B. L., 286 Fifth Avenue, New York City. i

Next

/
Thumbnails
Contents