A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-05-02 / 18. szám
A HÉT 8 AMERIKAI HANGULATOK A Hét számára irta: YARTIN JÓZSEF MAGYARORSZÁGI HELYZETKÉP Magyarországon teljes a jogrend és a sajtószabadság, éppen csak beszüntetik az olyan magyarországi és kitiltják az olyan amerikai-magyar lapokat, amelyek a jelenlegi magyar kormány eló'tt nem vágódnak hasra és nem hajlandók tömjénezni a mai reakciós magyar rendszernek. Épp ezért megértjük és a legtermészetesebbnek tartjuk, hogy a magy. kir. kereskedelemügyi miniszter — amint azt az április 10-iki budapesti lapokban olvassuk — az amerikai Himlervilleben megjelenő' “Magyar Bányászlap”-tól a postai szállítás jogát megvonta. Ismételjük, természetesnek tartjuk, hogy a gerinces, szókimondó Bányászlapot ne mengedik be magyar földre. De az errevonatkozó hivatalos közlemény másik részét már igazán nem értjük. Ebben a másik részben a következőket olvassuk: “Ugyancsak megvonta a postai szállítás jogát a Bibliatanulók Egyesülete elnevezés alatt működő szektának Kolozsváron megjelenő következő kiadványaitól: A milleniumi hajnal himnuszai, A szocializmus és a biblia, Aranykorszak naptára, Őrtorony, A világitó őrtorony, Aranykorszak, Mennyei manna, Isten hárfája, A kívánatos kormányzat, A teremtés története, A világnyomoruság miért? Az orvosszer, Mit mond a biblia a pokolról? Tehát nem csak a Bányászlapot tiltották ki Magyarországból, hanem a “Mennyei mannát”, sőt még az Isten hárfáját is. Vájjon mit véthetett az Isten hárfája a kereskedelmi miniszternek, hogy megvonta tőle a postai szállítás jogát. És milyen fene nagy ur lehet az a magy. kir. kereskedelmi miniszter, hogy még a mennyei mannának is ő parancsol. hatalmas Wolan, a félelmetes Thonar, s az adirondacki erdőknek soha sem volt Echoja, hogy Narcissus után való epedésében puszta visszhanggá foszlott volna szét. Itt nem rémitgette a nagy Pán a pásztorokat, nymphák és najádok nem kergetőztek szent berkekben Hórák nem lejtettek, s az élet fonalát nem Párkák fonták és vágták el. Amerikának még csak mondája sincs. A Tej-uton itt nem vágtat Csaba királyfi, a Hudson kék vizében nem leselkedik a Lorelly, s a Hopatcongvtóból holdas éjszakán, mikor ezüst szálakból font fátyol terjeng a viz fölött, nem bukkannak föl tündérek és sellők. Szent Hubertus itt sohasem látott volna fehér szarvast az erdőben, kereszttel az agancsai között s itt még a gyermekeknek sincs meseországa. Manók és gnómok sohasem bujkáltak az erdei páfrányok közt, kacsalábon forgó várat, tenger alatt rejtőző üvegpalotát a tündérek és jótétlelkek nem építettek soha. Ez azonban csak a borzalmasan nagy múlt, amelynek hiánya fölött való sajnálkozás lehet nyavalygás is. Itt van azonban a másik mult, a kisebbik, a kultúra múltja, ami itt nincs. Hogy itt nincs kultúra? kérdezhetné valaki. Nem itt vannak-e a legnagyszerűbb hangversenye^ a legelső virtuózok? Van-e Európában annyi Rembrandt egyrakáson, mint itt? Nem itt énekelnek-e a világ legnagyobb művészei? Az angol festészet fénykorának leghíresebb remekei nem itt vannak-e? Nem lakik-e New Yorkban, Chicagóban mindenféle náció? Nincs-e itt ötvenféle nyelven megjelenő újság s ötven-féle nációnak kávéháza, étkező helyisége, s talán még színháza is? De vannak és van. Mind igaz, egy kis baj azonban még is van a dologban. A hollandi művészet remekei itt vannak, mint — import. A gyökérszálai azonban odaát vannak Hollandiában, ott sarjadzott ki, ott nőtt s fejlődött a legkisebb I. Ami nincs Amerikában. Boldogok a derült lelki diszpozícióval bírók, mert azok kivétel nélkül mindig csak azt látják meg, ami van. Boldogtalanok a pesszimizmusra hajlók, az epések, a kolerikus lelkületüek, mert azok ha nem is elsősorban és első tekintetre, de nem nagyon sokára azt látják meg, ami nincs; vagy pedig azon, ami van, legelőször a hibákat, szépségfoltokat veszik észre. Boldogok, akiknek már a nagyapjuk is itt született, és zavartalan az ő boldogságuk, mert szerintük Amerika (és nem más ország) a bokréta az Isten kalapján, ami úgy is van, s Amerika a legköltőibb, legv müvészibb, legkulturáltabb darabja a földkerekségnek, ami azonban már nem egészen van úgy. Nem Amerikában van a hiba, hanem bennünk, akiknek Amerika uj hazánk; csodáljuk, elámulunk rajta, lelkesedünk érte, mert hiszen nem is ország, hanem kontinens, de csendes órákon a nosztalgia vissza viszi lelkünket a nagy vizen túl hagyott térségekre, hogy beszivja azt s agyunk elteljék azzal, amit itt nem találunk. Hiszen még amerikaiakkal is megesik, hogy minden esztendőben áthúzza őket valami Európába s tőlünk sem vehető zokon, ha még nem tudunk egészen elszakadni tőle s lelkünk még visszajár oda azért, ami itt nincs, amelynek egy általános gyűjtőnevet nem is tudunk adni, mert annyi sok mindenféle az, ami után lehedzünk csöndes, magányos órákon. Könnyű azoknak a “törzsökös” amerikaiaknak, akik az itteni nagyszerű, de józan, a legnagyobb mértékben reális életbe születtek bele, s talán még szavuk sincs a meghatottságnak, a lelki mámornak, a hangulatnak, az érzelmek részegségének kifejezésére; akik az elmúlt századokat és évezredeket tisztára grammatikai múltnak tekintik^ mely szerintük nem egyéb, mint a jelent hosszú korszakkal megelőző idő s amellyel a reális gondolkodás éppen azért nem törődik, mert “múlt”. Az itteni életnek az az axiómája, hogy a jelent ki- és föl kell használni, és a jövőbe kell tekinteni. De • mi, “már-nem-állat-ésmég-nem-madár” denevérek, a kik a lelkünk gyökereit még nem tudtuk egészen kihúzni a régi földből, még abba sem tudunk egészen beletörődni, hogy Amerikának nincs a szürke ősidőkbe vesző múltja, azaz mythológiája, s nincs egy kisebb múltja, a kultúrájáé. Edison, Ford, Rockefeller s még vagy tiz-husz millió amerikai talán mosolyog ezen, de mi, — bocsássa meg Hadúr a bűnünket — renegátok vagyunk, proselyták, nesphyták, s ezeknek szomorú kiváltsága az, hogy könyeken keresztül mosolyogjanak,, ha szerencsések fölvétetni ebbe az uj hitközségbe, s szomorú kiváltságuk az is, hogy a mindent megértő amerikai szív elnézze nekik azt a gyöngeséget, hogy gondolataik vissza-'vissza járnak abba a világba, amelytől még nem tudtak elszakadni teljesen. Ha Amerikának eddig nem volt mythológiája, nem is kívánjuk, hogy legyen az ős-jövő szürkeségében, mert ehhez geológiai, vagy más borzalmas katasztrófa kellene. Ha évekig tartó apály vagy borzalmas geológiai forradalom következtében ez a kontinens elnéptelenednék, s a megmaradt “humanity” kénytelen lenne fölvonulni a Rocky Mountáinbe, hogy ott előbb évszázadokra visszasülyedjen a kőkorszakba s csak lassan emelkedjék ki belőle, akkor Schwabnak, az acélkirálynak alakjából lassanként kialakulna az alvilág egy újabb Plútója, vagy a “nagy kovács”, a Vulkán, Rockefellerből, az olaj-királyból az örök tűz istene lenne, Ed Rickenbacker pedig, az aviatika “ace”-je fölujitaná Daedalus és Ikarus mondáját. A rettenetesen messze jövőben lehetséges egy külön amerikai mythológia, de most nincs. Itt soha sem jártak a germán tölgyerdők istenei, a (Folytatás a 16-ik oldalon) T
