A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1925-05-02 / 18. szám

VOL. II. No. 18.

EGYES SZÁM ÁRA: 10c.

NEW YORK, M^fcH 2, 1925.

Szerkesztik: DÉRI IMRE és KENDE GÉZA

A HÉT Published Every Saturday by A HÉT, Inc., at 205 E. 85th St, New York, N. Y. Subscription Rates: One Year $4.00. Six Months $2 00. Single Copies 10c. Entered as a Second Class Matter, March 13, 1924, at Post Office of New York, N. Y„ under the Act of March 3rd, 1879.

Honfoglalás vagy hogy is állunk azzal a magyar becsülettel?

Azt hiszem nem állítok fel forradalmian uj tételt, ha megállapítom, hogy üzletet kötni nem szégyen. A business Európában sem olyasvalami, ami — ha egyébiránt a tisztesség határain belül mozog — alkalmas lenne arra, hogy a vele foglalkozó egyéneket közmegivetésnek tegye ki. Sose hallottam, hogy Stinnes szégyelte volna, hogy milliárdokat keresett különböző üzleteken, aminthogy nincs tudomásom arról se hogy Henry Rotschild lordot kigolyózták volna az Athenaeum clubból, mert üzleti tranzakciókkal pénzt keresett. Talán abban se vetem el a sulykot, ha azt állítom, hogy a business Amerikában sem szégyen. Nem akadtam még össze olyan amerikai férfiúval, aki eltitkolta volna, hogy jó üzleteket csinál vagy szégyelte volna, hogy valami üzleten pénzt keresett. Ellenkezőleg: Amerikában nagyobb dicsőség jó üzleteket csinálni, mint az emberiséget egy uj tudományos tétel felállításával boldogítani. Úgy gondolom, abban megegyezhetünk, hogy itt senkinek sincs oka tiltakozni az ellen, hogy üzletet csinál. A művész nem szégyeli, hogy pénzért fest, a vendéglős nem kér bocsánatot a vendégeitől, hogy pénzt fogad el a steakér; és a színész nem tart hosszú előadásokat a közönségnek arról, hogy ő tulajdonképpen nem pénzért játszik, hanem kultúrát terjeszt és csak azért kénytelen elfogadni pénzt a játékáért, mert hiszen neki se adnak ingyen semmit.

Ne méltóztassék csodálkozni

azon, hogy ennyi szót vesztegettem ilyen utszéli bölcseségekre. Igaz: kétszer kettő négy és bolond ember az, aki hosszasan magyarázza, hogy mért négy a kétszer kettő és mért nem öt. A mi speciális amerikai magyar viszonyainknál azonban nem egyszer előfordul, hogy a kétszer kettőből öt lesz, az igazból és jóból hazug és gonosz dolog; az üzletből szégyen és a szégyenből dicsőség. Ennek a tótágast álló erkölcsnek a legújabb bizonyítéka az a telepistési akció, a mely most Floridában folyik és amelyből egyik napilapunk jóvoltából “uj honfoglalás” lett. Floridában real estate-boom van, minden második ember telepítéssel, telekeladással foglalkozik és akadt egy real estate társaság, amely a real estate üzletet az idegenek között is fel akarta lendíteni. A társaság érintkezésbe lépett egy Mandel Ernő nevű igen ügyes magyar hirdetési ügynökkel, Mapdel Ernő közvetítette a businesst az Amerikai Magyar Népszava részére, a mely közli a floridai telepítési hirdetéseket és a hirdetések hatásosságát úgynevezett “write up”-okkal, puffokkal fokozza. Nagyon természetes, hogy ez a telepítési “akció” üzlet. üzlet az amerikaiaknak, a kik az olcsón vett telkeken drágábban akarnak tuladni; üzlet Mandel Ernőnek, akinek végre chance-e van rá, hogy az Amerikai Magyar Népszavától meg kapja ama jutalékait, amelyekkel a lap kiadója neki a jubileumi szám után adós maradt és aki természetesen minden

egyes hirdetés után megkapja — és ő bizton reméli, hogy pontosan meg fogja kapni — a maga jutalékát, azaz huszonöt percentet, üzlet az Amerikai Magyar Népszavának, amely nem lesz bolond, hogy ingyen közöljön csak egy sort is és ha a telkek jók, akkor üzlet lesz azoknak is, akik Floridában telket vásárolnak majd. Ha bármelyikük számára nem lenne üzlet, ha bármelyikük ingyen, szerelemből adná oda a tőkéjét vagy a munkáját ennek a dolognak, akkor ezt a szegény őrültet hamarosan beszállítanák az őrültek házába. Ostoba fráter lenne az, aki a szemére vetné Mandel Ernőnek, hogy amit csinál, pénzért csinálja, ostoba ember lenne az, aki az Amerikai Magyar Népszavának a szemére vetné, hogy a telepítési hirdetések minden sorát megfizetteti.

Idáig a dolog rendben is lenne. Azonban — és most jön ennek az ügynek a legfurcsább része — az Amerikai Magyar Népszava is, Mandel Ernő ur is nem arról írnak, hogy itt egy üzleti ajánlatról van szó, hanem egyenesen szégyelik, hogy businesst csinálnak és azt akarják elhitetni — nem egészen világos, hogy miféle okból — hogy ők életük, vagyonuk, munkájuk feláldozásával vetették rá magukat erre a telepítési akcióra és Isten ments, hogy pénzt csinálnának rajta.

“Félreérthetetlen határozottsággal kijelentjük — Írja a Népszava — hogy az Amerikai Magyar Népszavát semmi néven nevezendő telepítési üzleti érdek nem fűzi a kossuthvillei

telepítéshez. Azért kezdeményeztük és azért támogatjuk a telepítést, mert tudjuk, érezzük, hogy arra az amerikai magyarságnak égető szüksége van... Ilyen vállalkozásnak sajtó utján való támogatása nemcsak újságírói kötelesség, de a magyar becsület dolga. Ezért támogatjuk Kossuth vilié felépítésének tervét. Semmi másért...”

Ennek a pár ostoba mondatnak a leírására senki nem kényszeritette az Amerikai Magyar Népszavát. Nincs az a hülye gyerek, aki elhinné, hogy egy újság ingyen lenne hajlandó leközölni heteken keresztül hasábos, oldalas hirdetéseket s nincs az a vízfejű tökfilkó, aki elvárná egy laptól, hogy bármit a világon ingyen hirdessen, hiszen az újság a hirdetésekből él. Nem volt még arra példa az ujságbusiness történetében, hogy egy lap tiltakozott volna az ellen a feltevés ellen, hogy pénzért közöl hirdetéseket. Hogy akármiféle telepítési akció támogatása újságírói kötelesség vagy “magyar becsület dolga” lenne: aki ilyet le tud Írni, annak valóban minden telepítési akciónál sürgősebb dolga lehetne hogy egy idegorvossal megvizsgáltassa magát. Mi elhisszük, hogy nem rossz dolog Floridában telket venni, amint hogy nem rossz dolog Wanamakemél vásárolni sem, de a New York Timesnek esze ágában se volt soha, hogy megírja: kizárólag újságírói kötelességből hirdeti a Wanamaker céget és biztosan a szemébe röhögne annak a félbolondnak, aki azt kívánná tőle,