A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1925-04-25 / 17. szám

A HÉT 15 A ma problémáiból (Folytatás a 7-ik oldalról) két. Sok van közte, ki már megette kenyere javát, nagyon sok olyan, ki már megmutatta, hogy képes másra is, mint egy exisztencia megteremtésére. Kivándorolnak, mert a meg­változott viszonyok elvették mindenüket és nincs kilátás a javulásra. Igen ám, de ezek az emberek nem “uj életet kezdeni” jön­nek. A legtöbb nem bírja és nem is akarja belátni> hogy “uj életet kell kezdeni”, ennek az akciónak minden velejáró visz­­szásságával, kellemetlenségé­vel együtt. Nem könnyelmű husfogyasztók ezek, tehát az­ért jönnek ide, mert folytatni szeretnék itt régi életüket, mely odahaza mindent adott nekik. Nem hajlandók ezek alulról kezdeni, valahogyan nincs meg bennük a diszpozí­ció, az imperativ kényszer er­re, ami emberileg igen köny­­nyen érthető. Nem az ő hibá­juk, hogy ki kellett vándorolni, tehát természetszerűleg nin­csen meg a hajlandóság, igé­nyeiket leszállítani. Csak azok teszik kiket a viszonyok vas­kézzel kényszerítenek erre, a kik sehogyan sem tudnak elhe­lyezkedni. És akik elhelyezked­ni tudnak, azok nem engednek a negyvennyolcból. Európai életük standardját szeretnék visszateremteni maguknak és pedig minél gyorsabban. Ez itt fölötte nehéz, mert az élet drá­ga. A következmény az, hogy — hacsak valami szerencsés véletlen folytán jól jövedelme­ző üzletben nincsenek — még akkor is megeszik, felélik, a mit keresnek, ha a kereset res­­pektabilis. És persze szegény ördögök és I— panaszkodnak, hogy nem tudnak pénzt csinál­ni. Az ő dollárjuk és ama másik fehérgalléros ember dollárja közt az a különbség, hogy ki­sebb a vásárlóereje, mint ama­­zé, Nemcsak mert az élet itt 60 százalékkal megdrágult azóta, de főleg azért, mert igényeik sokkal nagyobbak, mint ama­zoké voltak. Aki az európai standardot szereti és ragaszko­dik hozzá, azt nem viszi mesz­­sze a dollárja. Már pedig ők szeretik. Szeretik pedig és ra­gaszkodnak hozzá, mert nem tudják belátni, hogy erre nin­csen joguk. Mentalitás dolga ez. És amint mentalitás dolga volt amazoknál a puritán igénytelenség, ezeknél az ellen­kező az. ők tudtak — persze, hogy tudtak! — pénzt szerez­ni !' Nekik nem “sikerül Ame­rika” — innen a bus kebelbeli sóhajok. És itt akadunk nyitjára an­nak az irtózatos tévedésnek, mely ezrivel szedi áldozatait az Istennek ebben az országában. Az aranyásót busás jutalom várja Amerikában, csak attól függ, ki az aranyásó. A kisigé­nyű és nehéz munkához szo­kott embernek csinálták ezt az országot. Kiknek igényei ma­gasabbak, mint egy rendes ebéd, egy fürdőkád és egy rossz mozi, annak aranyásási kísérleteit siker nem koronáz­za. Mert aki ezeket az igénye­ket hozta magával odaátról, azokat * nem bírja kielégíteni abból, amit rendes jövedelem­nek mondanak az amerikaiak. Az európai intellektuell élet­standardja összehasonlíthatat­lanul magasabb, mint az ame­rikai wthite collarman-é, mely átlag egy Gloria Swanson film végignézésében és ezt követő­­leg egy ice-cream soda élveze­tében tombolja ki magát. Ha igen jól megy, egy 300 dolláros Ford-kocsi birtokolásában és egy titokban beszerzett és ti­tokban elfogyasztott quart whiskeyben éri el tetőpontját. Az amerikai demokrácia ideája szempontjából ez igy rendben is van. Az európai in­tellektuell aranyásónak erre vonatkozólag más a vélemé­nye. FIGYELMEZTETÉS! A Hét arra kéri előfizetőit, hirdetőit, hogy Laendler nevű volt ügynökének pénzt ne ad­janak. Laendler hütlenül meg­károsította a lapot, az előfize­tőktől fölvett pénzeket meg­tartotta, az eladásra kapott báli jegyekkel nem számolt el és amikor lakásán kerestük, ki­derült, hogy hamis cimet adott be. A Hét kiadóhivatala. A New Yorki I. Magyar Disznó Asztaltársaság nyári üdülőhelyet akar terem­teni szegénysorsu beteg gyer­mekek részére. ADOMÁNYOKAT kér jőszivii emberektől. Min­den adományt erre a címre kell küldeni: N. Y. Disznó Asztaltársaság 15í)5 Second Ave. MEGNYÍLT AZ ASTORIÁI ÖNKÉPZŐKÖR ÉTTERME Báthori Mihály vezetése alatt 127 Potter Ave., Astoria, L. I. Magyaros konyha! Figyelmes kiszolgálás! Varga & Erős Patika az egyetlen igazi MAGYAR GYÓGYSZERTÁR 1491 AVENUE A NEW YORK (S. W. cor. 79th St.) ahol mindent megkap és ahol Dr. Erős Miklős öhazai gyógysze­rész 20 éven át szerzett tudásává* szolgálja a magyarok javát. .egolcsóbb Magyar Szállító KÄUFERS EXPRESS 1548 Second Ave, N. Y. City Telefon: Lenox 0567 Újonnan bevezetett butorraktár Vigyázzon a szemére! Ha érzi, hogy a szeme nincsen rendben, könnyezik, fáj, gyulladá­sos. Ha nem lát tisztán, a szeme előtt összefolynak a betűk, gyak­ran fáj a feje, vizsgáltassa meg azonnal a szemét. Egy jó szemüveg segít mindezeken a bajokon. A szemét megvizsgálják és jő szemüveget adnak. F,I,FREDERICS Co. SZEMÜVEG SPECIALISTÁK 136 E, 59 St., 3. és Lex. Avek közt 224 E. 14 St., 2. és 3-ik Avek közt 1144—3rd Are., 66. és 67. St. közt NEW YORK CITY ROTH BROS. 12' A Órások, Ékszerészek 166 East 23d St. 3rd Ave. “L” megálló Magyaroknak 10% engedmény. Ha érzi, hogy sze­me meg van eről­tetve. Ha könnyezik, fáj, gyulladásos, homá­lyos, viszket. Ha feje fáj és szédül, akkor men­jen azonnal egy szakértőhöz, aki megállapítja, hogy milyen alkal­mas szemüveggel lehet a bajon segíteni. Ilyen okleveles szakértő Dr. ENDLER GUSZTÁV MAGYAR SZEMSPECIALISTA 54 E. 125th St., New York City (Park és Madison Ave. közt.) YORKVILLE BANK THIRD AVENUE és 85-IIÍ UTCA ALAKULT 1893-BAN. VAGYONI ALAP: $31,000,000-on felül Az igazi üzleti siker bizto­sítására megbízható bank­intézetre van szüksége. Ez a bank kivételesen kitűnő szolgálattal bir. A MAGYAROK NÉPSZERŰ BANKJA YORKVILLE-ben. Nyisson nálunk betétet A Federal Reserve System tagja Látogasson el bankunkba MOST KEZDJEN TAKARÉKOSKODNI, hogy jó esztendeje legyen 1925-ben. A Yorkville magyar származású üzletemberei nyissanak ebben a bankban csekkszámlát. Mindenféle üzleti ügyben szívesen és díjtalanul állunk ügyfeleink rendelkezésére. T

Next

/
Thumbnails
Contents