A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)

1925-04-18 / 16. szám

A HÉT 11 I. Hogy Keresett Károlyi Két Millió Dollárt? Azt hiszem, erre ő maga a legkiváncsibb. De én tudom, hogy keresett, s meg is mon­dom, hogy hogyan. Ha Károlyi három hónappal ezelőtt, amikor megérkezett New Yorkba, magával hozott volna 2,000.000, mondd: Kettő millió dollárt és maga köré gyűjtve a legékesebb riporte­reket, sajtóügynököket, i gy szólt volna: “Hoztam tinéktek eme két milliót, nesztek, fog­játok és adjatok nékem olyan publicitást, amilyet a velszi hercegen kívül senki se kapott még a világon!“ mi történt vol­na? összeült volna a sok ravasz újságíró, rágta volna a tollát éjjel-nappal és nem tudta vol­na a tizedrészét se nyújtani annak, amit — hála a washing­toni összeesküvésnek — igy potyán kapott. Hát nem szerencsés gróf ez a Károlyi? Azt hiszem, ö az első amerikás magyar, aki há­rom hónap alatt két millió dol­lárt takarított meg. * II. Optimista És Pesszimista Világnézlet. Kétféle színházigazgató van: optimista és pesszimista. Ha két ilyen ember összekerül, ké­pesek hajbakapni azon, hogy kinek van igaza. Pedig alapjá­ban véve: mi a különbség? Megkérdezed az optimistát: — Milyen ház volt tegnap a színházban ? A direktornak félig-meddig derűs az arca: — Szoszo. FÉLIG TELE volt Ha a pesszimistát kérdezed meg: — Milyen volt a tegnapi ház? Csak legyint a kezével dühö­sen: — FÉLIG ÜRES, az ördög vigye el! * III. Még Egy Történet A Ta­karékosságról. Egy new yorki magyar lap­kiadó, aki többek között okos­ságáról is igen hires, hogy ne mondjuk: hírhedt, a múlt hé­ten rossz hirre ébredt. A postaigazgatóság kiadta a jelentést, hogy április 15-tői kezdve felemeli a postai szállí­tás diját, vagyis: drágább lesz a bélyeg. A mi emberünk egy rövid pillanatra elkomorodott, de az­tán kiváló esze diadalmaskod­ni látszott. Magához hívta a managerét és igy szólt: — Baj van. A posta felemel­te a tarifát. Azonnal menjen le a postahivatalba és vegyen ezer dollárért bélyeget, MÉG A RÉGI ÁRON. Majd ki fogok én rajtuk. Szólt és cselekedett. Most van neki ezer dollár ára bélyegje és azt hiszi, hogy okos volt. * IV. Hogy Nekem Milyen Sze­rencsém Van. Életbiztosítást kötöttem ta­valy egy előkelő new yorki tár­saságnál. A kötvényemben van egy pont, amely szerint halál ese­tén azonnal kifizetik a biztosí­tási összeget, kivéve, ha ön­­gyilkosság forog fenn. Három éven belül öngyilkosság esetén a társaság nem fizet. Ennek a paragrafusnak per­sze nem fizettem figyelmet (did not pay any attention) mind a mai napig, amikor is a társaságtól egy levelet kaptam, amelyben értesítenek, hogy az alapszabályokat megváltoztat­ták és ezentúl az öngyilkossági korlátozás csak két évre szól. Ez aztán kedvezmény. Nem akarok azonban vak lármát csapni a dologból, tehát figyelmeztetnem kell az olva­sót, hogy ezt a kedvezményt csak a régi kuncsaftoknak nyújtja a társaság. Aki tehát ■most váltja ki a kötvényét, az csak három év múlva lehet jog­erősen öngyilkos. Hja, tetszett volna előbb je­lentkezni, mint én tettem!-----o-----­Lapunk minden barátját ar­ra kérjük, hogy szükségleteiket a lehetőséghez képest vásárol­ják a lapunkban hirdető cégek­nél. Nekünk szolgálatot tesznek vele, maguknak pedig figyel­mes és jó kiszolgálást, gyakran olcsóbb árakat biztosítanak. Hivatkozzék mindig A Hét-re. PÉNZRE VAN SZÜKSÉGE. Tavasszal minden családnak nagy­­kiadásai vannak. Lakását minden­ki csinosítja. Ruhára van szükség. Adót kell fizenti. Sok ezren fordulnak a “Morris Plan”-hez. Ha pénzre van szüksé­ge, mi jelleme és keresete alapján szívesen nyújtunk hitelt. $50— $5000-ig kaphat kölcsönt egy év­re, vagy rövidebb időre. Havi tör­lesztési tervezet alapján fizethet. IPARI BANKSZOLGÁLAT Főiroda: 469 Fifth Avenue Murray Hill 9680. FIÓKOK: NEW YORK BROOKLYN 261 Broadway 26 Court St. 1 Union Square 1668 Pitkn Ave. 268 Grand St. 804 ManhattanAve 391 E. 149th St. 940 Southern Blvd. Varga & Erős Patika az egyetlen igazi MAGYAR GYÓGYSZERTÁR 1491 AVENUE A NEW YORK (S. W. cor. 79th St.) ahol mindent megkap és ahol Dr. Erős Miklós óhazai gyógysze­rész 20 éven át szerzett tudásává* szolgálja a magyarok javát. .egolcsóbb Magyar Szállító KAUFER’S EXPRESS 1548 Second Ave, N. Y. City Telefon: Lenox 0567 Újonnan bevezetett butorraktár Vigyázzon a szemére! Ha érzi, hogy a szeme nincsen-) rendben, könnyezik, fáj, gyulladá­sos. Ha nem lát tisztán, a szeme előtt összefolynak a betűk, gyak­ran fáj a feje, vizsgáltassa meg azonnal a szemét. Egy jó szemüveg segít mindezeken a bajokon. A szemét megvizsgálják és Jó szemüveget adnak. FJ.FREDERICSCü. SZEMÜVEG SPECIALISTÁK 136 E. 50 St., 3. és Lex. Avek közt 224 E. 14 St., 2. és 3-ik Avek közt 1144—3rd Ave., 66. és 67. St. közt NEW YORK CITY ^ ROTH BROS. '^S Órások, Ékszerészek feíjvjJ 166 East 23d St. 3rd Ave. “L” megálló Magyaroknak 10% engedmény. Ha érzi, hogy sze­me meg van eről­tetve. Ha könnyezik, fáj, gyulladásos, homá­lyos, viszket. Ha feje fáj és szédül, akkor men­jen azonnal egy szakértőhöz, aki megállapítja, hogy milyen alkal­mas szemüveggel lehet a bajon segiteni. Ilyen okleveles szakértő Dr. ENDLER GUSZTÁV MAGYAR SZEMSPECIALISTA 54 E. 125th St., New York City (Park és Madison Ave. közt.) A KISS JÓZSEF EGYLET ÁPRILIS HÓ 25-ÉN, SZOMBATON ESTE rendezi ÉVI NAGY CIGÁNYBÁLJÁT A YORKVILLE CASINOBAN Nagyszerű uj attrakciók! — A zenét Lőwy jazz és cigányzenekara szolgáltatja. Jegyek a szokott hirdetett helyeken és az egylet tagjainál kaphatók. Jegyek előreváltva $1.—, a pénztárnál $1.25. IMPORTÁLT CSEMEGÉK ASZTALI KÜLÖNLEGESSÉGEK FLEISCHFARB BROS., Inc. 1543 First Ave. (80. és 81 St. közt) New York City Raktáron tartjuk a legjobb importált és hazai csemegéket, asztali különlegességeket, finom fűszert és más ínyencsé­geket mindig friss állapotban. Saláták, hideg sültek, fel­vágottak, halak, sajtok s minden, ami szem-szájnak ingere. Boardingházaknak és lunch roomoknak nagybani ár. Specialisták vagyunk mindenféle sandvichek jó és Ízletes elkészítésében. Telefoni megrendelést pontosan elintézünk Telefonszám Lenox 0406.

Next

/
Thumbnails
Contents