A Hét, 1925 (2. évfolyam, 1-29. szám)
1925-01-10 / 2. szám
8 A HÉT Politikai, társadalmi és művészeti hetisjsemle. Szerkeszti: DÉRI IMRE és KENDE GÉZA. Megjelenik minden szombaton. Előfizetési ára: Egész évre: ....................................................... $4.00 Fél évre ................................................................ $2.00 Egyes szám ára ................................................. .—.10 Szerkesztőség és kiadóhivatal: — Edited and 205 East 85th Street, Suite 202 New York City. Telefon: Lenox 3374 published at: JÓKAI születésének századik évfordulóját ünnepli Magyarország ebben az esztendőben. Ismervén némiképen az amerikai magyar viszonyokat, nem csodálkozunk különösképen azon, hogy sem a sajtó, — a Szabadságot kivéve, amely Jókai Albumot adott olvasóinak Karácsonyra — sem az egyesületek nem tettek eleddig még csak kísérletet sem arra, hogy az amerikai magyarság körében se múljon el nyomtalanul a Jókai-jubileum vagy hogy legalább megismertessék valamenyire az amerikai magyarokkal akár Jókai munkásságát, azt a szerepet, amit Jókai a magyar irodalom fejlődésében betöltött. Annál sajátságosabb ez a lanyhaság, mert hiszen Jókai már rég meghalt, politikai szereplése körül nem keletkezhetnek harcok, sőt a magyar kormánynak se lehet kifogása az ellen, hogy egyesületeink Jókai-ünnepségeket rendezzenek és lapjaink megismertessék Jókait a közönséggel. Jókai ünneplése talán az a pont lenne, ahol minden súrlódás, minden veszekedés nélkül egyesülhetne az egész amerikai magyarság. Napilapjainktól nem igen várhatunk kezdeményezést ez irányban, mert részint Jókai nem hirdető, másrészt pedig nem volt kommunista. Ellenben egyesületeinktől egyenesen megkövetelhetjük, hogy ne engedjék nyom nélkül elsuhanni felettünk a legnagyobb magyar regényíró jubileumát KARÁCSONYI ajándékul hatalmas összeget gyűjtöttek a legitimista magyar főurak Zita volt királyné számára. A tudósítások nem közük pontosan, hogy mennyi volt ez a gyűjtött összeg, de fölötte valószínű, hogy a volt királynénak a magyar mágnások csakugyan királyi ajándékot adtak. A magyar mágnások azt csinálhatják a pénzükkel, ami jól esik nekik és valóban illetlenség lenne, ha bárki beleszólna abba, hogy milyen célra forditsák grófjaink, báróink és főpapjaink a jövedelmüket, ami ma sem kevesebb, mint békében volt. Ellenben sajátságos, hogy ugyanakkor, amikor a mágnások szive és zsebe egy ilyen nagyarányú adakozásra nyílik meg Magyarországon, még mindig folynak a gyűjtések az amerikai magyarok között — magyarországi célokra. A legkülönbözőbb egyházi, kórházi és kulturális célok érdekében próbálják megmozdítani az amerikai magyarságot, természetesen azzal az indokolással, hogy a magyarországi nyomor oly nagy, hogy nagyobb összegeket társadalmi utón bármily fontos célok érdekében is lehetetlen felhajtani. Lehet, hogy a nyomor Magyarországon tényleg igen nagy, de kétségtelen, hogy egyes társadalmi osztályok sokkal, sokkal jobb helyzetben vannak, mint az amerikai magyarság széles rétegei, arról nem is beszélve, hogy a szegény Magyarországon sokkal jobban élnek az emberek, mint a gazdag Amerikában. Csudálatos, hogy azok a bizonyos kulturális intézmények, amelyek támogatásra szorulnak és amelyeknek a felsegitését az amerikai magyarságra óhajtják áthárítani, miért nem fordulnak azokhoz a magyar mágnásokhoz, akik a volt királynénak valóban fejedelmi. karácsonyi ajándékot nyújtottak át? Végre is ez az özvegy hölgy egyáltalában nincs olyan tragikus gazdasági helzetben, hogy közadakozásra szorulna és a lequeitioi kastélyban lakni, udvartartással, cselédséggel, szárnysegédekkel és udvarhölgyekkel környezve még mindig sokkal kellemesebb, mint egy east-side-i fiatban vegetálni és napi nyolc órát dolgozni a gyárban. Zita sokkal könnyebben támogathatná azokat az amerikai magyarokat, akik magyarországi jótékony célokra adóznak, mint az amerikai magyarok a magyarországi jótékonysági intézményeket. Mi tisztelettel ajánljuk az összes gyűjtő uraknak, hogy forduljanak bizalommal a magyarországi mágnásokhoz, akik sokkal könnyebben előteremthetnek százezer dollárt, mint azok az amerikai magyarok, akiknek túlnyomó részben csak a mindennapi kenyerük van meg. ÉRDEKES megfigyelni, hogy mi történik az úgynevezett reparációs jövedelmek és ezzel kapcsolatban Európa amerikai adósságai körül. Amerika közel tizenegy milliárd dollárt adott kölcsön a háború alatt az európai államoknak. Valamennyi európai ország közül Anglia volt az egyetlen, amely bizonyos megállapodásra jutott az Egyesült Államokkal és a megállapodás alapján megkezdte az adóságai törlesztését. A többi adós egyszerűen nem fizet, Franciaország pedig, amely egymagában több, mint három milliárd dollárral tartozik nekünk, azt az indítványt tette, hogy Amerika ne követelje teljes egészében a három milliárdot, hanem elégedjék meg annak bizonyos hányadával. Közben Németország megkezdte a jóvátételnek nevezett hadisarc törlesztését és e hadisarcból egyformán részt kell kapnia minden államnak, amely a szövetségesek oldalán a háborúban résztvett és amelynek követelését a jóvátételi bizottság elismerte. Mi sem természetesebb, hogy Amerika is bejelentette az igényeit és most, az első 300 millió dollárból, amit Németország törlesztett, követelése arányában Amerikának is kellene bizonyos összeget kapnia. Ekkor azonban megjelenik a színen Anglia és azt mondja: Amerika nem kaphat egy centet se a 300 millióból, mert Amerika nem irta alá a versaillesi békét. Ugyanakkor azonban épen Anglia, forszírozza az Egyesült Államoknak a Népligába való belépését, nyilvánvalóan azzal a célzattal, hogy Amerika könnyebben rávehető legyen arra, hogy engedje el az európai követeléseit. Ez az egyetlen pozitív eredménye annak, hogy Amerika belement a háborúba. Szerkesztői üzenetek Az amerikai magyar sajtónak évek óta egyik legkedveltebb és legnevezetesebb rovata a ‘'Szerkesztői üzenetek.” A budapesti lapokban ezt a rovatot a legkitűnőbb publicisták írták valaha; nem ama olvasók számára, ’ akik tényleg kérdeztek valamit a laptól, hanem azok számára, akik tanulni akartak. Aktuális társadalmi kérdésekről, történeti problémákról, a társasélet kisebb-nagyobb kérdéseiről mondták el intim csevegés formájában a véleményüket Kenedy Géza, Erdős René, Murai Károly és ezek a szerkesztői üzenetek a közönség legkedveltebb olvasmányai voltak. Az amerikai magyar sajtóban a szerkesztői üzenetek az a rovat, ahol a közéleti szenzációk és veszekedések bújnak meg. Itt a szerkesztő szokta tényleg elmondani a véleményét az ellenségeiről, abban az irodalmi formában, amely előkelő egyéniségéhez a legközelebb áll. Ha például a gyakorlott amerikai magyar újságolvasó tudni akarja, hogy a Népszava szerkesztője kivel veszett össze legújabban, ki nem hivta meg őt ebédre vagy más effélére, akkor csak a szerkesztői üzenetek cimü rovatot kell megnéznie, — ott a szerkesztő mindig megüzeni egy bizonyos “Érdeklődő”-nek, hogy X. Y. csirkefogó, betyár, stb. Hogy legaktuálisabb példákkal illusztráljuk az amerikai magyar szerkesztői üzenet, álljon itt mutatóba egy-kettő. A Newarki Hiradó legutóbbi számában ez a szerkesztői üzenet jelent meg: Z. J. Newark. Hogy Lebovics ugat, azt nagyon jól, tudjuk, de a kutyának az a természete, hogy ugat, mert beszélni nem tud. Egyébként bizza csak reánk ezt a csirkefogót. A gyümölcs megérik. Egyelőre azonban még a lábunkat sem törüljük ebbe a koszosba. A new brunswicki Magyar Hírnök viszont a következőket izeni egy “békés magyarénak, aki az ellenlapban nyilatkozott: ön az állatok királyának képzeli magát. Nézze! abban sem kételkedünk, hogy annyira állat, hogy király lehet köztük. Minket meg légyhez hasonlit, amely mint Írja, magának az állatok királyának a fülébe fenyegetődzik: “ Vigyázz magadra, mert megszurlak” — mire az állatok királya, már mint ön — azt feleli: Öh! te szemtelen légy, hisz farkommal agyon sújthatlak. Tudja mit, állatok királya, — tudja mit csinálhat azzal az oroszlán farkával? — Sújtsa agyon a keresztanyja keserves retye-rutyáját, az talán hálásabb lesz érte. Attól mi már nem igen félünk! Talán Szerkesztői Üzenetek helyett “Az amerikai magyarság lovagiasság szabályai szerint”-nek lehetne elnevezni laptársainknak ezt a fölötte népszerű, tanulságos és zamatos rovatát.