A Hét, 1924 (1. évfolyam, 1-42. szám)
1924-12-13 / 40. szám
8 A HÉT Politikai, társadalmi és művészeti hetiszemle. Szerkeszti: DÉRI IMRE és KENDE GÉZA. Megjelenik minden szombaton. Előfizetési ára: Egész évre ............................................................ . $.00 Fél évre ................................................................ $2.00 Egyes szám ára ................................................. —.10 Szerkesztőség és kiadóhivatal: — Edited and 205 East 85th Street, Suite 202 New York City. Telefon: Lenox 3374 published at: NÉHÁNY héttel ezelőtt hosszabb cikk jelent meg a New York Times vasárnapi számában arról, hogy a modern magyar drámaírók szinte teljesen kisajátították a Broadwayt és hogy erre a szezonra tizenegy magyar darabot “bookoltak” a Broadway színházi managerjei. Nagyon természetes, hogy minden magyar embert a legnagyobb örömmel töltött el az a tudat, hogy a magyar drámairás, a magyar művészet ilyen nagyszerű lendülettel tört be az amerikai színpadra és hogy az amerikai sajtó is regisztrálja a modern magyar dráma domináló szerepét. Azt kellett volna hinni, hogy a magyarországi lapok olvadozni fognak a gyönyörűségtől, hogy rá fognak mutatni: ez, a modern magyar dráma a mi igazi propagandánk és amit elrontottak a politikusaink, azt most helyrehozzák az íróink. E helyett azonban mi történik? Az történik, hogy a “Szózat” cimü újság megtámadja a New York Timest, amely zsidó lap - írja — és természetesen portálja a zsidó írókat; megtámadja Molnár Ferencet, Vajdát, Lengyelt, Lakatost és mindazokat az Írókat, magyar Írókat, akiknek a fényképét a Times közölte, kijelentvén, hogy ezek az emberek sose voltak magyar irók; zsidó irók voltak és sikerük is azért volt Amerikában, mert a magyar zsidó könnyen arathat sikert az amerikai zsidók között. A Szózat tehát megtagadja a mi legnagyobb íróink magyarságát, szemükre veti az amerikai sikereiket és még azt az amerikai újságot is megtámadja, amely ezeket a sikereket regisztrálni merészelte. Vájjon nincs-e benne ebben az egész mai Kurzus-Magyarország? És vájjon nem kell-e megborzadni, amikor azt látjuk, hogy a felekezeti gyűlölet idáig fajult: a magyar Írónak már azt is szemére vetik, hogy sikert merészel aratni Amerikában ? ■\TEM egyedülálló eset a Haller Istvánná, A ^ aki az amerikai magyarságon keresztül akarja visszaszerezni politikai panamákon nyert és tőzsdei spekulációkon elvesztett vagyonát és aki az amerikai magyarság vállán akar kibukkanni abból a politikai sülyesztőből, amelyből az utolsó két évben nem volt képes kimászni. Szinte elképesztő, hogy az amerikai magyarság még mindig nem veszi észre, hogy a Magyarországból ideérkező zarándokok, kiküldöttek, vendégszereplő politikusok, papok, rabbik, lelkészek, még művészeket sem kivéve, mind egyetlen célért jöttek át az Óceánon: hogy dollárokat varázsoljanak ki az amerikai magyarok zsebéből és hogy amerikai sikereikre hivatkozva, ezeknek a sikereknek az értékét pénzre és komoly, valóságos sikerre váltsák át odaát. Az amerikai magyarság tömegeinek hihetetlen kritikátlanságát bizonyítja, hogy annyi év után még ma sem veszik észre, hogy miről van itt szó és még ma is felülnek ezeknek a politikai szenzáloknak, akik között a különbség az, hogy az egyik szemérmesebb és őszintébb, a másik vakmerőén szemérmetlen és hazug. Lassanként eljutunk odáig, hogy valóban kétféle magyar lesz Amerikában: az egyik az a tömeg, amelynek, sajnos nincs ítélőképessége, a másik az a kisebbség, amely abból él, hogy ezt a tömeget politikai missziók és akciók címén kifosztja. De a politikai misszionáriusokkal nem az a legnagyobb baj, hogy amerikai utjókat a maguk meggazdagodására vagy a maguk magyarországi karrierjének ugródeszkájául használják fel, hanem az, hogy behozzák ide, az amerikai magyarság közé annak a betegségnek a bacillusait, amely a mai Magyarországot megfertőzte : a Horthyzmus mérgét. Az amerikai magyarság közt már valóságos ébredő-koloniák vannak, kis szigetek, amelyek mindinkább szélesednek, terjeszkednek és amelyek még inkább elmérgesitik az amerikai magyarok közötti örökös gyűlölködést és veszekedést. Odáig jutottunk, hogy az amerikai magyarság ma nem Amerikát tükrözteti kicsiben, hanem Magyarországot: semmivel sem kevesebb a párt, a veszekedés, a panama, a csalás, a botrány és ezek a veszekedések, ezek a panamák annál utálatosabbak, mert vidékiesebbek, kicsinyesebbek és szemérmetlenebbek. A LEGNAGYOBB óvatossággal kell fogadni azt az úgynevezett “integritásos” propagandát, amelyet Amerikában is mind hangosabban folytatnak a magyar kormány megbízottai és újságjai. Ez a propaganda a régi, a háború előtti Magyarországot idézi az amerikai magyarok emlékébe és azt mondja: ne arról beszéljünk, hogy most mi van Magyarországon, hanem arról, hogy az országot elpusztították, megcsonkították és arról, hogy miképen lehetne visszaszerezni az elvesztett területeket ? A hangsúly itt nem azon van, hogy miként lehetne visszaszerezni az elvesztett területeket, hanem azon, hogy ne beszéljünk arról, hogy most mi van Magyarországon. Horthyék nagyon jól tudják, hogy az elveszített területeket visszaszerezni ez idő szerint képtelenség, lehetetlenség. Azt is kitünően tudják, hogy addig, amig ők vannak uralmon Magyarországon, beszélni se lehet arról, hogy békés utón megállapodásra lehessen jutni bármely szomszédos állammal. Világos, hogy Horthyék amerikai agitátorainak eszük ágában sincs, hogy valaha is visszaszerezzék az elvesztett területeket. Nekik csak az a fontos, hogy a nacionalista ösztönöket felkeltsék a tömegekben és eltereljék a figyelmet arról, ami fontos, ami a lényeg: hogy mi van ma Magyarországon? A kiváncsi riporter Az Evening Sun-nak van egy kitűnő, tanulságos és sokszor mulatságos rovata: a The Inquiring Reporter. A Sun riportere mindennap más-más kérdést intéz találomra öt emberhez a város egy bizonyos részében. A minap amikor az angolegyiptomi viszály volt napirenden, az alsó városban, a Broadwayn, azt kérdezte öt embertől, hogy mit szólnak ahoz az ultimátumhoz, amelyet Anglia intézett Egyyptomhoz. Mindenféle faglalkozásu ember volt az öt között: bankhivatalnok, egy könyvkereskedés segédje, újságárus, gyümölcskereskedő és egy pincér. A nehéz diplomáciai kérdésre — amely bizonyára egyiküket sem érdekelte, aminthogy nehéz feltételezni, hogy egy gyümölcsárusnak vagy rikkancsnak pont az angol ultimátum okozzon gondokat — mind az öten azt felelték, hogy Angliának igaza volt, nem szabad megretirálni, elő kell venni az erős kéz politikáját, stb. Nem lehetetlen, hogy a Sun diplomáciai sikerén felbuzdulva, A Hét is el fog követni hasonló merényletet a new yorki magyarok ellen. Éppen csak a kérdésekkel vagyunk kissé megakadva. A szerkesztőségi tanácskozás folyamán a következő aktuális kérdések merültek fel: “Ha egy újságíró vagy főszerkesztő New Yorktól Chicagóig utazik és vissza, mi hatása van a vasúti útnak a vérnyomásra? “Ki a legnépszerűbb amerikaimagyar vezér és ha igen, miért nem? “Mit keres a mostani Fedák előadásokon Marcinkó atya? “Számtani feladvány. Egy egyszerű róm. kath. pap telerakott egy hajót szeretetcsomagokkal. A hajó űrtartalma 17625 tonna. Mekkora lenne az űrtartalma annak a szeretetcsomag hajónak, amelynek a megtöltésére a római pápa vállalkozna a közeledő karácsonyi ünnepek alkalmából? Milyen hirdetési díjszabást állapítana meg a pápának a Corriera dela Serko? “Miből fizették a deficitet a Fedák-turné volt managerei? Hogy is van az a népdal? Én a Voydat nem bánom, csak a Nádort sajnálom!.... DZSÁB SCHLACHTÁNAK. A Hét elvi harcait nem viszi át személyi térre és úgynevezett ellenségeinek is mindig a legnagyobb készséggel tesz szívességeket, sőt ha módjában van, dzsabot is szerez nekik. Schlachta Margitnak, az irgalmasnak, a lágyszívűnek, a deres törvény szószólójának, aki most Trentonban készül a karácsonyi ájtatosságokra szintén találtunk a Dongó szerkesztőjének jóvoltából megfelelő állást, azaz munkakört. A Dongó legutóbbi számában vezércikkben kesereg az áldatlan amerikai-magyar állapotok fölött, hogy nem lehet többé még a legnemesebb célokra se megmozdítani a magyarságot, de ezen nem lehet csodálkozni, mert az amerikai magyar már nem hisz senkinek és igy legfölebb azokat kellene DERESRE huzni, akik mindenféle apró egyéni érdekből, vagy személyi súrlódásból kifolyólag meg mérgezték a magyar ember lelkét és követ tettek mellébe szív helyett. A deresre húzásnak legkiválóbb szakértője, Schlachta Margit, hál’ Istennek itt van most közöttünk és igy a Dongó ötletét azonnal meg lehet valósitani. Mivel pedig sok olyan ember van, aki derest érdemel, hónapokon át BUSY lesz Schlachta és állandó lesz a dzsábja.
