A Hét, 1924 (1. évfolyam, 1-42. szám)
1924-12-13 / 40. szám
A HÉT 3 COOLIDGE ÉS CASTIGLIONE SZALON-KOCSIJA. A Hét számára irta: GYÖRGY MIKLÓS Dr. Képzeljen el a nyájas olvasó két szép vasúti kocsit, amelynek úgy külseje, mint belseje elüt a sablonos kiállítású és berendezésű kocsiktól. A modern kényelem minden ravaszságával megáldva. Az ilyen kocsiknak nemcsak testük, de lelkűk is van. Áhitat környékez mindenkit, aki először teszi be lábát egy ilyen luxusvaggonba. Egy miniatűr modern lakás benyomását kelti. Aki ilyen kocsiban rójja a mértföldeket, nem is gondol arra, hogy utón van és csak nehezen tud megválni a szalonkocsitól, ha kiszállásra ösztökélik. Annál furcsább, hogy mindkét különkocsi, melyről itt szó esik, tétlenségre van kárhoztatva. Nem mintha a kocsikban volna valami hiba. Azok arisztokratikus közönnyel állanak valamelyik mellékvágányon és egykedvűséggel várják, míg befogják őket. És épp itt van az ugró pont, mert nem fogják őket be. A két különkocsi egymástól igen messze — ásít. Az egyik Washingtonban, a másik Bécs városában. Az első helyen nevezett kocsi már régebbi keletű ugyan, de semmivel sem kisebb luxussal van kiállítva, mint a washingtoni. Ez a mindenkori államfő kizárólagos rendelkezésére áll, ami inkább szokásjogon alapszik, úgy itt, mint másutt; amazt viszont Bécs koronázatlan pénzfejedelme: Castiglione rendelte magának, hogy ne legyen kénytelen minden jöttment hadimilliomossal I. osztályon utazni. Coolidge elnök kocsija — bizonyára már évtizedek óta — ki van fizetve, tehát nyugodtan használhatná; de nem használja, hogy az államnak rövid utankint 1600, hoszszabbak után megfelelően több dollárt taakritson meg. Mindenesetre bölcs gesztus, mely rendkívül hat a tömegre és emeli népszerűségét, anélkül, hogy legcsekélyebb kényelmetlenséggel járna: jól fűtött, menetrendszerű vasúton utazni, feltéve, ha az ablakok nincsenek betörve, mint pár év előtt az ó-hazai vasúti kocsik ablakai voltak, egyáltalában nem kellemetlen. Az is kérdéses, hogy az elnöki különkocsi szakácsa jobban főz-e, mint az a szakács, ki a chicagói gyorson főzte az 1 dollár 25 centes menüt, anélkül, hogy tudta volna, ki mindenki fog a főztéből enni. Tehát az egész külön kocsi, pazar berendezésével s fényes konyhájával együtt egy nagy fikció, egy képzelődés és ki is mondta rá jelen birtoklója és egyedüli élvezője a halálos ítéletet. Anélkül is megy. Sőt! Talán kedélyesebben töltötte idejét a rendes vasúton az elnök, mint amúgy töltötte volna. Én sajnálom a kocsit, hogy mellőzésben részesült, mert hogy ezidőszerinti gazdájának nincsenek cézárisztikus hajlamai. Sőt az az érzésem, hogy Coolidge gesztusában más tendencia is van, mint az államháztatrtás egyensúlyát 1600 dollárral az aktiv oldal felé*balancirozni, mikor az az oldal amúgy is szépen aktiv. Ez a gesztus mindazokhoz van címezve, kik féktelen pénzhatalmi őrjöngésükben nem tudják, milyen túlzással pukkaszthatják gazdag szomszédaikat. Azoknak is szól ez, különösen a Wall Street-en, kik ha Európába rándulnak át, legszívesebben “külön tenger”-t bérelnének ki. Nem tudom, hogy Coolidge hallott-e Castiglione-ról. Meglehet. De azt feltételezem, hogy nem tudja, hogy Castiglione egy év előtt, éppen mikor rohamállásba helyezkedett — ne tessék háborús képre gondolni — a francia frank ellen, rendelt magának Aradon, a jó régi vaggongyárban egy különkocsit. Olyan legyen ez a kocsi — mondhatta, — hogyha majd készen Bécsbe szállítják és a hires óriáskerék a Praterban meglátja a kocsit, — még az is azonnal visszafelé kezd forogni. A kocsi elkészült, rövid idő alatt. De Castiglione is “elkészült” szintén rövid idő előtt. Amikor rendelt: más volt az értékelmélete, mint ahogy azt korrigálni volt kénytelen a szállítás időponjában. Hogy a kocsi nincs kifizetve, az nem Castiglione értékelméletének helyességén vagy helytelenségén múlik, ő mindenkori aktuális értékelméletét Arany János Fiilemiléjé-ből meritette, (pedig nem is tudta, hogy Arany János nem volt madárkereskedő.) így a változó konjuktura jobbfelől is, balfelől is fütyült és maradt többek között a bécsi nyugati pályaudvaron egy kifizetetlen különkocsi, melynek ünnepélyes beszentelésére Monsieur et Madame Castiglione már kiküldték az aranyszegélyes meghívókat, hol is a megjelenteket a végrehajtó fogadta, ki a legtöbbet ígérőnek kikiáltási áron, vagy, ha azt nem éretnék el, úgy azon alul is.... a többit már tudjuk a bírói végzésekből. A holtrasebzett Ausztria legmagasabbra épített kártyavárának korlátlan ura, képzelt hatalmának tetőpontján kihívó pökhendiséggel különkocsit rendelt, amikor százezrek éheztek Bécsben s az egész világ Ausztria segítségére sietett. A világ legkonszolidáltabb és gazdaságilag legpotensebb államának feje ugyanakkor, mikor az Egye sült Államok erejét és hatalmát ékes szavakban glorifikálja, elhárítja magától a külső előjogoknak egyik praktikus instrumentumát és egyszerű, keresetlen modorban megállapítja, hogy a meglevő különkocsi egészen felesleges. Két kép, két megnyilatkozás egymás mellett, két véglet, melyek között áthidalhatatlan ür tátong. Castiglione hatalma véget ért a kocsi rendelése és szállítása közötti rövid időszakban. Bizonyára ő is, becses neje is morális lezüllésnek és materiális lecsúszásnak tekintik, hogy éppen mikor a különkocsit szállították, őket arról a sors leszállította és újból kénytelenek lesznek első osztályon utazni, azokkal együtt, kik kajánul és kárörvendően állapítják meg, hogy nekik is van most már annyijuk, mint ami Castiglione-nak maradt. A tömegek itt is, ott is tapsolnak. Itt, hogy az elnök annyira leszáll hozzájuk, mert érzik, hogy legkevesebbjük volna képes ugyanerre a gesztusra, ha adva volna nekik is a lehetőség, külön kocsiban utazhatni. Ott viszont, hogy a trieszti rabbinus fia, az olasz korona rend nagykeresztese egyszerre érzi, hogy ezen a koronán tüskék nőttek, mert kénytelen leszállani egy különkocsiról, mielőtt azt elfoglalhatta volna, mielőtt először öntött volna a kocsi fürdőkádjába kölni vizet szolgája, s mielőtt megfőzte volna udvari szakácsa az első ebédet neki, feleségének és azoknak, kik mint meghívott vendégek hivatva vannak a menü válogatottságáról tartandó előadásban még hetekkel később is pukkasztani a távolmaradotta kát és a mellőzötteket. A tömegek tapsában rendszerint sok a kegyetlenség, a brutalitás, de legalább is káröröm. Viszont van sok igazság is. Azt célozza a tapssal, hogy a megtapsolt közeledjen hozzájuk, vagy tapsol azért, mert már közeledett hozzájuk. Coolidge gesztusát milliók úgy érzik, hogy ő egészen leszáll hozzájuk, már abban a lélektani pillanatban, mikor még hatalma tetőpontján van s amikor inkább elnök mint polgártárs. A spontanitás hatott. Castiglioné-nak odaát azért tapsolnak, akár csak a moziban a végzett által utolért intrikusnak, mert hallatlan igazságtalanságnak érezték oly gyors iramban szerzett meseszerü gazdagságát, az ennek nyomában járó kiváltságos helyzetét és hatalmát. így kiegyenlítésnek tekintik, hogy kénytelen volt leszállni hozzájuk.... Ki tudja: minő sors vár a két elárvult különkocsira?! A 'HÉT uj formája. Uj formában, uj köntösben jelenik meg olvasói, előfizetői előtt A HÉT. Azért kellett ezt az uj formát adnunk A HÉT-nek, mert az a törekvésünk, hogy minél jobbat és minél többet adjunk olvasóinknak és ez az uj forma lehetővé teszi a számunkra, hogy több olvasnivalót adhassunk A HÉT minden egyes számában anélkül, hogy ez a lap kiállításával járó kiadásokat oly mértékben emelné, amely megbolygatná A HÉT költségvetésének egyensúlyát. A régi formátumban lehetetlen volt elhelyezni A H É T egyre szaporodó hirdetéseit anélkül, hogy ez a szövegrészt a kelleténél jobban ki ne szorítsa. Ebben az uj formában 380 sorral több szöveg fér el és miután a hasábok nem szélesebbek a rendes napilap-hasábnál, a hirdetéseknek a szövegi részhez való aránya is sokkal előnyösebb. Amig A HÉT legutóbbi számában például a lapnak több mint 30 százalékát foglalta le a hirdetési rész, addig ebben a számban, dacára annak, hogy a hirdetések több helyet foglalnak el, a hirdetési rész az egész lapnak csak 25 százalékát teszi ki. Végül ez a forma sokkal alkalmasabb képek, rajzok, illusztrációk közlésére is.
