Agrártudományi Egyetem rektori tanácsának jegyzőkönyvei, 1961-1962

1961. október 6.

folytán a kötelezően előirt nyilvántartásokat, s Így valamennyi Szervünknek közvetlen segítséget nyújtunk a belső ellenőrzésen keresz­tül. A belső ellenőrzés jelentős eredményekében könyvelhetjük el ez évben, hogy a múltban elégé elhanyagolt fogyóeszköz nyilvántartások megnyugtatónn rendezést nyertek, mégpedig nem csak öncélúan a nyil­vántartások maguk, hanem a szervek t 'nyleges Fogyóeszköz készletei is. A Kar ebben az évben hajtotta végre a korszerűtlen és az oktatás során elhasználódott gépparkjának kiselejtez 's 't is. Ezt a nagyarányú programrnot a főhatóság engedélyével íalósi-tottuk meg, s az volt a célja, hogy egyr 'stest felszámoljuk a gépparkunk elhelyezése tekintetében mutatkozó helyhiányt, ami oda vezetett, hogy elavult, vág; roncsnak tekintendő gépek roncstelepszerü tárolása miatt korszerű gépállományuk elhelyez 'sét. megoldani már nem tudtuk, másr ^szt, hogy a mezőgazdasági gépészmérnök képzés megfelelő műszaki színvonalát a korszerű géptípu­sok bemutatásával és üzemeltetésével elősegítsük és emeljük. A programn: megvalósitása keretében alapvető szempont volt a gazdaságossá­gi tényező figyelembevétel, hiszen a selejtezésre kerülő gépek egy részének felújítási költsége hatalmas {feszegeket emésztett volna fel, s még ilyen áldozat árán Í3 a felújított gépek korszerűtlenek marad­tak volna. A géppark selejtezését Tanszékeink oktató gárdájának messze­menő segítségével hajtottuk végré úgy, hogy egyidejűleg a mezőgazdaság fejlesztésének irányvonalát figyelembevéve a Tanszéki szakvélemények alapján a még használható * épeket a termelőszövetkezeteknek átnduk, illetőleg értékesítettük. A kiselejtezett és átadott gépek értéke mintegy 1.2oo.ooo Pt volt. Megjegyzem, hogy a nagyarányú gépselejtezés nem ment az okt^cás és a gyakorlati munka rovására, mert időben megfelelő intézkedéseket tettünk korszerű gépek beszerzésére, s Így a Kar modern géptípusokban hiányt nem szenved. A Kar vezetősége egyébként tervszerű intézkedésekkel készül fel a jövő évben kezdődő hosszú üzemi gyakorlatok gépparkjának biztosítására; gépeink egy részét ugyanis a hatvani Tangazdaságnak adjuk át, hogy ott a termelési gya­korlatokon megfelelő géppark rendelkezésre álljon. A géppark másik részét az oktatás céljaira tartjuk meg. Már a múlt esztendőben is, de főként ebben az évben a hallgatók és dolgozók étkeztetése terén komoly kifogások merültek fel az ellátás minősége, változékonysága és az adagok mennyisége tekintetében. Minthogy a Pest-budai üzemi Vendéglátó Vállalat több intézmény étkezé­sét bonyolítja le a menzán, közös bizottság vizsgálta meg a panaszokat; a vizsgálat során azonban el kellett fog;adni a Vállalatnak azt a véde­kezését, hogy az étkeztetés terén fennforgó jjogos kifogások a nyrsa- nyagj ellátás területén mutatkozó nehézségekből adódtak. A most felsőbb hatóságok által elrendelt nyersanyag norma felemelés em váltotta be - eddigi tapasztalataink szerint - a hozzáfűzött reményeket, és azt a következtetést vonhatjuk le, hogy mind hallgatóinknál, mind dolgozóink­nál e téren elégedetlenség mutatkozik. Az étkeztetés ügyében a Kar vezetősége tcv bbi tárgyalásokat folytat Vendéglátó Vállalat vezető­ségével 03 konkrét feljegyzést fogunk tenni, Felügyeleti Hatóságunk felé. Eddigi tárgyalásaink eredményeképen Étkeztet'si Vállalat maga is igyekszik kielégítően ellátni az étkeztetést. A Gazdasági Osztály szervezete keretében működő csoportok általában jól ellátják felad útikat és kevés kivételtől eltekintve szakmai felkészültségük is kielégítő. A csoportok munkájában átmeneti munkator­lódást okozott egyes dolgozók hosszas betegeskedése. A le-sokrétűbb feladatkört a Gondnoki- é3 Műszaki Csoport látja el. *- 4 -s

Next

/
Thumbnails
Contents