Agrártudományi Egyetem rektori tanácsának jegyzőkönyvei, 1960-1961

1960. szeptember 19.

ál- 4 ­Virág elvtárs: Közös hőerőmű építésébe ne menjünk bele. Az oldalszárny rendezésével egyetért. Az u.1 víztorony ne legyen összeköttetésbe az épület-tömbbel, ez az egészségügyi intézmények odahely ezé sével nem is fér össze. A gépészkari épületek megépítésénél az ott dolgozó elvtársak véleménye a mérvadó, az kétségtelen, hogy az erdő felöli ré­szen a legcélszerűbb. Kéri, hogy ez csak az akácost érintse, a 7o holdas nagy erdőből lehetőleg ne irtsunk ki fákat. Az ismertetett elhelyezési terv, a botanikus kerthez kapcso­lódva igen szép képet fog adni. ­A sportlétsitmények elhelyezésénél Cselőtei elvtárs javasla­tát fogadjuk el. Parkírozással igen szépen lehet az épület homlokzatához kapcsolni. * fiárdos elv társ: Kern esett 3ZÓ a kulturális létesítményekről. Javasolja, hogy az audotorium 600 fős legyen és az aulával együtt elég is lenne nagy rendezvények céljaira. Ezt a kettőt lehetne is önálló épületként tervezni, ahonnan sugárszerüen megközelít­hetők lennének a többi épületek. Nem javasolja, hogy a szemi­náriumi épülettel egy épületbe kerüljön. Magyári elvtárs: összefoglalja a javaslatokat. Reméli, hogy a tervező elv­társak a további munkájukban hasznosítani tudják az itt el­hangzottakat. Szükséges lesz ennek alapján egy konkrétabb terv elkészítése, amit a helyszínen fogunk megbeszélni, hogy lássuk az épületek elhelyezését. Készüljön egy generálterv, és hogy ebből mi fog a jelenlegi ötéves tervben megvalósulni. Kéri Gárdos elvtátsat, hogy a korábban szóbkkerült külföldi tanulmányút megrendezését szorgalmazza, amit csak lehet hasz­nosítsunk a másutt szerzett tapasztalatokból. Zöldi elv társ: Ezzel kapcsolatban felveti, hogy a komlói munkásszállás ter­vei nagyon hasonlóak az itteni kollégiumi tervekhez, esetleg meg kellene vizsgálni. /Megmutatja a külső képét./ Magyar! elvtárs: Megállapítja, hogy a tanács egyhangúlag jónak tartaná en­nek a felépítését, amennyiben a helyszíni szemle alapján nem változik a vélemény, ezt a tervet kell nálunk alkalmazni és kollégiumi épületként felépíteni. Ez azért is előnyös lenne, mert abban az épületben megépül­ne a komlói tervek szerint az 12oo fős könyha is. A tervek készen vannak, rögtön el lehetne kezdeni. Egy bizottság szálljon ki szombaton Komlóra, nézzék meg az építkezést a helyszínen, az eredményről Gárdos elvtárs a következő rektori tanácsülésen számoljon be, mához két hétre pedig a végleges tervet tárgyalnánk meg. Tekintettel az idő előrehaladottságával a többi tárgysorozati pontot a következő ülésre halasztjuk el. Kmf t. 5~

Next

/
Thumbnails
Contents