Agrártudományi Egyetem rektori tanácsának jegyzőkönyvei, 1960-1961
1961. január 9.
tangazdasági beosztott dolgozók, hivatalból tartották a tangazdaság és tanszékünk közötti kapcsolatot, szinte napról-napra. Ezek az elvtársak beszámoltak a folyó munkákról és tájékoztatást adtak a következő napi munkákról. Ez a kapcsolat jelentős mértékben elősegítette a tanszéki gyakorlati oktatás helyes kibontakoztatását. Számos esetben előfordult, hogy a tájékoztatást személyesen a tangazdaság igazgatója, vagy főagronómusa végezte., sőt az is gyakran előfordult, hogy maguk is bekapcsolódtak az oktatói munkába. Nem tanszékünkön múlott, hogy ez a kezdetben szépen kibontakozó egészséges kapcsolat az utóbbi években hanyatlott . A régebbi munkánkkal kapcsolatban megemlítem, hogy dr. Láng Géza és Faragó Ferenc munkatársaim a Gödöllői Tangazdaságban a trágyanyeredőkkel, trágyakezeléssel és annak okszerű felhasználásával kapcsolatban vizsgálatokat végeztek, mely eredményeket annakidején a tangazdaság hasznosított. Varró József és Faragó Ferenc munLcatársaim annakidején a lucernatermesztés, illetve a lucernaápolás nagyüzemi vonatkozásait vizsgálták. Tapasztalataikat közölték a tangazdaság vezetőségé» vei. Ugyanerre az időszakra esik, hogy a Babati Üzemegység talajvédelmi és öntözési tervének kidolgozását kezdtem meg munkatársaim bevonásával, de terveimet egyébirányu intézkedések és kívülálló szervek meghiúsították. Újabban, 1956-tól kezdve, tanszékünk igyekezett - irányításommal és tevőleges bekapcsolódásomnál - a korszerű, gépesített, nagyüzemi kukoricatermésztést a tangazdaságban megvalósítani.- 6 -