Agrártudományi Egyetem rektori tanácsának jegyzőkönyvei, 1958

1958. december 1.

Jelen vannak: Dr. Kolbai Károly rektor Gárdos László rektorhelyettes dr. Horváth János dékánhelyettes Pataki József MSZMP titkár Bagyinka György osztályvezető Kürthy Imre főelőadó /FM/ dr. Lázár Vilmos igazgató Kiss István SzB elnökh.- dr. Szekeres László rektorhelyettes Váradi János, dékán Szűcs Sándor MSZMP titkár Rektor elvtárs: Üdvözli a megjelenteket, Kürthy Imre elvtársat,a Felsőoktatási Osztály képviselőjét. Elmondja, hogy a Rektori Tanácsnak nemcsak tanácskozó szerv­nek, hanem az operativ munka végrehajtásában is közvetlenül résztvevő szervnek kell lennie. Ez késztette arra, hogy a Rektori Tanács üléseinek hetenkénti megtartását javasolja. Ennek az elgondolásnak helyességét és szükségességét úgy hiszi már ma átlátják az elvtársak, mihelyt a mai egyszerű­nek látszó, de mégis sok gondot felvető tárgysorozatunkon végigmegyünk, a tanácsülés időoontja esetleg vitatható, de mégis a hétfői naphoz való ragaszkodást kéri, mivel ez a Főhatóságunk kívánságával megegyezik, másrészt egyéb irányú lekötöttsége miatt ő maga sem tudná más napon megoldani. Ismételten kéri Tanács tagjait, hogy állapodjanak meg a hétfői napban, reggel 9 órakor a tanácsülés időpontjában. Igyekezni fogunk azon, hogy minél kevesebb nehézséget és minél kisebb ál­dozatot jelentsen ez Tanács tagjai számára. Mai munkánk legfontosabb témájára tér át ezután Rektor elvtárs: a „Mezőgazdaságtudományi Kar budapesti részlegének kiköltöztetése Gödöllőre". Csak utólag hallotta Gárdos elvtárstól, hogy ezzel a Továbbképző Intézet részére is felmerült egy jobb elhelyezési megoldás terve, kéri Gárdos elvtársat, elöljáróban ismertesse ezt. Gárdos elvtárs: A Budapesten maradjtó Továbbképző Intézet elhelyezését is véglegesen meg kell oldani. Erre a Villányi-ut 29. épületnek a II. emelete lenne alkalmas. A tanárképző szak és egy továbbkép­ző tanfolyam elhelyezésének lehetőségét kellene ott megteremteni, igy a Továbbképző Intézet a tervezett párhuzamos tanfolyamokat meg tudná rendezni. Lázár elvtárs: Örömmel veszi tudomásul ezt a tervet. Amint a megürülő helyiségek lehetővé teszik, a párhuzamos tanfolyamokat azonnal megrendezik. Gárdos elv társ ezután ismerteti a Mezőgazdaságtudományi Kar budapesti részlegének kiköltöztetésére készített tervet /mellékelve/, mely­hez a következőket fűzi hozzá: Tekintve, hogy a tervezetben igen szoros határidők vannak meg­jelölve, a javaslat elfogadása esetén kéri Rektor elvtársat, hogy december 2o-25. között az érintett tanszékek részére a megbeszé­lést szinte órarend szerűen írja elő a Műszaki Osztállyal, mert a határidők elmulasztása esetén a részletes terv nem készíthető el Felvétetett a Rektori Tanács 1958. december l.-i ülésén.

Next

/
Thumbnails
Contents