Agrártudományi Egyetem rektori tanácsának jegyzőkönyvei, 1958
1958. november 13.
He okena st: Eelhiv .1 a a figyelmet a Makarenko rúl elnevezett telep belső parkosítására, barátságossá tételére.- Jelenlegi állapotában nem méltó Makarenko nevének viselésére. Helyesli, ha Tessedik Sámuelről nevezzük el a kollégiumot, ki nemcsak hires mezőgazdász, de kiváló pedagógus is volt. GárcLos: Ha a budapesti részleg kiköltözése megvalósul, akkor nekünk a Makarenko telepre szükségünk lesz.^z egész telep rekonstrukciójának befejezését a jövő évre tervezzük. Rektor elvtárs által javasolt cserépkályhás megoldást megvalósítják, u úgy szintén a parkosítást is a Tessedikhez hasonlóan. A diákotthoni részek elkülönítése, illetve lezárása tűzvédelmi szempont DÓI nem oldható meg. «z összekötő, körben futó folyósokat nyitva k kell éjszaka is tartani. Heckenast: A jelenlegi bérház-épitési terveken sem látni körbefutó folyosókat. Mégis amellett szol, hogy a folyosc ajtókat le kell Zárni és tűzvész, stb. esetén az üveg ajtók könnyen feltörhetek. Szücs: A Gépészmérnöki Kar részéről, sajnos, ma még csak a kollégium gondolatának megszerettetéséről lehet szó, helyszűke miatt, a jelenlegi diákotthonukban is ma még több magánlakás van a főhatóságunk engedélyével. a Mezőgazdaságtudományi Maron megalakítanád kollégium komoly tapasztalatokét fog nyújtani munkájukhoz. Kolbai: Köszönetét mond a Rektori Tanács szives közreműködéséért,reméli dúcai elvtars az itt elhangzottakat hasznosítani tudja, a-kollégiumnak a Tessedik Diákotthonban való létrehozását a maga részéről is egészségesnek tartja, mert hiszen a tangazdaságban a szomszédságu-e-a ban fekszik és ez igen nagy előny. Ha minden kollégista jól dolgozik, nagy, hasznát és előnyét fogja látni a hallgatóság a kollégiumnak. Ma is az a javaslata, hogy a vacsorát a kollégisták a Tessedikben fogyasszak el, esetleg büffé felállításával pótolnák ezt a hiányt. A nyelvtanulást acdig megkezdeni, mig minőén előfeltétel nincs meg, helytelen lenne. Az önkormányzat és házirend kérdését Szekeres Elvtárs szépen kikristái; lyositotta, amire Varga elvtárs reagált is. Köszönetét mond sudai elvtársnak is a nehéz, de eredményes úttörő munkájához. A nyitott kérdésekről itt nem célszerű tárgyalni, mert ezek már könnyen megoldhatók. A Tanács a javaslatok ée vélemények meghallgatása után a koll. költözését nov 18-19.-re tűzi ki, a hivatalos megnyitást pecig nov. 29.-ben szögezi le. Rektor elvtars javaslatára ene az alkalomra egy kis Tessedik-kiállitá.st is rendeznek az előcsarnokban. a koll. igazgató személyét, bérezését illetően - a kar, a párt és szakszer ezeti bizottság véleményének meghallgatása után - később lesz döntés. 2. napirendi pont: Jutalmazás szétosztásának elvi alapjai. .Előadó: ár.Kiss Albert. /Referátum mellékelve/. Referátumát azzal egészíti ki, a tartalékkeret módot nyújt arra, hogy a jó munkájukért, főleg politikai-nevelő munkájukért, az arra érdemeseket november 7.-e alkalmából jutalmazhassuk. Szekeres: Egyetért Kis elvtars feféráturnával, a tanszéki keretekre történő fel nem bontás kivételével. Ez esetleg odavezetne, hogy egyes tanszékek a másik tanszék terhére nagyoob összeget vinne el, amit bizony a tanszékek dolgozói sem néznek jó szemmel. A tartalék-alapból lehetővé válik a kis tanszéki keretek kiegészítése.- 3 -