Agrártudományi Egyetem rektori tanácsának jegyzőkönyvei, 1958
1958. december 29.
A me"hivő elkészítésével kapcsolatban elmondja, hogy 3 formátumú meghívót kellene készítetni, amit február hó végéig kellene a címzetteknek kiküldeni. Március végén a 2.• formátumot küldenénk el, . m Kiss Albert: A novemberi ünnepség rendezésére létrehozott bizottság annyiban más jellegű volt, hogy nem volt duományos f eladata. Ez ilyen szempontból korrigálásra szorul és és feltétlenül txjx tagja kell legyen Szekeres elvtárs és azok a személyek, akik a tudományos ülésszakban vezetőszerepet visznek. A másik az, hogy ez a 'bizottság csak gödöllői illetékességű volt, tehát a bizottságot ilyen szempontból is ks meg kell nézni. Rektor: Kéri Szekeres elvtársat, hogy Benedek és Szűcs elvtársakkaí karöltve szervezze a tudományos ülésszakot. Érdemileg egy hét múlva tárgyalják az előkészítést. Részletes tervét .a február1 havi *tanács . ülésen tárgyalják meg. Arra ügyelni kell, hogy már egy teljesen kész £olog kerüljön az egyetemi tanácsülésre. Horváth elvtárs figyelmeztető feljegyzése alapján Kovács Aladár elv társsal« msgáxtx megtárgyalták annak a bizonyos 3o évismétlőnek az eset ét.A legteljesebb felhatalmazást kapott arra, hogy a II. félévben diákotthoni helyre.évismétlő csak egészen kivételes ecetben kerülhessen. Aki ismétlő'az- nem érdemli meg, hogy diákotthoni elhelyezéséről gondoskodjunk. Kérdezi, hogy mi ven a Madarász üggyel? Górdos László: Felterjesztést küldtek a Minisztériumba, hog/ segítsenek a Madarász házaspár kiköltöztetésében. Május 3l-ig meghosszabbították a házaspár bentlakhatóságát. Rektor: Intézkedés van külön orra, hogy évismétlők csak rendkívül méltánylást lehetővé tevő esetben kapjanak diákotthoni beutalást. Horváth elvtársnak kérésére erről az intézkedésről ő maga fog papirt adni. dzekores elvtárs: magára vállalja az Írásos intézkedés lediktálását, mivel az ügyet teljes mértékben ismeri. Elmondja, hogy elhatározták a tanszékén, hogy minden évismétlő- vizsgájáról jegyzőkönyvet vesznek fel. • Rektor: Bejelenti a gazdasági igazg tóság javaslatát -a decemberi jutalmazásokról. Felkéri Gárdos elvt írsat ismertesse a javaslatot. (Bárdos: Elöljáróban elmondja, hogy a javaslatok a részlegek vezetőivel történt t irgyalás alapján jöttek létre. Ennek alapján a következőket kívánják jutalomban részesíteni a jelzett összegekkel: Pazur Géza 5oo.- Ft Takács 3oo.- Ft Tory íréné 3co.- " Dóka I. 3oo.-" Csabay 2oo.- " Benedek I. 25o.- " Fehérné 2oo.- " Bán E. 25.0.- " Salkovszky 2oo.- " Bokrosa Béla 5oo.- " Szabó K. 6oo.- " • Navratilné 3oo.- " Petrányiné 5oo.- " Miró J. 3oo.- " Dors Ernő 5oo.- " Gobak J.né 2oo.- " Hegyi S. 5oo.- " Tóth M. 2oo.- " Miki5oo.- " 3oo.- " Budai Z.