Agrártudományi Egyetem rektori tanácsának jegyzőkönyvei, 1956-1957

1957. február 28.

- 2 ­A külön hivatalos funkciójukon túlmenően is, illetve azon innen, úgy­mint bármelyik közvetlen munkása ennek a - meggyőződésem szerint - igen emelkedett, igen fontos és egyúttal legyen szabad igy kifejeznem magara, biztosan eredményesnek hitt munkát végző testületnek. Felkéri Tamássy elv társat, hogy kívánságának megfelelően tegye meg felszólalását a napirend előtt, Tamássy főigazgató: Tisztlet Rektori Tanácsi Kedves Elv társakf Engedjék meg, hogy a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és a Földművelés­ügyi Minisztérium nevében bejelentsem, hogy a For-radalmi Munkás-Paraszt Kormány Kolbai professzort február 1,-1 hatállyal az Agfártudományi Egye­tem rektorává kinevezte, A Kormány és a Földművelésügyi Minisztérium részé ről engem bíztak meg a kinevezési okirat átadásával. Engedje meg kedves Kolbai professzor, hogy mint az Agrártudományi Egyetem rektorának a Kormány és az egész FM nevében eredményes és jó munkát kíván­jak azzal, hogy bízunk abban, hogy munkatársai, az egyes karok vezetői, minden támogatást«megadnak áldozatos és nehéz munkájához, amelynek célja az Agrártudományi Egyetem és ezen keresztül az egész magyar mezőgazdaság felvirágoztatása. Ehhez kívánok mindenkinek további eredményes munkát. Rektor: Igen tisztelt Főigazgató elvtársi Kedves Tamássy professzor! őszinte hálával köszönöm meleghangú, szívből jövő üdvözlését. Kérem, hogy azt a feltétlen biztosságot jelentő támogatást, amelyben mind a minisztérium, mind munkatársaim részesítettek, és amit a jövőre nézve is kilátásba helyeztek, hozzákapcsolva ehhez a a biztonsághoz és ságit- — séghez, amelyet professzor társaim, valamennyi oktatótársam, valamennyi egyetemi dolgozótársam, egyéb területen működő dolgozótársam, sőt enged­tessék meg, hogy a gondolkodásom Jellemzéséül ide kapcsoljam egyszlnten valamennyi hallgatónkat is, mert előbb kért türelem kapcsán részemről teljes erővel kivívandó bizalom egészével tisztelnek meg, nehéz munkám­ban, Ha majd annak a végéhez eljutottam, hadd lehessen meg az a jóérzésünk hogy becsületes magyar lélekkel, magyar akarással és ernyedetlen szorga­lommal, a kitűzött célokat elértük és arra büszkék lehessünk. Kedves Elvtársak! Legyen szabad ezután folytatnom a tárgysorozatnak meg­felelően a feladatunk teljesítését, A rektori tanács összetételében az utóbbi időben változás állt be. Gon­dolok arra az időszakra, ami ideiglenes kinevezésem őta, illetve az ~ - akkori értekezlet óta eltelt, A földművelésügyi miniszter Sípos Gábor professzort értékes munkájának elismerése mellett felmentette az Agronó­miái Kar dékánhelyettesi munkaköre alól, ugyanakkor Baskay T'th Bertalan egyetemi docenst, a Növénytermesztéstani Tánszék munkatársát nevezte ki, A Tanács nevében megköszönöm Sipos professzor áldozatos, igen értékes munkáját, amelyet dékánhelyettesi működése alatt td^esitett, főképpen a tangazdaságok vonalán kifejtett áldásos tevékenységet és kérem, hogy az oktatás terén előttünk álló hatalmas feladatokban, azok teljesitésébea ugyanazzal a lelkeáedéssel, áldozatos lendülettel véegye ki részét, amint eddig működött, Ugyanakkor Baskay Tóth Bertalan egyetemi docens elvtárs dékánhelyettesi munkájához szívből gratulálok, kérem legyen öröme ebben a munkában, amint öröme volt - úgy érzem - a több mint négyedóvszázad alatt az együtt végzett többi munkánkban is. Fáradhatátlóul úgy álljon mellettem, mint azt a tanszékvezetői munkám legelején, több mint 25 esztendővel ezelőtt tette, Kagyon kérem, hogy azt a lendületet, a munkánkban most még fontosabb pontosságot éppen úgy segítse, mint annak idején ségitette. Ezek után áttérek az első napirendi pont tárgyalására. S'

Next

/
Thumbnails
Contents