Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1980
1980. március 5.
AGRÁRTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZPONTI INTÉZETEK ÉS TANSZÉKEK S' Gödöllő, 1980. május 27. SZERVEZETE GÖDÖLLÖ VEZETŐ Dr.CSELŐTEI LÁSZLÓ elvtárs, egyetemi tanár, rektor HELYBEN. Kedves Cselőtei Elvtárs! Megbeszélésünknek megfelelően, tisztelettel visszatérek a március 5.-i Egyetemi Tanacs Szervezés Kari vitájához Írásban megküldött hozzászólásomra. Kiegészítésül hadd hivatkozzam az 1977. évi KITSZ Tudományos Ülésszak megnyitóján elmondott beszédemben foglaltakra /azóta írásban is megjelent/, amiből kiderül, hogy az ilyen tipusu szakember üzemi szükségességét magam is vallom. Csupán a szervezeti megoldás kérdésében vitatkozom. Nem kifogásolom, hogy Írásbeli felszólalásom szövegét nem ismertették a Tanácsülésen, igy legalább senkit sem befolyásolt. Egyébként sem kell annak nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint egy véleménynek, amely önmagában nem dönt el semmit. Hogy több más véleménytől eltérő álláspontom volt, annak főként azt tudom szerény okául megjelölni, hogy 14 éves felső tanügyigazgatási beosztásaimban szerzett tapasztalataim egy adott ügy megítélése többoldalú szakmai és oktatáspolitikai aspektusának mérlegelését tesz jk számomra lehetővé és kötelezővé annál, ahogyan az általában megszokott. Az ilyen kérdések megítélésében engem alapvetően az agrárfelsőoktatás és a magyar felsőoktatás, továbbá a magyar. mezőgazdaság tisztelete és szeretete vezet. Elvtársi üdvözlettel 4V