Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1980
1980. december 19.
Javaslat egyetemi tanári állás betöltésére A Matematikai és Számitástechnikai Intézetben betöltendő egyete. mi tanári állásra 7 fő nyújtott be pályázatot 1./ Dr.Obadovics J.Gyula matematika-fizika szakos középisk. tanár f! II II II matematikus matematikus programtervező-matematikus matematikus matematika-fizika szakos középisk. tanár Dr.Oláh Gyula 1931. augusztus 16-án Kiskunfélegyházán született. Apja gépkocsivezető volt. Kos, felesége matematika-fizika szakos tanár. Két gyermekük van. Lakása: Budapest XIII., Visegrádi u. 25. 2. / Dr.Oláh Gyula 3. / Dr.Harnos Zsolt 4. / Dr.Bleyer András 5. / Dr.Kagy Péter 6. / Dr.Hamburger Péter 7. / Dr.Szelényi László Tanulmányait az ELTE-n végezte, ahol 1953-ban matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Diplomája megszerzésétől 1960-ig az ELTE-n tanársegéd, majd az MTA tudományos munkatársa 1965-ig. Ezt követően a Művelődésügyi Minisztériumban mb. o^tályvezető 7 éven keresztül, s 1972-től jelenleg is az Egyetemi Számitóközpont tudományos igazgatóhelyettese. /Másodállásos egyetemi oktató az ELTE-n 8 évig, a BME-en pedig 1973-tól./ Tudományos munkássága a matematika történetére és a gráfelméletre terjed ki. E témakörökből 23 publikációja jelent meg /6 idegen nyelvű/, amelynek egy része ismeretterjesztő jellegű. Az utóbbi 10 évben elsősorban a kombinatorikus gráfelmélet /faleszámlálási problémák/ és annak számitástechnikai és gyakorlati alkalmazásaival foglalkozik. Kandidátusi disszertációját is e témából irta, és 1971-ben megszerezte a "matematikai tudományok kandidátusa" fokozatot. . / .