Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1980
1980. január 28.
e./ Az Egyetemi Tanács jóváhagyólag tudomásul vette az Egyetem rektorának a jelentéssel kapcsolatos tájékoztatását anTessedik " kollégiumi épületnek az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutató Központ részére történt átadásáról, továbbá arról, hogy az Egyetem vezetése a meglévő lehetőségek /Hajdúszoboszló, Nagygombos, Nagykőrös, Gyöngyös, Gödöllő/ tartalékainak feltárásával mindent megtesz annak érdekében, hogy az épület átadása ne hasson vissza kedvető'tlenül az Egyetem munkájára. 14/1979-80. Az Egyetemi Tanács állást foglalt a .Mezőgazdaságtudományi Kar illetve a KITSZ által előterjesztett, cimzetes egyetemi tanári, illetve egyetemi docensi cimek adományozására vonatkozó javaslatok ügyében. 15/1979-80. Az Egyetemi Tanács egyetért azzal, hogy az Egyetem vezetése a Tudományos Minősítő Bizottságnak javasolja dr.Bajtay Ilona "Örökléstan11 c. tárgyból summa cum laude letett ás dr.Nagy József "Növényélettan” o, tárgyból summa cum lande letett doktori szigorlatának kandidátusi szakmai vizsgaként történő elfogadását. Gödöllő, 198o. január 28. / Dr.Raátz Elemér / egyetemi főtitkár S-22o/8o Péld sz: 7o