Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1977
1977. július 13.
2 funkciókban tevékenykedett. 197o óta főagronómus. A gazdaság jelenleg lo.ooo ha-on gazdálkodik, az egyetemi tangazdasághoz hasonló szerkezttel. Puskás Attila édesapja is a mezőgazdaságban dolgozott, jelenleg nyugdíjas. Két testvére van, az egyik közgazdász, a másik tanárnő. Politikai vonalon - egyetemi évei alatt - a KISZ szervezetben, később munkahelyén a Járási KISZ-ben végzett társadalmi munkát. A gazdaság pártbizottságának tagja • Határozott, szakmáját szerető embernek ismerték meg. Fiatal, de amit a szakmájában tudni kell, azzal tisztában van. Célratörő. Vezetői munkára alkalmas, ezt ±tt a gazdaságban kell bebizonyítania. Általában minden vonatkozásban megfelelő. Dr.Pethő Györgyi Mivel a fennálló rendelkezések szerint a Tanácsnak véleményezési joga van, kérdéseket lehet feltenni és hozzászólásra van lehetőség. Bagylnka Györgyi Volt-e kapcsolata az oktatással? Dr.Lőkös Lászlót Az Egyetemen az a gyakorlat alakult ki, hogy a tangazdaság igazgatója egyben vezető oktatónk is. Ehhez tudományos fokozat is kell. Ilyen formán hogyan fog kapesolódni az Egyetemhez? Dr.Pethő György» Szigeti elvtársat kéri válaszadásra. Szigeti Ernői Arról nem tud, hogy az oktatással lett volna kapcsolata. A gazdaságban szakmai oktatásban vett részt. Lőkös elvtársnak válaszolva, tudományos fokozata nincs. Pogácsás elvtársnak is igen nagy megterhelést jelentett, hogy az egyetemen vezető állást töltött be. Ha Puskás elvtárs kinevezésre kerUl, az a kérésük, ne kapjon olyan nagy megterhelést. Különben fiatal, lehetősége lesz arra, hogy egyetemi doktori fokozatot. r