Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1977

1977. június 24.

- 13 -nek kell lennie a követelmények betartásában. Dr.Magyari András: A Pártbizottság megbízásából résztvett az anyag előkészítésében. Nem is akart most hozzászólni, tu­lajdonképpen Aggod elvtárs felszólalása készteti szólásra. Nem vitatkozni kiván Aggod elv társsal, na­gyon is egyetértett az általa elmondottakkal, de szeretne néhány észrevételt tenni azokkal kapcso­latban. Általában elégedettek lehetünk hallgatóink­kal, ezt bizonyították a legutóbbi államvizsgák is, amikor a külső szakemberek is elismeréssel nyilat­koztak a hallgatók felkészültségéről. Mégis sok a teendő, erősíteni kell a Párt, állami és KISZ ve­zetés együttműködését, ennek hiánya sok hibát oko­zott és okozhat. Példaként említi a legutóbbi KISZ választásokat. A fiatalok nagyon éberek, el tudják választani egymástól a szavakat és a tetteket és éppen ezért szerinte a nevelésben az egyik legna­gyobb hatást a tanári kar tevékenységének, magatar­tásának a kisugárzása jelenti. Ugyancsak nevel a munkahely is. Kulturált munkahely nélkül, kulturált munkavégzés nélkül nincs eredményes nevelés. Az egyetemről kikerülő fiataloknak a mezőgazdaságban kemény munkával látványos sikereket kell elérni. Ez kinnt is csak kulturált körülmények között való­sítható meg. A fiataloknak magukkal teli vinni a kul­turáltság iránti igényt. Hogy tehetnénk az egyete­met kulturált munkahellyé? Hogyan lehet nagyobb ha­tást gyakorolni a hallgatókra? Szerinte ennek fő módszerei a következők: a/ A munkafegyelem javitása. Nem lehet fegyelmezett - séget követelni a hallgatótól, ha a tanár is kés-

Next

/
Thumbnails
Contents