Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1976
1976. január 30.
E kérdés megoldásában úgy gondoljuk az állami vezetés bizonyos segítséget nyújthat. A KISZ KB angliai nemzetközi építőtáborában 1 fő vett részt. A hazai és külföldi cseretanulmányutakat idén egy országgal tudtuk bővíteni. Sikerült kapcsolatot létesíteni a Nottingham! Egyetem Mezőgazdaságtudományi Karával. így 1975-ben az alábbi országokba látogathattak el hallgatóink: Svédország Uppsalai Mg. Főiskola 2 fő Dánia Királyi Mg.és Állatorvosi Egyetem Koppenhága 3 fó Norvégia Asi Mg. Főiskola 2 fő Finnország Helsinki Mg.Főiskola 2 fő Anglia Nottinghami Egyetem 2 fő 11 fő Diákjaink kinntartózkodásuk alatt megismerhették az adott ország mezőgazdaságát, oktatási módszerét, üzemekbe,, farmokra látogathattak, kutatóintézetekben szerezhettek hasznos ismereteket. Hazatérve elmondták, hogy sok helyen szükség volt alapos felkészültségre, hiszen a vendéglátókat nem igen lehetett másként meggyőzni arról, hogy a magyar mezőgazdaságnak is vannak szép eredményei, a szövetkezeti és ÁG-i forma jobb perspektívát jelent számukra, mint az általuk hiányolt farm gazdálkodás. /E probléma Angliában merült fel/. Az elméleti vitákra jó lehetőséget nyújtott az idei tanulmányút, amelyet KISZ Bizottságunk szervezett. A túra alatt sok gazdaságba, szövetkezetbe, kutatóintézetbe vittük el vendégeinket, ahol alkalmuk nyilt megismerkedni, véleményt cserélni volt és jelenlegi hallgatóinkkal, az üzemek vezetőivel, szakemberekkel. Igen hasznosnak mondhatjuk a Mezőgazdasági Kiállítás megtekintését is, hiszen ott az £ I