Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1976

1976. június 25.

- 3 -egyetemünkön megrendezett amatőrfilm-, fotó 63 képzőművészeti bemutatók, valamint az Országos Egyetemi és Főiskolai Baj­nokság ugyancsak egyetemünk által megrendezett atlétikai dön­tőn e. Intézményünk két szervezeti változásáról számolhatunk be. 1976. .január 1-i hatállyal egyetemünkhöz csatolták a Vadbi­ológiai Kutató Állomást, mely azóta az Állattani Tanszék szak­mai irányításával végzi munkáját, 1976. .július 1-i hatállyal pedig - a vonatkozó minisztertanácsi határozat és miniszteri utasitás alapján - egyetemünk szervezetéhez kapcsolódik a Kompolti Növénytermesztési és Talajvédelmi Kutató Intézet, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Kutató Intézete Kompolt elnevezéssel. Munkatervünk végrehajtását összefoglalóan értékelve megálla­pítható, hogy az abban meghatározott feladatokat lényegében tcljositettük, csak a célkitűzések kisebb részét - egyrészt a szükséges feltételek hiányéban, másrészt az időközben je­lentkező fontosabb kötelezettségek miatt - nem tudtuk végre­hajtani. 51

Next

/
Thumbnails
Contents