Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1974

1974. március 1.

5 Számos hall-ató keresi meg a tanszék oktatóit saját ügyé­ben /a legkülönbözőbb témakörökben/ jogi szaktanácsadás végett, így pl,: igen sok társadalmi tanulmányi szerződés megkötésében vagy felbontásában nyújtottunk már segítséget, elvi útmutatás, eligazítás, vagy akár a konkrét megszövege­zés révén. A tanszék nevelői tevékenységét sajátosan befolyásolja a tanszékvezetőnek, mint nevelési rektorhelyettesnek, topábbá a tanszék tanársegédjének, mint KISZ titkárnak hivatalból kifejtett ezirányu munkálkodása. 3,/ A t e s t n evelés és sport okt at ás t erüle t e, A testnevelő tanárok a testi nevelés önálló tevékenységét képviselik és valósítják meg az egyetemen, A testi nevelés jóval többet jelent mint egyszerűen mozgást, mivel a személyiség al kitásához Í3 hozzájárul. Alapvetően mégis a szellemi ás fizikai egyensúly fenntartása a célja, Ezt - .uint ismeretes - lehetőségeihez mérten eléggé sikeresen meg is oldják, A figyelmet inkább a kötelező testnevelési oktatáson kivüli területre kell fordítani, ahol a sport­tevékenység hivatott e nevelési célkitűzés megvalósítására. Ennek vizsgálata során változatlanul a tömegsport kérdése a vita tárgya, A hallgatók igénylik a felsőbb évfolyamokon is a kötelező testnevelés bevezetését. A tanszék foglalkozik egész évet átfogó sportprogram kidolgozásával, amely mint tömegsport lehetőség a kollégiumhoz kapcsolódna. Az eddigi­eknél nagyobb súlyt kivánnak helyezni az élsportolók nevelésére is. területe. A Nyelvi Lektorátusnak is komoly nevelő szerepe van az egyetemen. Ennek keretében a nyelvi órákon igyekeznek

Next

/
Thumbnails
Contents