Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1974
1974. március 1.
- 5 -Rektor et» válaszolt Husti et. kérdéseire, és elmondta, hogy a Politikai Gazdaságtan tanszék jelentése technikai okok miatt maradt ki. A pol.gazd. szocializmus részének későbbre helyezését nem tudják megoldani, de a 9. félévben kötelesek lesznek a hallgatók speciál kollégiumba járni, ahol szoc.polgaz^&t oktatnak. Kocsis Károly et. az egyetemi Nevelési Bizottság részéről szólt a vitához. A Nevelési Bizottság feladata az egyetemen folyó neveléssel kapcsolatos viták rendezése. Az év folyamán a kari dékánhelyettesek, a kari és kollégiumi igazgatók bevonásával rendszeresen rendeztek vitákat. A kulturális nevelés területén szeretnének hasonló ülé t tartani. Szerinte legfontosabb a világnézeti nevelés. 4-5 ifjúsági ülésen szerzett információkkal kialakul az 1973-74-es évre kiirt nevelési probléma teljesitésének valóságos mércéje. Ez an anyag elég komoly anyag lesz, 3o-4o oldalas. Ezt igyekeznek az év folyamán elkészíteni. Elmondta, hogy a nyári hónapok folyamán tervezetet készítenek arra vonatkozóan, hogy a következő tanterv konkrét programjában milyen pontokat kellene felvetni. A programban felvetett minden porttal' kapcsolatban lépéseket tesznek. Egyes területeken nehezen sikerül előbbre lépni, és ebben az Egyetemi Tanács támogatását kéri. Drlibold et. egyetért azzal,hogy a jelentések szűk szavuak. Folyam&tos feladatnak kell tekinteni az uj lehetőségek kihasználását. Hiányolja a jelentésből, hogy néhány igen jelentős eseményről nem számolnak he, igy például arról sem, hogy a Magyar Agrártudományi Egyesület szervezetébe sok hallgató bekapcsolódott és jelentős tevékenységet folytatnak. Az utóbbi évek jelentős állomása az ifjúsági nevelés terén, hogy a legutóbb;, a Kar szervezett egy olyan helyszíni ülést, ami nevelő célzatú, és szakmai célzatú is volt. Hasznosnak tartja Tibold et. is azt, hogy a hallgatókat hívják meg tanszéki értekezletekre, és tanácskozásokra, csak az a baj, hogy a tanácskozások a diákok órarendjével nincs összhangban. Tanszéki részvételen további előre haladásra van szükség. Dr.Hechenast et. elmondta, hogy mióta a központi szervezet létezik, töri a fejét, mit lehetne tenni ossz egyetemi vonatkozásban az ügy előre vitelében, meddig jutottunk előre a nevelési célkitűzések megvalósításában, és mit lehetne tenni a helyes nevelési célkitűzések érdekében. Elmoddta, hogy az Állatorvostudományi Egyetemen volt kérdőlapos feljegyzés, de ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a tanári tekintélyt lejárató kérdésrendszereket mellőzni ^kell. Pelajánlja segítséget a KITSZ részéről.Figyelembe kell venni azt,hagy a 10