Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1974

1974. november 1.

Az Egyetemi Tanács 1974/75. tanévi /1974.XI.1./ első rendes ülésének határozatai» 1. / Az Egyetemi Tanács az egyetem 1974/75. tanévi munkatervét kisebb módősitásókkal elfogadta. 2. / Az Egyetemi Tanács a Munkaszervezési és Munkavédelmi-, a Mezőgazdasági Géptani - és a Matematikai és Számitástech­­nikai intézetek igazgatóinak beszámolóját e szervezeti egy­ségek eddigi tevékenységéről elfogadta és köszönetét feje­zi ki az intézetek igazgatóinak, oktatóinak, kutatóinak és egyéb dolgozóinak az eddig végzett munkáért. Az Egyetemi Tanács ugyanakkor szükségesnek tartja, hogy a vonatkozó jogszabályok módosítása után felülvizsgáljuk az intézetek jelenlegi ideiglenes szervezeti és működési rend­jét. 3. / Az Egyetemi Tanács a Tanárképző Intézet uj tantervére vo­natkozóan nem foglalt állást, mivel szükségesnek tartja, hogy az előterjesztés a MÉM tantervi irányelveiben foglalt követelmények és a tanácsülésen elhangzott észrevételek figyelembevételével átdolgozásra kerüljön. Ezután a javaslatot ismételten az Egyetemi Tanács elé kell terjeszteni. Felelős: a KITSZ vezetője Határidő: 1975. január 13. 4. / Az Egyetemi Tanács a "szarvasmarhatenyésztési" és a "takar­mánygazdálkodási" szakmérnöki szakok tantervmódositására vonatkozó javaslatokat elfogadta. Szükségesnek tartja, vi­szont, hogy a szarvasmarhatenyésztési szakmérnökképzés tan­tervét a Politikai Gazdaságtan 8 órában történő oktatásával, kiegészítsék. Felelős: Mezőgazdaságtudományi Kar dékánja Határidő: 1974. november 15. U

Next

/
Thumbnails
Contents