Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1973

1973. február 2.

- 8 -Dr.Pethő György Az elfogadható elégtelen vizsgák számát szavazá-sra bocsátja. Három elégtelen vizsgát tart megengedhetőnek. Az Egyetemi Tanács a javaslatot egy ellenszavazattal és egy tartózkodással elfogadta. 3./ Javaslat a Tanárképző Intézet Szervezeti és Működési Sza­bályzatára Dr.Pethő György Eelkéri Dr.Nagy László elvtársat, ha kiegészíteni valója van, tegye meg. Dr.Nagy László A Szabályzattervezet körültekintő előkészítő munka eredménye. Rendezni kivánja az Intézet sajátos helyzetét a KITSZ-en be­lül, illetve az Egyetemen belül. Rendezni kivánja a gyakorló­­iskolák és az Intézet kapcsolatát, az iskolák helyét az Egye­tem szervezetében. Dr.Pethő György Kéri a tanácstagok kérdéseit, véleményét. Dr.Heokenast József A vezetőség, illetve a Tanács funkciója és szerepe. Ezzel kap­csolatban megjegyzi, hogy a tudományegyetemi gyakorlat is azt bizonyltja., hogy ezekkel a kérdésekkel a rektor megbizása alapján közreműködő tagok foglalkoznak. /Az un. üzemi három­szög az általános ügyekkel van hivatva foglalkozni/. Dr.Kiss Albert A 9.0. 4. bek-ben foglaltak módosítását javasolja. A Tanárképző Intézet Egyetem kereteibe történő beillesztése esetében általános munkáról van szó, vagy csak speciális eset. /Az intézeti jelleg, a tanszékek egyetértési jogkörről van szó/ • Dr.Kagy Nándor 2.o.3.pont 2.bek. /szakmai továbbképzés/ tisztázását kéri. Egyetért Kiss Albert elvtárs által emlitett 9.o. 4.bek.-nek módosításával. II

Next

/
Thumbnails
Contents