Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1973

1973. december 20.

-3 -helyet biztosítani, annál is inkább, mert az oktató­munka fejlesztése elsősorban a gyors és közvetlen in­formációszerzéstől függ. A Kar szerény anyagi kerete­iből az ilyen jellegű kiküldetéseket ebben az évben is támogatta. Számottevő javulást e téren azonban csak a főhatóság megfelelő intézkedése jelenthet, Nemzetközi kapcsolataink másik jelentős terüle­te, a külföldi vendégek fogadása, a beszámolási idő­szakban sok problémát okozott. Annak ellenére, hogy az l.sz. melléklet szerint a fogadott külföldiek szá­ma szocialista partnerek vonatkozásában mindössze 2 fővel, tőkés relációban pedig 3o fővel volt nagyobb az előző évben fogadottak számánál, fogadási terhelé­sünk aránytalanul megnőtt, mert a külföldiek egy ré­sze hosszú, több-hónapos tartózkodásra érkezett. Szembetűnő - és ezt év végén a Szakoktatási Főosztály­nak már külön is jeleztük - hogy a ITEM által kötött szocialista államközi egyezmények keretében biztosí­tott kiutazások és fogadások mérlege mennyire kedve­zőtlenül alakult reánk nézve. Őt szocialista állam összesített eredménye szerint 1 év alatt lo egyetemi dolgozó 192 napon át teljesített külföldön tanulmány­utat, ezzel szemben MÉM kijelölésre 17 külföldi tanul­mányutast 334 napon át fogadtunk és számukra erre az időre szakmai programot és kisérőt biztosítottunk. A vendégek fogadását rendkívül neheziti egy­részt az, hogy a fogadási terhelés nem egyenletesen, hanem egyes meghatározott csúcsidőszakban jelentkezik, ami elszállásolási és gépkocsibiztositási problémákat vet fel5 másrészt az igen gyakori érkezési időpont­­módositás, aminek következtében a sok munkával előre megszervezett program meghiúsul. 32.

Next

/
Thumbnails
Contents