Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1972
1972. április 7.
- 10 -oktatójaként kezdte. 1942. szeptemberében FM Szakoktatási Főosztályának ösztöndijával a Kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán kezdte tanulmányait és az Agrártudományi Egyetem Mosonmagyaróvári Osztályán 1947. júliusában oklevelet szerzett. 1948. őszén Gazdasági Tanárképző Tanfolyamot sikeresen végezte el. 1950-ben nősült, egy 15 éves leánya van, felesége folyó óv január 1-én hunyt el. 1952. szeptember 1-1 hatállyal kinevezést kapott Gödöllőre, az akkor itt működő Mezőgazdasági Akadémiára tanársegédként, majd 1953* augusztus 1-vol jelenlegi munkahelyére, az Egyetem Kövénytermesztóstani Tanszékére kerül változatlan beosztásban. Oktatói munkája mellett huzamosabb időn keresztül a tanszéki laboratórium épitésót, beindítását és vezetését látta el 1956-ig. Ezen idő alatt számos vizsgálatot végzett, melyok eredményéről tudományos konferenciákon adott szamot. Kísérleti növényei a későbbiek folyamán is a kukorica és a búza vultak. 1954-ben a Tanszéken az irányításával létrehozott komlótelepen folytatott kísérleteket, melyek eredményeiről több dolgozatban és szakkönyvben számolt be, E tárgykörbon készítette el 1959-ben egyetemi doktori disszertációját is. E területen különben munkássága országosan elismert. Tevékeny részt vett előadások és gyakorlatok tartásában, továbbképző tanfolyamok vezetésében, szakmai ankétokon és konferenciákon előadások tartásával és felszólalásokkal. 1965- től a Növénytermesztési gyakorlatok irányitója, a emellett rendszeresen előadásokat is tart. Több Ízben tett külföldi szakmai tanulmányutat. 1959-ben adjunktusi kinevezést nyert és jelenleg is ezen beosztásban dolgozik. Munkája elísínéivé3éül miniszteri kitüntetésben részesült ós több oklevelet kapott* 1970-ben a mezőgazdasági tudományok kandidátusa fokozatot nyerte el. Évek óta az AGROINFORM részére cseh és szlovák'nyelvű dolgozatokból, szakcikkekből referátumokat kószit. Megjelent közleményeinek azáma 21, melyek a kukoricán ós a búzán ''ivül zömében a komló termesztéssel kapcsolatosak. Pontos ós lelkiismeretes munka, de kissé visszavonult magatartás jellemzi'. A Kari Tanács az Előkészítő Bizottság javaslata alapján, a nem kielégítő társadalmi, közéleti tevékenység és vezetői-irányi tói készség hiánya miatt 23 “nem", 9 “igen" szavazattal nem javasolja. . / .