Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1971
1971. április 9.
- 51 kolarendázerében/. Az iskolavezetésnek hagyományosan kialakult tananyaga van, amely tulajdonképpen a legutóbbi évekig csupán önmagában képezte e tantárgy ismeretanyagát. Ez a tárgy az iskolai vezetés kérdéseit tárgyalja. A tananyag hagyományosan kialakultnak tekinthető, de egyben igyekszik megfelelni a korszerűség követelményeinek, mind a szervezet, mind a nevelési rendszer vonatkozásában. Pl. a szóbanforgó tantárgyban újszerű és korszerű a nemzetközi összehasonlítási fejezet, amelynek célja, hogy összehasonlitsa a Magyar Népköztársaság iskolarendszerét néhány jellegzetesen kialakult szocialista és nem szocialista tipusu oktatási rendszerrel. Az előadásokat illetve a tananyag elsajátítását egy már mefeirt jegyzet /Fogarasi: Iskolavezetés/ segiti. A vizsgálat időszakára elkészült azonban az^uj korszerűsített jegyzet kézirata is, amely kb. fél éven belül a hallgatók kezébe kerül. A gazdaságpolitikai ismeretek a tanárképzés tantervében fakultativ tantárgyként szerepelnek. A Mezőgazdaságtudományi Kar Agrárgazdaságtani Tanszéke az előadások megtartását vállalta. Megítélésünk szerint a rendelkezésre álló időkeretben a téma válogatása korszerű, megfelelő keresztmetszetet ad az időszerű agrárpolitikai célkitűzésekről. Hangsúlyozandó, hogy a hallgatók szinte kivétel nélkül résztvesznek az előadásokon, noha az nem köteléző. A gazdaságpolitikai előadásokat időnként az Agrártudományi Egyetemen szervezett vezetőtovábbképző tanfolyamok néhány céltudatosan megválasztott előadási is kiegészítik, amelyeket a tanárképzős hallgatók szervezetten ugyancsak meghallgatják. Az ökonómiai jellegű tantárgyak gazdája a Tanárképző Intézetben az Oktatásszervezési Tanszék, amely egyidejűleg a történeti ismeretek oktatását is ellátja. Sajnos a történeti stúdiumok keretében ezideig nem jutott hely a gazdaságtörténeti kérdésekfaek, amely lényegébén az ökonómiái megalapozottságot és szemléletét volna hivatott erősíteni.