Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1969-1970
1969. november 28.
Villon örömmel emlékezik meg arról, hogy az eltelt 3 éves időszakban az oktatói kar nagy előrelépést tett felkészültség tekintetében. 4- akadémiai doktori, 18 kandidátusi fo> kozat született, 35 fő tett nyelvvizsgát, ebből 6 fő két nyelvből. Hasonló létszámban végezték el a Marxizmus- Leninizraus esti egyetemet. Az egyetem tantestülete ezzel nagy lépést.tett előre.Nagyra értékelhető az az irányité tevékenység, amely lehetővé tette az egyéni felkészültség ilyen arányú növekedését. A fő cél, a mérnökképzési feladatok megoldása mellett, egyre nagyobb mértékben valósult meg a vezetők továbbképzése. Számos tanfolyam lefolytatását vállalta az Egyetem, . ezen kivül az oktatók többsége részt is vett a tanfolyamon. Az egyetem segítsége nélkül a minisztérium, a szakemberek számába szükséges továbbképzést nem tudta volna megvalósítani. Ezen időszakban az egyetemre a? alapfeladatok megoldásában is rendkívül nagy munka hárult. A tömeges képzésen ugyan már túl vagyunk, de ebben a? időszakban is nagyszámú mérnök hagyta el az egyetem falait. Több mint ezer mérnök kapott diplomát, de ennek ellenére nagyon határozott törekvés indult el az egyetemen az oktató-nevelő munka színvonalasabbá tételére. Ez ma már - a csökkentett létszámban felvett Tin Ugat ókkal - még jobban megoldhatóvá válik. Pozitívumként eipeli ki az elmúlt 3 év időszakából a kapcsolatok .bővítését. Növekedett a külföldi és hazai látogatók száma. Számos nemzetközi értekezlet színhelye volt az egyetem, és közvetlen kapcsolatokat kötött.a baráti, valamint számos kapitalista ország egyetemeivel..Tlegnövekedett az oktatók és hallgatók cserelátogatásának, cseregyakorlatának száma is. Ez nagyon kedvező hatással volt a? egyetem oktatói karának működésére, látókörük szélesítésére.