Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1969-1970

1969. november 28.

J EGY Z ő K ö N Y V Készült 1969# november 28.-án, az Agrártudományi Egyetem Tanácsa rendkivüli üléséről. Jelen vannak: jelenléti iv szerint. Tárgysorozat: 1./ Az Agrártudományi Egyetem szervezeti és működési szabályzatának tervezete* Előadó: dr.Nagy László egyetemi tanár 2./ Különfélék. Dr.Pethő György rektor Üdvözli a megjelenteket, külön kiemelve a Pénzügyminisztérium, a Művelődésügyi Minisztérium és a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium jelen lévő képviselőit - és az Egyetemi Ta­nács rendkivüli ülését megnyitja. Az első napirendi ponttal kapcsolatban előadja, hogy a tár­gyalásra kerülő szervezeti és működési szabályzatot az arra kijelölt munkabizottság állította össze Sopronban, az agrár­felsőoktatási intézmények jelen lévő képviselői megtárgyal­ták és egyeztették az intézményi szabályzatok alapelveit. Ezt követően a két Kar Tanáosa vitatta meg a szabályzatot, s az ott elhangzott véleményeket, kiegészítéseket összedol­gozva a napirendi pont anyagához mellékeltük. Az Egyetemi Ta­nács egyetértésével és jóváhagyásával a szervezeti szabály­zatot jóváhagyásra a főhatóságunkhoz terjesztjük fel. Pelkéri dr.Nagy László elvtársat, a napirendi pont előadóját, hogy mielőtt megnyitja a vitát, röviden ismertesse az eddigi munkálatokat. Dr.Nagy László Elöljáróban megjegyzi, hogy a kiadott keretrendelet, az azt követő kiegészítő rendelet és az egyetemek szervezetével és működésével kapcsolatos korábbi hatályos rendeletek között ninos teljes összhang. Ez problémát jelentett a munkabizott­ságnak. A kormányszintű jogszabályt megelőzően már rendeletileg

Next

/
Thumbnails
Contents