Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1968-1969

1969. május 5.

- 14 ­Alkalm zott "Hz ontani Tanszékre meghirdetett doconsi állás betöltésére Dr.SZABÓ ANDRÁS. agrármérnök, egyetemi adjunktus, Dr.CS.ATH ANDRÁS agrármérnök, állami, gazdasági igazgató és__ HUNYAD SIMON PÉTER agrármérnök, tsz« főagronónus adta be pályázatát. Pályázatot elbíráló bizottság: , Elnöke: Pr Mid vari László tanszékvez. egyet, doftensj Tagjai: Dr: Magyar! .András tanszékvezető egyet.tanar Dr.László Lajos egyetemi docens Kasza Miklós személyzeti főelőadó Bizottság javaslata: - , Dr.Szabó András 1924—ben született Zetelakán.' Szülei középparasztok voltak, jelenleg tsz. nyugdíjasok. Felesége szintén agrármérnöki egyetemünk dolgozója. Két gyermekük van. 1944-ben érettségizett a Soproni Hadapród Iskólá- ban, majd katonai szolgálat és szovjet fogság után 1948. szép tömb etében kezdte meg tanulmányait az Agrártudományi Egyetemen. II. éves egyetemi hallgató korában'"egyetemi demonstrátorrá neveztek ki. Az egyetemet 1952-ben fejezte be jeles eredménnyel, utána 1954-ig az Állattani tanszéken volt tanársegéd. 1954. decemberétől az akkori Állattenyésztési Kar gyakorlati oktatásának vezetésével biáták meg, majd 1956-ban a Gyakorlati Oktatási Csoporthoz, illetve Gyakorla­ti Tanszékre került és adjunktussá nc-vozték ki. * i960.‘augusztusában félállással a tangazdaság fő-" a^ronómusa lett; majd később az'összevont tangazdaságban ke­rületi igázgató, gazdaságvezető, jelenleg pedig főállat- tenyeszto. 1956-ban beiratkozott a tanárképzőre is, amelyet jeles ered­ménnyel végzett M. 1953-ban az elsők között védte meg dok­tori" értekezését. -I Munkája elismeréséül "Kiváló Oktató*'-!, jelvényt kapott, a tangazdaságban kétszer "Kiváló Dolgozó" oklevelet éé egy "Kiváló Dolgozó" jelvényt, 1957« óta az MSZMP tagja. Már 1954—bon megnyerte az Állattenyésztési Kar cál- tal a gyakorlati oktatás megszervezésére kiirt pályázatot. Naplót irt az Állattenyésztési Kar hallgatói számára 1956-ban és résztvett a Mezőgazdaságtudományi Kar hallgatói számára készitett napló megírásában. Ugyancsak réhztvott az 1963-65-ös években'.irt Mezőgazdaság munka.szervezés c. jegyzet elkészí­tésében. H

Next

/
Thumbnails
Contents