Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1968-1969

1968. november 25.

5 Ez nem mond. ellent annak, hovgy esetenként nagy tekin­télyű külső szakembereket ilyen munkákkal meg­bízzanak. /0.5*/ 1./ MM rendelet tervezető 2* 3* /2/ bek.-hcz* • ••a rektor beszámol a felügyeletet gyakorló minisz­ternek és az ISgyetem ösezoktatói értekezletét tájékoztat .1a. /Az "Egyetemi közgyűlés* helyett ’’ösozoktatéi értekezlet** elnevezést javasolunk«/ 2«/- /3/ bek.-bon szükségesnek tartjuk annak rögzítését, hogy a roktorholyettessk és dékánhelye ttesek vál sztúsa Időben megelőzi-© a rektor és dékánok kinevezését, illetve az említett személyek ki­nevezése után történik-e a választás. ?•/ A 6. 3-hozi- /2/ bek.-hezt kívánatos lenne kimondani, hogy az egyetemi öeszoktutói értekezlet összehívásának módját és működését /tanácskozását/ az ecetem szervezeti és működési szabályzatában kell meg­határozni. W A 7. 3-hoz t- /1/ bck.-ben az Egyetem igazg tusi vezetőjének feladatközét és jogállását indokoltnak látszik ró rzletesőbben szabályozni• Alapjában véve helyesli a Tanács, hogy a válasz­tott egyetemi vezotőket kímélni kell a mindennapi ügyes-bajos teendőkkel való törődéstől, továbbá biztosítani kell az egyetemi intézmény stabilitását a változó vezetők mellett. Y

Next

/
Thumbnails
Contents