Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1968-1969

1969. április 4.

a A bérgazdálkodásra vonatkozóan a Rektori Bizottság elé kb. 1 hónappal ezelőtt beterjesztették az első 4 hónap adatait» szervedre bontva. Ráért nem tartotta célszerűnek a gazdasági részleg» hogy erre most részletesen kitérjen. /Zárójelben megemlíti» hogy minden küslő látszat ellenére erre tud a Pénzügyi Igazgatóság legkönnyebben és rögtön választ adni. érzése szerint itt minden rendben van./ «•* • A müszerellátáe nehézséget jelent beruházás hiánya miatt. Amit kantunk, azt is csak év végén, az utolsó napokban, amikor már nem volt idő felhasználni. Ebben az évben talán nagyobbak lesznek a lehetőségek. Itt saját erőinkre is gondol. /KR.fejleeztés, elfekvő készletek értékesítése, stb*/ Békán elvtárs javaslatára *» az.ügyvitel gépesítésére vonatkozóan - örömmel jelenti, hogy ezen a területen már történtek lépések. A Pénzügyminisztérium ügyvitelt szervező bizottsága a terveket elkészítette. A megvaló­sulást ebben az esetben is a beruházóid keret hiánya akadályozza. Véner elvtárs által felvetett javaslatot vidéki helyzetünk akadályozza. Gödöllőre egyszerre 500 külföldi vendéget az IBÖBZ nem tud biztosítani, Így nem is vállalta a szerződést. Ezért adtuk a diákotthont a PZOB-nak bérbe. * •^r.Pethő Svörrevt Rektor eÍvtárs által korábban elmondottakkal egyetért és jav solja, hogy Egyetemi Tanács a beszámolót fogadja el, az elhangzott javaslatokkal kiegészítve, tehát a béralappal konkrétabban foglalkozva! az átalakításokkal kapcsolatban pedig célszerűnek látszik javaslatot készíteni, hogy azokat milyen ütemben tudják elvégezni. Ezt a dékánok­nak kell felülbírálni. 10

Next

/
Thumbnails
Contents