Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1967-1968
1968. június 21.
közkedvelt táncz ine miatt több zenekar beállításáról gondoskodni, A KISZ Bi sottság által szervezett egyetemi balok, klubestek főszereplői a tánczenekarok, Egyetemünkön, kőt zenekar működik, egy a Villányi úti Gépészmérnöki Karon, s egy Gödöllőn a ne11égiunban, össz zenekari viszonylatban a törekvés az, hogy a két kar hallgatóiból közösen álljanak a legnagyobb tudásuak kiválogatásával. Ez a tendencia érvényesült a "Hot" Boat zenekar újjászervezésénél 1967 <• októberében, A zenekar tagjai több hangszeren játszanak és klasszikus zenei képzettséggel is rendelkeznek. Vezetőjük Szalay László mg, kari hallgató, Jelenleg tanulmányi problémák miatt a Gödöllőn működő zenekar szerepléseit a KISZ Bizottsággal egyetértésben leállítottuk, A zenekar Gödöllőn a szombatesti klubesteken a Gépész- mérnöki Karon a Villányi úti klubban lép fel, Felleptek a mindenkori egyetemi bálokon és meghívásoknak tettek eleget. Az 1967/68-as tanévből a két zenekar 15 alkalommal szerepelt. 7, / Képzőművészeti kör, A képzőművészeti kör megalakulására az igényt az 1967- ben megrendezett kiállítás, - mely egyétemi hallgatóink müveit állította ki, - mutatta meg, A kör tevékeny t agjai jelenleg S-an vannak, a szervezett foglalkozások megkezdésével ez a szám minden valószinüség szerint növekedni fog, László Lilla ismert művésznővel beszélgetéseink során megái"' ^oltunk, s a művésznő a kör vezetését elvállalta, A szervezett foglalkozások beindítását szeptember hónapra tervezik, 8, / Fotoszakkör, Három fotókör működik egyetemünk diákotthonaiban, Mun-r kájukat az általuk rendezett kiállítások fémjelzik, Megfelelő művészi szint elérése a képek elkészítésében szükségessé teszi szakvezető alkalmazását. Jelenleg Hudetz József a központi fotólaboratórium vezetője, a Gépészmérnöki Kar budapesti diákotthonainak fotókörét vezeti.