Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1959

1959. április 16.

A szigorú diákköri munkának - nem tudja - lehet-e olyan követelményt kiáiii kitűzni, hogy annak uj tudományos megáilanitásókat kell tartal­maznia, vagy a tanszék tudományos munkáját képezi. Nem kész emberektől nem lehet várni olyan színvonalú munkát, amit kezdő tanársegédtől sem kívánunk meg, mert akkor tényleg az áll' fenn, amit Berend eívtárs mon­dott, hogy vannak egypáran Biy&nsk ilyenek, de nem. szűkíthetjük le illetve nem emelhetjük az általános követelményeket ezeknek az iár&s értelmi színvonalára. A tudományos diákköri bizottságoknak ezzel a problémával, amint ma vitattunk külön foglalkozniuk kell és fogadjuk el Kovács elvtárs javaslatát, hogy az itt elhangzott hozzászólások alan ján és az elkészített anyag ala ján a jövő évre egy program szüle ssen a munka megjavítására, célkitűzésére. A maga részéről határozottan ki­nyilvánítja, nem célravezető mag még olyan maximális követelményt kitűznünk, amilyenről itt szó esett, ma még ez nem aktuális. Inkább azon kell gondolkozni, hogy szélsebb körre terjesszék ki a diák­köröket és a munkás-paraszt fiatalokat minél nagyobb számban »kcsx kapcsolják be. Néhány év tapasztalata után tovább lehet menni. Páter Károly: Egyik ami a vitából kitűnik, a' diákköri munka továbbfej lesz- tése szempontjából a diákköri munka módszereinek fejlesztése az egyik fontos kérdés. Úgy gondolja, hogy^ezt a tevékenységet úgy kell f*kg®x felfogni, mint az Egyetemen folyó nevelés egyik fontos eszközét. Fin­dig lesznek olyan hallgatók, akik valamilyen kérdésben érdeklődve, szabadidejükbéi-' is áldoznak rá. Ebben egy nagy nevelési lehetőség, rej­lik, és ezt kell a tudományos diákköri munkában hasznosítani. A hozzá­szólásokból 'kitűnik, hogy különböző formában megy ez végbe. Kétségte­len, didaktikai szempontból az a helyes mód, amir Kiss elvtárs a foko­zatosságról mondott. Tehát egyszerű dolgokkal kezdődik és utána, ami­kor megfelelő nívót érnek el, készíthetnek olyan dolgozatokat, amely­nek a színvonala elég magas lehet, mint ahogy az Országos Diákköri Konferencia is mutatta. Itt elsősorban a nevelési és didaktikai célo­kat kell kihasználni. Ebből a szempontból nagymértékben fontos, hogy különösen a munkás-paraszt hallgatók tevékenységét fokozzuk. Mióta a KISZ Szervező munkája érvényesül ebben nagy haladás» van. Legalábbis a mostani konferencia szereplői közül a 7o % KISZ tag volt, akik a legjobb eredményt érték el. Ennek a kérdésnek x»gy van egy másik része is. Nem csak úgy vetődik fel,., hogy a politikailag gyengébb, nem a leg­értékesebb hallgatók kepesik a módot az egyéni érvényesülésüknek, igaz az értelmiségi hsi származású hallgatók nagyobb mozgékonyságot mutat­nak e-téren. Tehát az Egyetem feladata, hogy a munkás-paraszt hallga­tók nagyobb segítséget kapjanak, amennyiben•kedvük van rá, tevékenysé­güket ezen a vonalon is ki tudják fejteni, és az ebben rejlő nevelési előnyöket élvezni tudják. Helyes volna, ha a diákköri munkák módszere­it is fejlesztenék. Ezatöbbféle lehet: egyik: ±xBkisixx£®gi»±x®xxx Egy oktató foglalkozzék vele, célszerű bizonyos tapasztalatcserét a tanszékek között megindítani. Felvetődik a diplomatervvel való kapcsolat, kétségtelen, hogy ösztönző­erőként szerepel. A mostani vita nagyon sok szempontból elő fogja lendíteni atudományos diákköri munka megjavítását - fejezte be hozzászólását 7áter elvtárs. & Bejelentések, indítványok.: Kiss elvtáis bejelenti, hogy a fennálló rendelkezéseknek megfelelően meg kell tárgyalni a Népköztársasági Ösztöndíj odaítélésére vonatkozó javaslatokat. Kéri Hegedűs rektori hiv .vezető el.vt rsat, hogy ismertes­se az ezzel kapcsolatos, a kar dékánja által készített javaslatot.

Next

/
Thumbnails
Contents