Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1959

1959. március 19.

'v- 2 ­tésében. Mert igy , ahogy a jelentés tárgyalja, nagyon rövid és nincs mögötte az, amit ez a cim tulajdonképpen fed. Pataki MSzMP titkár: üz idő túlhaladottsagával kapcsolatáén nem em­lékezhetett meg a jelentés a tsz-szervezésrol és az abban elért ered­ményekről. itt szeretné most a Tanácsülést tájékoztatni arról, hogyan is folyt ez a munka. A Járási Pártbizottság Valkó községet jelölte ki, melyből tsz-kczséget kivánt fejleszteni. A Járási Párt VB kezdte ott el a munkát és az Egyetemtől kaptak oda segítséget. Az Egyetem kérte, hogy foglalkozhasaanak Zsambok Községgel. Zsambok községbe a Földmüv.és nov.term.tanszék kezdte el a szervező, agitációs munkát, hallgatókat is bekapcsolva a munkába és Zsambok község lo napon belül tsz-közság lett. Valkó csak azután Esámook hatasára. Értékes számunk­ra, hogy az Egyetemről kiküldötteket szívesen fogadtak, mert azok egy nyelven beszéltek, jó politikai eligazítást kaptak és nyugodtan állíthatjuk, hogy erőszak nélkül , rendben ment a munka. . A politikai és erkölcsi követelményeknek megfelelő tartalmú felvilágosító munkával szakmai vitával volt egybekötve az agitació. Február <:5-i6-tol kezdve nagyobb szambán vettek részt az agitacióoan, mar előzőleg is rész tvet­tek felkérésre, 40-5o fo , de utana rohamosan felugrott , úgy nogy loo i’ó átlagosan, de volt amikor 15o fő i s kint volt. Később a munka előrenaladtaval ez a segítség szakmai és szervező segítséggé alakult. Uzemtervkészítés, tagositas, könyvelés felfektetése, bevezetése, etb. jellemző a munkára. Összegezve ez azt jelenti, nogy kb két néten ke­resztül átlagosan loo fő vett részt, 56-an vettek részt az ország különböző megyéiben /a Dunántúlon/ szakmai, segítő, szervező munkán. /Oyor, Veszprém, Somogy Fejér megyekőén/ A járasoan is hasonlóképpen folyik a munka. Központi natarczat értelmében a szervező, agi^tacióSyf munka megszűnt, a fent elmondottakból az következik, hogy sokan olya­nok jelentkeztek önkéntesség alapjan a felnivast kővető 1/c oran beiül, nogy a duplájára emelkedett a jelentkezés, mint amire szükség volt. a többség nap-nap után ugyanaz volt. ügy részük: cserélődött csak. Kb. összesen óoo -an vettek részt eoben a munkában. Volt, aki lo napig is kint volt egyfolytaDan. Sokan olyanok is jelentkeztek, akiket közömbösnek tartottunk és kiderült, nogy nem mindenkit ismerünk jól, mert több van az emberekbenen, mint amit kinézünk belőlük, nézete szerint ez a megmozdulás is azt mutatja, nogy az a bírálat, mely azt modnja, hogy országos jellegű munkában nem vesszük ki a részünket, nem állj a meg a nelyét. I5z nem rajtunk múlt eddig sem, mert, na fel­kérnek rá, itt a bizonyíték. Sokan voltak jelentkezők, akikasx +-kpnt xtxusikXKgilBXXxmsrHGtKxxx vállaltak magukra feladatokat /oraadas, gya­korlatvezető s/, nogy az oktatásban fennakadás ne legyen. Ezeket,úgy érzi, el kellett mondania. A Part V.B. nevében köszönetét mona mind­azoknak, akik ebben a munkában résztvettek és azoknak is, akik bizo­nyos +-t vállaltak magukra a jó munka éraekében. Kolb'ai:rektor: az a javaslata- mivel valóságos uj korszak najnalnasa- dása, ami a tsz-mozgalom ieliendulese révén kezaodőtt az országban^ nogy a következő Egyetemi Tanácsülés elé terjesszek a tsz-mozgalom imént említett és Pataki elvtars részéről nagyon talaloan és jellemzőé kifejtett tevékenységünk is, nadd legyen eobe benne és ezután azok a dolgok is nad érvényesüljenek teljes mértékben értékük szerint, mei lyekre norvat dékánnályettes elvtars mutatott ra. Egy dologban kény­telen elnézést kérni, nogy ebbe az összesített anyagba olyan részle­tek - tálán technikai okokbol, illetve tecnnikai elkövetéséből nem kerültek bele, melyek az eredeti jelentésben benne voltak. Ahűoz, a- mit Pataki elvtars mondott, még annyit szeretne nozzafuzni- amit teg­nap mar Benedek elvtarssal tárgyalt, hogy Udvari Lászlót a FM a Vas­megyei Tanácsnoz küldte ki. Ezt neckenast elvtarstol tudta meg szer­dán" a Minisztériumban. Bizony orom volt Udvari elvtarssal a tenni­valókról tárgyalni, na som óképpen orom volt a nallgatokk&l is beszél­getni a munkájukról, a közvetlen előttük álló feladatokról. Olyan imponáló komolysággal és lelkesedéssel vette ki mincenki a részét, : . 3

Next

/
Thumbnails
Contents