Magyar Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1949-1950
Egyetemi Tanácsülési jegyzőkönyv, 1949. december 5.
A dékánok pedi^ amennyiben adminisztrációs nehézségek^afy hely iség hiány lenne, akkor azt közvetlenül a Tanácsi egyzovel beszéli ék át. aki megoldást fog találni minden esetben. A tanulmányi iroda a Kart érintő ügyekkel köteles megkeresni a dékánodat. de a dékánok is személyesen Kapcsolatot tartsanak a tanulmányi irodával. Sürgős esetekben a kar dékánját meg kell keresni a tanulmányi iroda illetékes Észtályá- nak. Rektor javasolna, hogy jövőben a kari ülésekre hivják meg a tanulmányi xraáaxosxtárjtakaixKáxxkéi irodának és egv-egy osztályának vezetőiét, éspedig úgy, hogy köztük legyenek a tanúim.iroda oktatási osztályának vezetője és egy másik osztály vezetője, akit a tanulmányi iroda fog kiküldeni. Az oktatási osztály mint központi szerv csak úgy tud működni, és viszont a karok is, na egymással kapcsolatban vannak és az üléseken résztvesznek. Solt prof, javasolja, hogy ne ragaszkodjanak két személyhez, hanem mindazok a kiküldöttek vegyenek‘részt az üléseken, akik a targypont- hoz hozzászólnak. Éppenezert helyes; hogy a kari ülést a tanulmányi iroda hivja össze, az tudja, hogy ki az illetékes és kit küldjön az ülésekre. A tanulmányi Írod-, vezetőjének is részt kell venni az üléseken. Szalai tanácsiegyző: az áliatorvostudománji karon tartandó kari üléseken, amennyiben módjában lesz, részt fog venn$,de az ottani vezető, Gubicza értendő elsősorban a meghívottak között,és mellette olyanok, arák az ügyeket intézik. Nehogy hatásköri és jogi probléma merüljön fel, nem Kell szavazati jogot biztositani. Tanácskozási . joggal Kapják a meghívást, dönteni es szavazni nem jogosultak.^#^) A fanacs a javaslathoz azzal járul hozzá, hogy a Tanulmányi Iroda kiküldöttjeinek csak tanácskozási joga van, szavazati joga nincs. Szalai tanácsiegyző kőül, hogy a karácsonyi szünet december 23-tól /déli 12 h-tól/ január 2-ig tart. Januar 3-án rendes előadási nap vaP Az I.félévi előadások január hó 15-ig tartanak. Január 15-től február 12-ig vizsgaszünet lesz. Az Allatorvostudományi Karon december 23-tól január 31-ig tart a karácsonyi szünet. A ' , . Az 1949/50.tanév II.félévében az előadások maius 31-ig tartanak. Kollokviumok és évvégi szigorlatok junius 1-tdl 30-ig lesznek. iSzalai tanácsiegyző: Az állat orv.karra négy doktori kérelmet nyújtottak be, ezeket a déKánnal és az állatorv.kar MSFfiSZ titkárával iMBgvizsgálták s a következő javaslatot hozták. Holló Ferenc 1947.márciusában szerezte oklevelét. Minden szempontból alkalmasnak tartották arra, hogy doktorálásához hozzájáruljanak. A Tanács egyhangúan hozzájárul Holló ^ Ferenc doktori cselekményekhez bocsátásához. László 1947-ben szerezte oklevelét, SiliátlsiuuUjáisáKiitukh msjiáhaiá, Szakmai vonalon talán nem éppen a legjobb, azonban feltétlenül jóindulatúnak mondható. Doktori cselekményekhez bocsátását * javasolja. A Tanács egyhangúan hozzájárul S^e^er Lászl doktori cselekményekhez bocsátá^ioz. Csikvári László jóindulatú, lelkes tagnak mondható, doktori cselekményekhez bocsátását javasolja. A Tanács egyhangúan hozzájárul Csikvári László doktori cselekmé fá i ^ ^ u * •***