Magyar Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1949-1950
Egyetemi Tanácsülési jegyzőkönyv, 1950. november 24.
mélyzeti főosztályával meg kell beszélni azt, hogy kb. milyen munkaköröknél, hány emberre lesz szükség.A IV. évesekkel való egyéni foglalkozásnál már ennek tudatában lehetne konkréten megvizsgálni, hogy ki mire alkalmas. így előre megkedveltetnéhk a hallgatókkal azt, amire szánjuk őket. X&w Rektor részletesen összefoglalva az ejvita anyagát kijelenti, hogy a soproni DISZ szervezet működését meg kell javitani, a hallgatóság tanulmányi és fegyelmi viszonyainak javitását tovább kell kimunkálni, a hallgatókkal való egyéni foglalkozást tovább kell kiépíteni, a hiányzások ellen fel kell venni a harcot. A minisztériumk- ’ nál érdeklődni kell a jövő évi szükséglet iránt. Meg kell beszélni főhatóságunkkal az állatorvostudományi kar korábbi félévzárását. A hallgatók zajos foglalkozásait elkülönített épületrészben kell végezni. Végül rektor megemlíti, hogy a Párt képviselőjének felszólalása biztosíték, hogy az említett problémák megszuntethetők és mégegyszer kéri a Párt és a DISZ segítségét. dr.Fekete Zoltán dékán a referálások időpontjának megtartásával kapcsolatban javasolja, hogy a referálásokat akkor kellene megtartani, amikor befejeződött egy tárgykör. dr.Sályi Gyula dékán csatlakozik dr, Fekete Zoltán dékán javaslatához és a referálások lefolytatásánál fontosnak tartja, hogy azok barátságos légkörben történjenek. dr.Hajdú Gyuláné a vizsgák előkészítése szempontjából fontosnak tartja, ha évfolyanonként az érdekelt tanszékvezetők megbeszélnék a vizsgák beütemezését, időpontját. Ez a kérdés külö- nősen a politikai előadókkal beszélendő át. Megtárgyalandók a vizs - szempontok, hogy azok írásban , vagypedig szóban tartandók, továbbá a minősítés kérdése, nehogy nagyon könnven ad iák a jó osztályzatokat. Másik kérdés a referálás. Amint Sályi dékán ur mondotta, súlyos, hogy a hallgatók a referálást vizsgának veszik, aminek konzekvenciái vannak, pedig ezeknek úgy kell lefolyni, hogy éppen usy hallgatják az előadásokat, mint máskor. A DISZ kérte, hogy amennyiben a professzor urak maguknak feljegyzést csinálnak a hallgatók eredményéről készítsenek egy átlagig—feljegyzést, hogy az évfolyam milyen átlageredményt ért el és hozzák azt a DISZ tudomására. Ezenkívül névszer int emeljenek ki egveseket éaigy mutassanak példát az ifjúságnak. Ez nagyon segítené őket munkájukban, hogy a tanulmányi fegyelem helyreállhasson. A kam- pánvszerű tanulás ellen kell nekünk harcolnunk. szabályzat 4./ Rekten következő napirendi pontként a könyvtárügyét jelenti be és egyben kéri a lanáes tagjainak hozzájárulását, hogy a könyvtári szabályzat tervezetének ismertetéséhez Rozsnyai Károly könyvtárost meghívhassa.