Magyar Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1946-1947

Egyetemi Tanácsülési jegyzőkönyv, 1947. március 20.

MEZ0QAZDA3ÁGTUD0MÁNYI KAR: 0/ Sehandl József dékán a debreceni állategészségügyi tanszék betöl­tése ügyében előterjeszti a kar újabb határozatát, amely az előző kari határozatot fenntartva, első helyen ZIMMERMANN GUSZTÁVOT, második helyen CSISZÁH VILMOST jelöli. Prorektor és Guoth Gy.Endre dékán megállapítják, hogy a Kar nem az előző tanácsi határozat értelmében járt el. Szerintük, amikor a pályá- * zati hirdetmény világosan kizárja a pályázatból azt, aki a b./pont alap­ján keltűit B-listára, a Karnak az a határozata, amellyel a b./pont alap­* ján B-listára helyezett ZIMMERMANN GUSZTÁVOT jelöli első helyen, vol ta­í képen a Szervezeti Szabályzat Lo.§-a 2/bekezdése értelmében eredményte-^ len pályázatot jelent és uj pályázat kiirását teszi szükségessé. Prorek­tor emellett hangsúlyozza, hogy állásfoglalása jiem a jelölés érdemi része ellen irányul, csupán annak elkerülésére, hogy a Tanács egy nyllvánvalólag szabálytalan jelölést terjesszen fel a Miniszternek. 399/1947. V A Tanács úgy határoz, hogy az ügyet újból visz­f szaküldi a Karnak, azt kérve, hogy kérje a Mi­nisztertől uj pályázat kiirását j az uj pályá­zati hirdetmény szövege majd el fogja dönteni hogy az emlitett kizáró ok érvényesül-e vagy sem. . -8 ­Sohandl József dékán előterjeszti a Kar határozatát dr.Berényi Dénes debreceni tudományegyetemi magántanárnak a mezőgazdaság tudományi kai* magántanárává való habilitálására nézve. 44/1947. r ■ ­A Tanács titkos szavazással 7 igennel egyhangú­lag megállapítja Berényi Dénes személyi minősült* s égét. Schandl József dékán előterjeszti dr.Rom Pál kisérletügyi fővegyész magántanárrá habilitálása ügyében a Kai* határozatát. 38/1947. A Tanács titkos szavazással 7 igennel egyhangú­lag megállapítja dr. Rom Pál személyi minősült­•A* ségét • ÁO

Next

/
Thumbnails
Contents