Magyar Agrártudományi Egyetem Tanácsának jegyzőkönyvei, 1945-1946
Egyetemi Tanácsülési jegyzőkönyv, 1946. május 25.
- 6 , .fc.z eddigi módon való folytatásaiéi gondoskodjék. Most is, amikor £ helyzet még bonyolultabbá vált, : elsősorban arról ,kéLl gondoskodnunk, hogy a hallgat. ság kárt ne szsved jen és ezért Rektor egy oly -.1 őterj esz- t.ést javasol, hogy a miniszter találjon megoldást arra, hogy a debreceni hall, átok a szabályzatnak megfelelően megalakított bizottság előtt szabályszerű módon letelhessék kollokviumaikat és szigorlataikat. Rektor, értesülése szerint támadás készül azzal a megokol ássál is, hogy a " Tanacs fasiszta tanárokat küldött Debrecenbe. " Ezt elsősorban Erdei Eerencre vonatkoztatják. Erre az a megjegyzésünk, hogy Erdei kinevezése teljesen megkérdezésünk nélkül történt, Rektornak ezt az ügyosztály csak a kinevezés aláírása után kozta tudomására és akkbr a budapesti osztály tanarai egy értekezleten egyhangúlag Erdei kineve- zése ellen szavaztak, csak persze miután már a kinevezés alairasa megtörtént, a szavazás eredményének a miniszter elé való terjesztésére már nem került sor. Végül megállapítja Rektor, hogy a Tanács telje- . sen a kiküldött bizottság, által - elkészített és a debreceni főispán által \ aláirt záró jegyzőkönyv értelmében tette meg el őterj esz tését .a miniszternek. a bizottsági határozat végrehajtásában már része nem volt. Többek felszólalása után 3 Tanács következőképen határoz: .a Jzc. kszervezet illetéktelen beavatkozása és a miniszteri rendelettel való szembehelyezkedése folytán nincs mád a debreceni osztály ügyeit a r. nyeleteknek és Szervezeti Szabályzatunknak megfelelően, törvényes egyetemi szervek utján intézni. A Tanács nem képes hatáskörét az osztályra vow tkozólag ér- vényes iteni. így tehat az ott történtekért felelősséget nem vállalhat. Ezért kéri a minisztert, hogy az osztály ügyeinek intézését átmenetileg vegye közvetlenül saját kezébe, ami pedig a Szak- szervezet intézkedéseit illeti, ezzel mint külső, a földmivelésüg; i és közoktatásügyi közigazgatáson kívülálló és kormányzati szervnek nem mi3