Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 2000

2000. január 12.

Pályázatomban az oktatási és ifjúsági felelősi feladatok elvégzését pályázom

meg.

A Kar helyzetét és jövőjét a gazdaságban végbemenő változások, a tudomány-, és oktatáspolitikai tendenciák alapvetően határozzák meg.

Válságba került a hagyományos mezőgazdasági termelés, az oktatás- és a tudomány elégtelen támogatottsága válságba sodorta a hagyományos agrármérnök képzést is. A magántulajdonra alapozott, társulásos formában megvalósuló mezőgazdasági termelés új típusú mezőgazdasági szakembereket kíván, olyanokat akik stabil biológiai-, mezőgazdasági-, műszaki- és ökonómiai alapokkal rendelkeznek és alkalmasak arra, hogy a termelésben elfoglalt pozíciójuknak megfelelő tudásanyagot további tanfolyamos-, vagy posztgarduális képzés során -akár egy életen át is tanulva- elsajátítsák.

Ehhez az összetett termelési szerkezethez, az állandóan változó piaci igényekhez kell a Karnak rugalmasan igazodó, sokszínű oktatási formával alkalmazkodni.

Nem hagyható figyelmen kívül az oktatási kormányzatnak az az elképzelése, hogy a normatív finanszírozást több, mint 85 %-ban a hallgatói létszám alapján állapítja meg és csak kb. 13 %-ra tehető a kutatási tevékenység-, ill. a doktorandusz létszám alapján járó intézményi támogatás.

Mindezek alapján véleményem szerint az alábbi oktatásfejlesztési célok állnak előttünk:

• Az okleveles agrármérnök képzés keretszámát a normatív finanszírozásból

megtartani;

• A költségtérítéses graduális-, posztgraduális- és tanfolyamos képzési formákat

fejleszteni;

• Lehetőség szerint növelni a doktorandusz képzés létszámát, fejlesztve a Kar igen

eredményes doktori programjait.

E célok megvalósítását az alábbiakban látom:

1. Az tanszékek, az Oktatási Bizottság és esetenként a társkarok egyetértésével újra kell gondolni az általános agrármérnök képzés koncepcióját, megvizsgálva, hogy a mostanra kialakult -esetenként túlspecializálódott - szakirányok mennyire szolgálják az általános mérnökképzést. Elképzelhetőnek tartom, hogy a jelenleginél nagyobb szakterületeket - pl.: állattenyésztés-, növénytermesztés-, növényvédelem- összefogó szakirányok nagyobb teret nyújtanának a kari intézetek számára, ugyanakkor az oktatók nappali oktatási terheltsége is csökkenne. A speciális ismereteket adó, jelenlegi szakirányok pedig csak részben szolgálnák a graduális képzést, emellett helyet kapnának a szakirányú továbbképzésben /szakmérnök képzés/, valamint különféle önköltséges tanfolyamos képzésben.

2. A növekvő társadalmi igények a két-lépcsős agrármérnök képzés kialakítását sürgetik. Meg kell vizsgálni a bevezetés lehetőségét és a kari konszenzus kialakulása után kialakítani a képzés struktúráját.