Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi kar tanácsának ülései, 2000

2000. november 21.

6 (3) Diplomadolgozatként változtatás nélkül benyújtható az a TDK dolgozat, amely az OTDK I-m„ illetve az ETDK I. helyezést ért el, valamint minden egyéb TDK dolgozat elfogad­ható, ha az a diplomamunka tartalmi és formai követelményeinek megfelel. ü O (4) A meghirdetett témakörökre a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar III. évfolya­mos hallgatói a tárgyév április 1-ig jelentkezhetnek az illetékes tanszékeken. Diplomaterv téma módosítására a IV. évfolyam 1. félévének végéig van lehetőség. (5) Az adott témát kiíró oktató aláírásával vállalja a hallgató munkájának segítését, mint belső konzulens. (6) Egy-egy oktató a téma jellegétől függő létszámú, de maximum 10 hallgató belső konzulensi munkáját köteles vállalni. Ennél több jelentkező esetén joga van a jelentkező­ket elutasítani. (7) A hallgatónak az elfogadott téma címét a belső konzulens aláírásával május 1-ig kell lead­ni a Dékáni Hivatal Tanulmányi Titkárságára. (8) A diplomadolgozat elkészítéséhez - a hallgató javaslatát figyelembe véve - a témát kiíró tanszék vezetője külső konzulenst kérhet fel, aki segíti a hallgatót a diplomadolgozat elké­szítésében. A hallgató lehetőleg ott töltse a IV. évfolyam után kötelező gyakorlatát, ahol a diplomamunkájához a legtöbb gyakorlati információt szerezhet. (9) Legfeljebb két hallgató készíthet közösen diplomadolgozatot, melynek megvédése a dol­gozat témájától függően két részben külön-külön történik. (10) A két példányban elkészített diplomadolgozatot a hallgatónak a témát kiíró Tanszék ré­szére április 1-ig kell beadni. Rendkívüli indok alapján a különeljárási díj megfizetése mellett a dolgozat leadásának végső határideje április 10. A leadott diplomatervek jegyzé­két a konzulens átadja a tanszékvezetőnek aki azt köteles az ellenjegyzésével ellátva a Ta­nulmányi Titkárság részére április 2-án megküldeni. A védés után egy példány a tanszéki könyvtárt, egy példány a hallgatót illeti meg. A két példányban leadott diplomadolgozat közül egy példányt kemény műbőr kötésben kell leadni. (11) A hallgató a diplomadolgozata készítése során a konzulens tanár által meghatározott gya­korisággal köteles konzultációra járni. (12) A hallgató köteles a diplomadolgozatának két oldalas összefoglalóját 5 példányban a dol­gozatával egyidejűleg leadni. U 6

Next

/
Thumbnails
Contents